Lemond az üzletről Böszörményi

Visszavonul az üzleti életből Böszörményi Zoltán, a Luxten Lighting Company Részvénytársaság alapítója és többségi tulajdonosa, akit az erdélyi magyar kultúra egyik fő mecénásaként ismernek. A hírt a Ziarul Financiar gazdasági napilap közölte, információik szerint az aradi illetőségű nagyvállalkozó eladná teljes részvénycsomagját.

Böszörményi a Krónikának elmondta, 12 év után valóban úgy döntött, hogy nem kívánja folytatni az vállalkozást, de ettől függetlenül továbbra is működteti az általa alapított könyvkiadót, és az öt megyét lefedő Nyugati Jelen napilapot kiadó Concord Media Rt-t. A ZF híradása szerint a közeljövőben 50 millió dolláros tranzakcióra kerül sor a Luxtennél, melynek során nemcsak a Böszörményi értékpapírjai cserélnek gazdát, hanem a másik két fő részvényes befektetési alap, az AIG New Europa Fund és a Societe Generale Romania Fund is megválik részvénycsomagjától. Tavaly a cég teljes bevétele 96 millió dollárra rúgott, nettó profitja pedig 29,8 millió dollár volt. Böszörményi Zoltán a a részvények 36,4%-át birtokolja, ezért kevéssel több mint 15 millió dollárt kaphat a részvényesek döntése értelmében.

(krónika) 2003. december