Skip to Content
Böszörményi Zoltán.info

Balázs Imre József – Újraolvasónapló

Böszörményi Zoltán: Aranyvillamos.
Harmadik szakasz

A Böszörményi-verseskötetek címe egy ideje nem változik: 1999 óta Aranyvillamos címmel jelennek meg, 2004/2005-ben már a „harmadik szakasz”-nál tart a versfolyam. A cím tehát nem változik, az, ami a kötetborítók közt olvasható, annál inkább.

Az 1999-es Aranyvillamos még a rövid sorokat és formákat (formátlan formákat) kedvelte. Írásjelek nem voltak a versekben. Merengő, metaforizált versbeszéd, pillanatnyiság jellemezte őket. Az akkori címadó vers Nagy László Ki viszi át a Szerelmet? című versének alapmondatát idézte, azzal a különbséggel, hogy Böszörményinél nem annyira az átvinnivaló tűnt testetlennek, irreálisnak, hanem az, ahová át kellene vinni a villamos aranyát: „ha egyszer / elindul az aranyvillamos / ha az aranyvillamos egyszer elindul / ha elindul egyszer / a villamos aranya / a tengernyi aranyat / majd átmentem / egy másik megállóba”.

A „harmadik szakasz” formailag radikálisan más költői világotmutat. A kötet mottója Faludy Györgytől való, és a régiek bölcsességéről szól. Nem irreleváns a jelzés. Böszörményi Zoltán új könyvében szabályosabbak, klasszikusabbak a versformák, s témáit tekintve is Faludy nyomdokain jár: távoli tájak, utazások és távoli kultúrák, halott mesterek idéződnek meg a szövegekben. Csupán az a leheletnyi fintor és nonkonformista hangoltság hiányzik a versekből, amely a Faludy-szövegekre jellemző. Böszörményi szonettjei és hosszúversei mindvégig emelkedettek, ennyiben archaikusak. Elemelkednek a konkrétumoktól.

Az Aranyvillamos (ezúttal is van ilyen című vers) ebben a kötetben rejtegeti magát, „köd ölében pihen”. Itt az válik kérdésessé, eléri-e vagy elszalasztja a beszélő a villamost: „Sietek, rohanok feléje, le ne késsem, / a soha vissza nem térő pillanatot el / ne szalasszam, aranyát magamhoz ragadjam, / mert ki tudja, lesz-e még másik alkalom, / visszatér-e még egyszer az Aranyvillamos?” Mintha az lenne itt a kérdés, a beteljesülés vagy a vágy az értékesebb – melyik tartja inkább életben a dolgokat. A Böszörményi-költészet válasza a kérdésre az, hogy (tovább) keresi az aranyvillamost, nem a megtalált, „holtvágányra döcögött” villamosok érdeklik. Versnyelve alakulásban van, az aranyvillamost pedig a kötet végén, akárcsak a kötet elején, szürke köd takarja. (Kalligram Kiadó, Pozsony, 2005. Harmadik kiadás)