Skip to Content
Böszörményi Zoltán.info

Brauch Magda: Láttatni

Talán a kötet legértékesebb darabjai azok az életképszerű írások, melyek szereplői szegény, többnyire falusi környezetben ábrázolt kisemberek. Életükből a szerző szomorú, néha tragikus eseményeket örökít meg jól érezhető rokonszenvvel, empátiával. Ez annál is szembetűnőbb, mivel a főszereplők gyakran tíz éven aluli gyermekek, kisfiúk, akiknek legcse­ké­lyebb vágyai sem teljesülhetnek (A bicikli, A piacon, Vá­gya­kozás).

 

 

 

 

 

 

Láttatni

 

 


„Az igazság az, ami van,
nem amit látunk.
Amikor látunk valamit,
akkor beleavatkozunk abba,
ami van –”
(Böszörményi Zoltán: Látni)

 


Az epikai műfajok közül a novella az, amelyik a legközelebb áll a lírához, különösen akkor, ha szerzőjük – egyébként – vérbeli lírikus.
Böszörményi Zoltán rövid írásai – a nem túl vastag kötet 38 novellát tartalmaz, pluszként szemelvényt regényeiből* – először karcolatnak tűnhetnek (éppen rövidségük okán), de aki a karcolat műfaját ismeri, azonnal rájön, hogy itt nem lehet szó erről. Ezek az írások lírai hangon megírt életképek, általában igen szomorú, sőt, helyenként tragikus hangvételűek, s ha az abszolút igazságot – ami egyébként nem létezik – át is alakítják az írói látásmód és láttatás törekvése szerint, az életet, a tömény életszerű valóságot, illetve annak egy-egy jellemző darabját képesek maradéktalanul feltárni. „…ha nem bukkanunk valami nyugtalanítóra, akkor addig kutatunk, keresünk, amíg rátalálunk egyre” – így folytatódik a Látni című filozófiai tárgyú írás, és ez lehet a Böszörményi-novellák megfejtésének/megértésének/átérzésének titka. Nyugtalanító írások ezek, mert maga az élet sem nyugodt, az emberek közötti kapcsolatok sem egyér­telműek. Böszörményi e sokoldalú, nyugtalanító valóság egy-egy pillanatképét ragadja meg, szinte az impresszionista szerző tollával, mintha Kosztolányi 100 éve elhangzó ars poeticájának felelne meg: „Egy percre megfogom, ami örök, / lepkéket, álmot, rémest, édeset,” (A szegény kisgyermek panaszai). Egy évszázad óta az élet jóval bonyolultabbá vált, nehezebb „megfogni” a valóságot. S hogy Böszörményi Zoltán ezt mégis megteszi – és sikerrel –, az jókora élettapasztalatra is vall.
A kötet novelláinak egy tekintélyes hányada az üzleti élet, a „biznisz” világába nyújt betekintést a kevésbé vagy – mint alulírott – egyáltalán nem jártas olvasó számára, aki – persze szubjektív módon – ebből azt a következtetést vonja le, hogy aki távol áll ettől a világtól, még akkor is nyugodtabban alszik, ha korgó gyomorral vagy esetleg hajléktalanként hajtja álomra fejét. Kegyetlen, önző világ ez, melyben általában a becsületesebb húzza a rövidebbet (bár ez a körülmény nem mindig derül ki a történetből). Megismerjük viszont az üzleti életben fennálló hierarchiát, mely súlyos következményekkel járhat. A tulajdonosok sorsa, esetleges cseréje az ártatlan, vagyontalan tisztviselőgárdát is alapjaiban érinti (A szerződés, Reggel), a biznisz-világ keménysége, kíméletlensége jut kifejezésre A döntés, a Találkozó vagy a Csőd című írásokban. A kötet-címadó Halálos bűn lélektanilag talán a legkidol­gozottabb: az anyagilag tönkretett fél nem tud megbocsátani halálos beteg, de egykor neki keserves éveket szerző üzlettársának. Az üzleti élet, a pénz útja kiszámíthatatlan: a gazdag, de a szegényekkel mégis fukar műgyűjtő véletlen szerencsével nagy értékű képhez jut (Az árverés), de a pénz gazdái általában nem bízzák a véletlenre sorsukat, és nem riadnak vissza a tisztességtelen eszközöktől sem (A kék irattartó). A szerző figyelmét az sem kerüli el, hogy a pénzemberek gondolkozása általában beszűkül:
„A fal jobb oldalán nagyméretű reklám díszelgett.
Virágnak megtetszett, mert fehér alapon egy fényforrás állt rajta. Alatta a következő szavak: Mehr Licht!
Virágnak erről nem jutott eszébe Goethe, mert a költészet világától teljesen elidegenedett.
A gyárosok életét élte.”

