TOP 10-ben a JIND, a Sóvárgás román fordítása!
 Nemrég, május 23-án mutatták be Temesváron a La Două Bufniţe nevű könyvesboltban (Unirii tér 11.) Böszörményi Zoltán Jind című kötetét, amely a Sóvárgás címú kisregény román fordítása. Gábos-Foarță Ildikótól, a kötet fordítójától érkezett a hír, hogy májusban a Jind a könyvesbolt legjobban eladott 10 könyve között szerepelt.
A román fordítás a Brumar Publishing House kiadásában jelent meg idén, szinte egy időben a Sóvárgással.
 A La Două Bufnițe könyvesboltban május 23-án tartották meg Böszörményi Zoltán Sóvárgás (Jind) című kisregénye román nyelvű változatának a bemutatóját. A Brumar kiadó gondozásában megjelent könyvet Ildikó Gábos-Foarţă, a könyv fordítója és Șerban Foarță költő mutatták be a szép számú érdeklődőnek, a szerző jelenlétében.
A versolvasás közelebb visz minket önmagunkhoz, a vers maga a belső létezés, hiszen olyan mélyrétegeket mozgat meg bennünk, amelyekre legfeljebb a hozzá legközelebb álló művészet, a zene képes. Ezt a gondolatot bontja ki Böszörményi Zoltán Az irgalom ellipszise (Irodalmi Jelen Könyvek – Kalligram Kiadó, 2016) című, legújabb verseskötetének Nyitott szemmel című verse:
 Az Írók Boltjában mutatta be a Kalligram Kiadó Böszörményi Zoltán új verseskötetét, a Lábatlan időt. A szerzővel Mészáros Sándor, Hudy Árpád és Orbán János Dénes beszélgetett a versírás természetéről, újrakezdésről, alkotói színterekről és elődökről.
A kritikusok már a két világháború között Joyce kapcsán a regény haláláról cikkeztek, azzal érvelve, hogy a modern regény elérkezett önön lehetőségei szélső határához, nincs tovább. De ha ezzel szemben azt nézzük meg, hogy mennyi minden következett még azután, akkor azt is látjuk, hogy a modern regény megújítása egy olyan folyamat, amely távolról sem zárult le, s minden valamirevaló író újra nekifut a lehetetlennek, s megkísérli, hogy e képlékeny formát újra átszabja s a maga igényei számára alakítsa át.
Böszörményi Zoltán (József Attila-díjas költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője) immár tíz esztendőt szentelt annak, hogy Ettore Majorana, 20. századi olasz, fiatalon titokzatosan eltűnt atomfizikus-zseni alakját a köztudatban tartsa. Míg a felületes olvasó számára mindez jó sztorinak (egy újabb Esti Kornél-esetnek) tűnik, mikor is a költő maszkot ölt, hogy narcisztikus lényét elrejtse, mégis megmutassa önmagát, addig elgondolkodtató a szerző makacs kitartása és egy interjúban elhangzott válasza: „Majorana én vagyok. Nem nekem, neki volt szüksége rám. Tovább akart élni általam. Nem tiltakozott, amikor a nevében nyilatkoztam meg”.
„A Majorana-versek tagadhatatlanul a magány himnuszai. A lírai alany (nem találok erősebb kifejezést): rohadtul magányos. Mintha ama bizonyos fa, melyről a gyümölcsöt leszakasztottuk, nem a tudás, hanem inkább az azzal járó magány fája lett volna.” – Orbán János Dénes írása Böszörményi Zoltán Majorana a tér tenyerén című kötete apropóján
Örvényszárnyon érkezett Bukarestbe 1979-ben, s a Címjavaslatok után Kanadában találta magát, majd egy hosszú, kanyargós utat követően Aranyvillamoson Pécsre látogatott. Pozsonyban és sok más helyen is megcsapta A szerelem illata, Majorana álarcában helyzetjelentést készített a tökéletes boldogságról, majd katedrálist emelt az Örök télnek. 2014-ben pedig Majoranával a tér tenyerébe érkezett vissza. Böszörményi Zoltán József Attila-díjas alkotó kötetcímekből szőtt költői életrajza a fenti formában is összefoglalható, de minden egyszerűsítés csalás, akár a költészet. S ha már hazudik a költő, tegye úgy, hogy elhiggyük neki. Játssza azt, hogy ő Majorana, a rejtélyes körülmények között eltűnt atomfizikus, vagy játssza éppen azt, hogy nem ő az. Hiszen az alanyi költőknek is szükségük van olykor alakmásokra. Mint Kosztolányinak Esti Kornélra vagy Babitsnak Jónás prófétára.
 A tekintélyes lengyel irodalmi lapban, az Odrában a főszerkesztő, Mieczyslaw Orski az alábbi írásában méltatta Böszörményi Zoltán Láger című regényét, amely nemrég jelent meg Lengyelországban a neves költő és műfordító, Aleksander Nawrocki átültetésében
Először megijedtem az alcímtől, aztán kiderült, Lénárd Sándorra utal, az orvosra, aki az ötvenes évek elején vándorolt ki Brazíliába. Az utolsó polihisztorok egyike volt, a gyógyítás mellett kitűnően zongorázott, templomban orgonált, latin nyelvű irodalmat fordított.
|
