"Belsővé kell tenni a fényt, megértetni a titkot, továbbadni, hogyan lehet szikrát csiholni, hogyan vészelhetjük át a telet, amikor átfázik rajtunk a semmi bőre, és már csak az a gondolat nyugtat meg minket: ismerünk legalább egy fényhozót, aki a barátunk. " (Boldog Zoltán)

Csanda Mária, 2011. szeptember 14. szerda,

http://www.librarius.hu/kritika/ 

Böszörményi Zoltán Regálcímű regénye irodalmi feldolgozásban eddig ismeretlen tábori életet mesél el. Aki a két részre osztott világ egyikében úgy határozott, áttelepül a másikba, nem egyszerűen átutazott, munkát keresett, szerencsét próbált, ahogy a mostani fiatalok, vagy időben a középkortól kezdve a peregrinációs diákok és mesterséget tanulók, hanem az életét tette kockára.

http://olvassbele.hu/index.php/koenyvismertetk/4184-ami-a-lelket-nyomja-boeszoermenyi-zoltan-halalos-bn

 Takács Máté, 2011. augusztus 10. szerda, 

„Csak egyet olvass el. Legfeljebb kettőt. Aztán olvass valami mást.” Ezt a tanácsot kaptam Böszörményi Zoltán novelláskötete mellé. Akkor csak sejtettem, most már tudom, miért. Mert nehéz. Megül, mint a csülkös bableves szalonnás túrós csuszával. Aztán győzzem megemészteni.

Böszörményi Zoltánt is a szegénység indította útnak, mint megannyi magyar népmesei hőst, s eddigi élete tapasztalatban, emberismeretben, gyűjtött látványokban és élményekben igen gazdag, olyannyira, hogy az akárkinek nem adatik meg. Márai Sándor szerint az életünk olyan, mint egy közepes regény. Böszörményi Zoltán előtt a lehetőség: énregényét (Ich-Roman-ját, ahogy Babits mondta) ne közepes, de jó regényként írja meg a jövőben. Ha már az ember nem magában, hanem másokért világol.

Talán a kötet legértékesebb darabjai azok az életképszerű írások, melyek szereplői szegény, többnyire falusi környezetben ábrázolt kisemberek. Életükből a szerző szomorú, néha tragikus eseményeket örökít meg jól érezhető rokonszenvvel, empátiával. Ez annál is szembetűnőbb, mivel a főszereplők gyakran tíz éven aluli gyermekek, kisfiúk, akiknek legcse­ké­lyebb vágyai sem teljesülhetnek (A bicikli, A piacon, Vá­gya­kozás).

 

• Tovább »»»

Két gyerekkori emlék közé az üzletember becsapása került (A bicikli, A kék irattartó, A nyomozás), vagy két másik gyerektéma (A piacon, Vágyakozás) után egy olyan tömör filozófiai eszmefuttatás mindössze két nyomtatott oldalon (Látni), hogy Hegel is gratulálna hozzá.

A világ párpercesekben

Súlyos dolgokról beszélni néhány percben? Örkényt követve? Itt most vagy nagy átverésről van szó, hasfájós humorral a végén, vagy feszültséget hordozó, sokatmondó rövid szövegekről. Az író ez utóbbit választotta. Végletekkel teli történetek ezek: életről, halálról, pénzről, szegénységről, igazságról, hazugságról, kiszolgáltatottságról, egyszeri, mégis sorsfordító döntésekről.

Az egyik legérdekesebb fejezete a kötetnek a Szilánkok. A miniatűr versek formailag a szilánkosra tört gondolatok képzetét keltik. Vannak közöttük posztmodern epigrammák: „ki / megméretkezni / kész / harcban áll / szüntelen” (A harc), gondolat-szösszenetek, gnómák, nyelvi sziporkák: „egy lakható versben/ otthon érzi magát / minden gondolat”  (Otthon), paradoxonok: „az öröklétnél / semmi sem / fontosabb / csak az / öröklét” (Fontos), régi bölcsességek felülírásai, almanachlíra-utánzatok: „a Tiszán / a szerelem / kompja / téged is / áthozna” (Vágy),  önreflexiók, szentenciák, evidenciák, bölcs tanácsok, különféle rövid gondolatfoszlányok stb.

 (Új Könyvpiac, 2010. február)

Okkal gondolhatja az olvasó, hogy valamennyi történet közös centruma egy-egy végzetes férfi–nő kapcsolat. A regényalakjai nem paradicsombéli Ádám-Évák. Az író nem tagadja, de nem is igazolja tilalomfák semmibevételeit. Élére állítja a bűnösség vagy ártatlanság kérdéseit. Regényeiben fokozottan élhetjük át, halálos vagy bocsánatos vétkekkel találkozunk-e?

2009. december, ÚJ FORRÁS 10/2009

A kritikusok már a két világháború között Joyce kapcsán a regény haláláról cikkeztek, azzal érvelve, hogy a modern regény elérkezett önön lehetőségei szélső határához, nincs tovább. De ha ezzel szemben azt nézzük meg, hogy mennyi minden következett még azután, akkor azt is látjuk, hogy a modern regény megújítása egy olyan folyamat, amely távolról sem zárult le, s minden valamirevaló író újra nekifut a lehetetlennek, s megkísérli, hogy e képlékeny formát újra átszabja s a maga igényei számára alakítsa át.