(A kék irattartó)
A kötet több írásának témája a korunkra jellemző életérzések megelevenedése a novellahősök gondolataiban, csele­ke­de­te­iben. „A legszínesebb karnevál idején is lehet valaki magányos” – véli a szerző Karneváli hangulat című kötetindító írásában. Másik korszerű tünet a szorongás, az állandó stressz, ami az Őrségben című novellában (és még sok másikban) van jelen. Furcsának tűnő, de emberi érzés az is, amikor a hóhér sajnálja egykor tisztelt áldozatát, akiről ennél többet nem tudunk meg A hóhér című elbeszéléséből, és az élet szerves része a szerelmet áruló nő kiszolgáltatottsága is (Nem!). Ennél kevesebb ok is elegendő egy ember megalázására: elég, ha repülőgépre száll, és megjegyzést tesz a légitársaság hivatalnokának elfogad­hatatlan viselkedésére (Gyanú). Adódnak másfajta megalázó és igazságtalan helyzetek is, amelyeket – mint az élet velejáróit – el kell fogadni, és túl kell lépni rajtuk (A temetés, A vizsga). Felül kell emelkedni minden furcsa, szokatlan jelenségen (Londoni történet). Sokkal szomorúbb az egymástól elszakadt családtagok, rokonok helyzete, az öregemberé, aki – mindegy, hogy kinek a hibájából – évtizedek óta először találkozik lányával, vagy a kisgyermeké, aki nagyszüleire bízva reggeltől estig hiába várja édesanyját (a Vallani és a Vágyakozás című novellákban). Nosztalgikus hangon elevenednek meg a diákkori szerelmek Az ébenszemű és a Zsuzsa című elbeszélésekben.
Talán a kötet legértékesebb darabjai azok az életképszerű írások, melyek szereplői szegény, többnyire falusi környezetben ábrázolt kisemberek. Életükből a szerző szomorú, néha tragikus eseményeket örökít meg jól érezhető rokonszenvvel, empátiával. Ez annál is szembetűnőbb, mivel a főszereplők gyakran tíz éven aluli gyermekek, kisfiúk, akiknek legcse­ké­lyebb vágyai sem teljesülhetnek (A bicikli, A piacon, Vá­gya­kozás). A szerző azonban feltárja a súlyos, tragédiába torkolló helyzeteket is: az önhibáján kívül nyomorba süllyedt bányászcsaládét, melyben a megözvegyült apa is súlyos betegen készül elhagyni egyetlen kisfiát (Csillogás). Hasonlóan tragikus kimenetelű A tél című írás, melyben egy öregember veszíti el fiát és ebbe a csapásba maga is belepusztul. Halálra készül A lélek hatalma című novella hőse is, akinek közeli elbúcsúztatása „tiszteletére” még életében elkezdik a szoba kifestését. Holtan találja nagybeteg férjét a munkából nehezen, sántikálva hazaérő idős nő is (Őszi virágillat). A legmegrázóbb történet mégis egy kicsi fiú szörnyű halála, melynek oka nyilvánvalóan a szülői felügyelet hiánya (A nyomozás). Igen életszerű az Emlék című novella, melyben egy falusi család estéje elevenedik meg, és a vacsora alatt folyó beszélgetés a szereplők természetes (?) gondolkodásmódjáról árulkodik: minek jött haza fogságból a már elsiratott, becsületesen meggyászolt ember, hiszen akkor a megrendelt misék, gyertyák is hiábavalók voltak. „Kár, nagy kár!” – véli a házigazda.
A változatos tematikájú írások között szemelgetve különösen érdekes és megragadó az Éhség című novella, mert a brazil környezetbe helyezett éhes és gondosan, élvezettel táplálkozó munkások József Attila azonos című korai versének hőseivel rokoníthatók (bizonyára nem véletlenül):

„Kenyér s uborka az ebédjük mára
s mind úgy eszik, ne vesszen csöpp se kárba,
s hogy jót harap s hozzáharap megint.

Már nem törődnek semmit az idővel.
A harapások majdnem összeesnek,
de jól megrágnak minden falatot.”
(József Attila: Éhség)


Nem könnyű eldönteni, miből ered, minek tulajdonítható Böszörményi Zoltán novelláinak sajátos hangvétele, eredeti­sége, egyénítő ereje, az olvasóra gyakorolt hatása. Talán a lírai hangvétel, a tömörítő erő, a váratlanság, a fordulatosság együtte­sen hoznak létre valami egyszerűt és mégis különlegeset, való­ságosat és mégis költőit, a megoldást, a végkifejletet gyakran nyitva hagyót és egyben sejtetőt, érzékeltetőt, de az olvasót mindenképpen magával ragadót. Ennek következtében nehéz eldönteni, hogy a szerzőnek mihez van nagyobb tehetsége: a lírához, a regényíráshoz (amely területen már jócskán bizo­nyított), vagy – mint ez a novelláskötet igazolja – a rövid epika műfajához. A szerző abban a szerencsés helyzetben van, hogy ezt neki magának sem kell eldöntenie: úgy tűnik, csak ihletre van szüksége, és bármilyen műfajban kész maradandót alkotni.

 


*Böszörményi Zoltán:
Halálos bűn.
Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2010