Egy aradi milliárdos

Táncosnak tanult Erdélyben, 25 dollárral érkezett Kanadába, jelenleg milliárdos üzletemberként él Monacóban. A kelet-európai rendszerváltások után Romániában gyarapította tovább vagyonát. Néhány éve úgy döntött: mecénása lesz a magyar irodalomnak. S közben megírta első regényét is.

- Azt hittem, egy monacói milliárdos szmokingban jár, szivarozik - tréfálkozom a házigazdával.

Böszörményi Zoltán pulóverben mosolyog Rákóczi úti lakásában, hogy a szivar azért stimmel: alapítója a monacói szivarklubnak.A helybéli arisztokrácia és politikai elit találkozik ott. Ám Böszörményi, az erdélyi származású üzletember nem kedveli a fölösleges fényűzést. Kerüli a luxuspartikat. Rolls-Royce-a sincsen, minek a pesti dzsumbujban álomautó...

Hősünk „többlaki”. Leginkább monacói lakosztályában időzik, amelyet korábban Claudia Schiffer bérelt.Böszörményi gyakran mutogatja barátainak azt a fürdőszobát, ahol a topmodell áztatta vagyont érő testét. Zoltánnak Budapesten kívül Bukarestben is van otthona, de kanadai háza már a lányáé. Az alpesi síparadicsom melletti villáján jövőre akar túladni. Síbalesete óta nem kedveli e téli sportot.

Aradon négy éve magyar kulturálisközpontot épített. Ott működik az általa létrehozott és támogatott Irodalmi Jelen szerkesztősége is. Böszörményi Zoltán a literatúra egyik legnagyobb mecénása. Egyébként író is. Verseskötetei után most jelent meg nálunk első regénye: a Vanda örök. Egy menedzser sikereit, válságait beszéli el rendhagyó formában.

- Már régóta terveztem a könyvet, de sokáig nem fogtam hozzá. Nem tudtam összeegyeztetni magamban az üzletembert az alkotóval. Két éve eladtam a részvényeimet, gyáraimat, azóta az irodalomnak élek. A Vanda kéziratával napok alatt elkészültem. Számomra az írás: visszakanyarodás a kezdetekhez.

Böszörményi Aradon született 1951-ben. Apja újságíró volt a megyei lapnál - a Vörös Lobogónál, ötvenhatos tevékenységéért kirúgták. Buszvezetéssel, taxizással alig tudta eltartani családját. Úgy döntött, fiát önálló életre neveli, táncosnak taníttatja: beíratta a kolozsvári balettgimnáziumba. Zoltán nem tartozott a legtehetségesebb növendékek közé, de azt gondolta, jó koreográfus lesz belőle.

- Sokat éheztem. Éjjel-nappal táncpróbákra jártam, a kollégiumi koszt meg kevés volt. Családom sem tudott segíteni. Akkoriban kezdtem prózát, verset írni.

Első írásai a kolozsvári Napsugár című gyereklapban jelentek meg. A legjobb erdélyi költők publikáltakott Kányádi Sándortól Farkas Árpádig. Zoltán esténként kiszökött a kollégiumból író barátaihoz. Két évvel a balettiskola befejezése előtt apja kivette onnan a „problémás” fiút.

Zoltán aztán szobafestő-mázolónak tanult, mellette érettségizett. Tizennyolc évesen elszökött otthonról, városrólvárosra költözött, végül a Vörös Lobogónál lett korrektor. Közben megjelent verskötete - Kányádi méltatta az ifjú poétát. Második lírakötete - a Címjavaslatok - ’81-ben sorsfordulatot hozott. A Securitate is fölfigyelt az „ezeréves vágyról és szétdarabolt tájról” szóló költeményekre. Ennyi is elég volt ahhoz, hogy Böszörményit mint „nacionalista irredentát” ellenségnek tekintsék. Behurcolták a biztonsági szervek pincéjébe, megfenyegették: „Látott már halálos kimenetelű autóbalesetet?”

Majd kirúgták az újságtól. Búcsúzóul a szerkesztőségi titkárnő aláíratta vele azt a vastag dossziét, amely a Böszörményirőlkészült jelentéseket tartalmazta. A „megfigyelt személyt” barátai is elkerülték. Döntött: elmenekül Romániából. Útlevele persze nem volt. Temesvárig utazott, Škodája árából „idegenvezetőt” fogadott, aki a határig vitte, majd lerajzolta, merre menjen tovább a „senki földjén”, hogy Jugoszláviába érjen.

