Skip to Content
Böszörményi Zoltán.info

Madárdallal teli reggelekre gondolj!

Madárdallal teli reggelekre gondolj!

Jámbor Gyulának

Szerda, 2008. augusztus 13.

Felvetődött bennem, hogy egyes dolgot, jelenséget, elméletet teljesen felesleges bebizonyítani, már csak abból az egyszerű – szillogizmussal is igazolható oknál fogva –, miszerint nem kell, és nem is lehet mindent alátámasztani.

 

Az emberöltőnyi élet pedig semmiképpen nem hasonlít a logikai rendszerekre. Más energia táplálja, röpíti mindenikünk sorsát a végtelenbe. Nem azért próbálkozunk elrugaszkodni saját légterünkből egy másik, idegen légtérbe, mert lázas nyugtalanságban szenvedünk, vagy netán a kíváncsiság üzemanyaga táplálja légcsavarjainkat forgató motorjainkat, hanem egyszerűen szükségszerűségből. S ez a szükségszerűség nemegyszer egyenlő a kalandvággyal, a megpróbáltatással, a megméretkezéssel. Igazán csak így rajzolhatunk köröket az univerzum átlátszó testére, csak így vagyunk képesek befogadni és megemészteni az utazással járó instrukciók sokszor érthetetlen szöveghalmazát.

Ezek a gondolatok foglalkoztattak, miközben – kedves Gyulám – el szerettem volna kerülni a neked írott szöveg sablonos, az ünnep mindennapiságát bújtató frázisokat. Nézzünk férfiasan egymás szemébe: harmincnyolc évvel ezelőtt, a mai Csíky Gergely Líceum osztálytermeiben kelvén-járván, te sem hitted volna, hogy az akkori interjúalanyod egyike fog téged nyugdíjba-vonulásod alkalmából búcsúztatni. Miért is gondoltad volna? Hiszen előtted volt még harmincnyolc év, mely alatt te is annyi mindent be szerettél volna bizonyítani, ha nem is a világnak, de legalább önmagadnak.

Nézzünk férfiasan egymás szemébe: nem kérdezlek, mennyi mindent sikerült bebizonyítanod, s mennyi mindent nem mindabból, ami akkoriban, a fiatalság keltette vihartól benned felkorbácsolt tengerként háborgott.

S azt sem fogom most számon kérni tőled, amit ennyi ideig lelked mélyén rejtegettél, s nem volt bátorságod a napfényre röpíteni.

Döntsd el magad, hogy a gondolataid tárnáiból érdemes-e valamit is a felszínre hozni. Mert milyen az ember? Addig halasztja a halaszthatatlant, ameddig beesteledik, miközben azzal nyugtatgatja magát, hogy messze még az éjszaka.

Drága Gyulám – ha akarod, vedd felhívásnak –, te ne az éjszakákra, hanem a friss, illatos levegőjű, madárdallal teli reggelekre gondolj.