- Megkérdeztem a férfitól,hogy hívják. Rám förmedt: akkora pofont ad, hogy leesik a fejem. Azt hitte, besúgó vagyok. Egy lapályon kellett átvágnom. Óriási vihar volt aznap éjjel, dörgött, villámlott. Talán ennek köszönhetem, hogy a határőrök nem vettek észre.

Már „csak” az volt a kérdés: hogyan jusson Ausztriába? Vasútjegye csak a határig szólt. Elrejtőzötta vonat vécéjében, az ajtót félig nyitva hagyta. Az őrök azt hitték, nincs bent senki - továbbmentek.

A traiskircheni menekülttáborban Böszörményi több mint hat hónapot töltött. Jól ment sora, az osztrákok „kivételeztek” a magyar menekültekkel: vécépucolással a legnagyobb gázsit, heti 900 schillinget kereshettek. Zoltán Ausztráliábavágyott, a lehető legmesszebb a hazájától. Ám bevándorlási engedélyt Kanadától kapott: Calgarybe irányították.

Angolul nem beszélt, senkit nem ismert, és csak 25 dollárja volt. Innen indult milliárdos karrierje. Igaz, a kanadai állam eleinte támogatta. Bútorozott garzont kapott, egy lengyel emigráns segítségével pedig mindenes lett az egyikszállodában. Elegánsan, nyakkendősen állított be első nap a hotelba, a tulaj „felvágós ficsúrnak” nézte, kizavarta szemetet hordani. De amikor látta, mennyire szorgalmas az erdélyi fiú, összebarátkoztak. Néhány hónap múlva Böszörményi Torontóba költözött, az autóiparban kapott állást. Mellette nyelvet tanult, önszorgalomból szerkesztette a torontói rádió magyar adásait. Később a York Egyetemen logikát hallgatott, filozófiából diplomázott. Filosz mégsem lett.

- Közben már marketingesként dolgoztam az autóiparban. A logikára leginkább azért volt szükségem, hogy észrevegyem, ha meg akarnak téveszteni. És persze azért is, hogy hitelesen tudjak érvelni, meggyőznimásokat. Tanulmányaimat jól hasznosítottam az üzleti életben.

Torontóban alapította első saját vállalatát: kreatív reklámszolgáltatásokkal foglalkozott, vagyona gyarapodott. Megnősült, lánya született. Aztán a kelet-európai rendszerváltások újabb fordulatot hoztak az életében. Rokonait látogatta Aradon, amikor felismerte: a politikaiváltozások üzleti lehetőséget is jelentenek. Nem szépíti: elsősorban azért tért vissza hazájába, hogy sokat keressen.

- A román vállalatok csak külföldre gyártottak fényforrásokat, az országban meg hiány volt ezekből. Megvettem Bukarestben 1,4 millió dollárért egy teljesen lerobbant, csődbe ment gyárat. Utcai fényforrásokat gyártottunk.Én világíttattam ki Bukarestet, Nagyváradot, Ploiestit, Nagybányát. Érdekes feladat volt „fényt vinni” Romániába - nevet Böszörményi.

Amikor már milliárdosként átköltözött Monacóba, elhatározta: pénzét nem szórja el magánrepülőre, jachtra, inkább az irodalomba „fektet be”. Előbb részvényese lett a magyarországiJelenkor Kiadónak, amely Nádas Péter, Mészöly Miklós műveit is megjelentette. 2001-ben megalapította a Nyugati Jelen című napilapot és a havi Irodalmi Jelent, amelyek a világ magyarságának jelentős orgánumaivá váltak. Szigorúan politikamentesek. Az irodalmi folyóiratban publikál - mások mellett - Faludy György, Szőcs Géza, Kukorelly Endre is.

Böszörményi- bár tulajdonos-főszerkesztő - saját verseit, prózáit nemigen közli a lapban. Azt mondja, a pénz felelőssé teszi az embert, ő másoknak szeretne teret adni. Mindabból, amit szerencsével, mások segítségével elért, kötelessége valamennyit „visszaadni”. Az Irodalmi Jelenben 40 ezer dolláros regénypályázatot indított: több mint nyolcvan jeligés mű érkezett. Mostanában dönt a zsűri.

Böszörményi saját költségén is kiadhatta volna első regényét, de inkább független kiadót keresett Magyarországon. Valódi irodalmi megmérettetést akar. Kerüli azokat, akik gazdagsága miatt dörgölőznének vagy irigyen méricskélik. Akár az üzletben, a művészetben is maximalista. Noha tudja, kockázatosa vállalkozás, mindenét feltette az irodalomra.

Sándor Zsuzsanna

168óra - 2005. évfolyam, 47. szám 2005. 11. 29.