– Kapcsolódó tanulmány Böszörményi Zoltán Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötetéhez
Böszörményi Zoltán Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötete1 voltaképpen nem más, mint az érett költő számvetése saját életével és az emberi létezéssel általában, illetve eddigi, leginkább a későmodernség poétikáját követő, filozófiai-humanista költészetének szintézise.
Böszörményi Zoltán Darabokra tépve című új regényét nehéz lenne besorolni valamely skatulyába, ugyanakkor éppen ez az egyik erőssége, utóvégre a modernitásban nincsenek és nem is lehetnek tiszta műfajok, alműfajok, márpedig ez a regény a modernitás regénye (is).
Nem mindennapi, vagyis nem hagyományos, homogén szerkezetű Böszörményi Zoltán Darabokra tépve című, az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban most megjelent műve. Varga Melindának a könyv borítóján olvasható ajánlója szerint „a kalandregény, a fejlődésregény, az esszéregény egyaránt jelen van” benne.
Böszörményi Zoltán eddigi líráját is intenzív személyesség jellemezte, és ahogy újabb kötetének címe sugallja, ez továbbra is meghatározó a költő verseiben.
„Vajon ki tehet arról, ha az egységes, harmonikus család csupán vágyálom marad? A rendszer? Az anyagi háttér? A globális áramlatok? Az érzelmi fogyatékosság? A szerző számos figyelemreméltó alternatív választ rejtett el művében úgy, hogy minden olyan stílushibát elkerült szerencsére, amit azok az írók szoktak elkövetni, akik gyerekbőrbe bújnak, de hiteltelenül mozgatják a figurát.” – Böszörményi Zoltán Sóvárgása Rimóczi László olvasatában.
A jó vers mindenkihez szól. Egyetemes. Szerelmesünk öleléséhez hasonló eksztatikus gyönyört nyújt. A költő helyettünk mond el valamit a világról; mi meg belehelyezzük magunkat verseibe, és úgy érezzük, akár mi is írhattuk volna. Böszörményi Zoltán Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötetére illenek a fentiek.
Minden vers világa fraktálszerű, azaz nem tud mentesülni a nagy Egész törvényszerűségei alól. Egy vers valódi ereje abban is lemérhető, hogyan képes az adott törvényszerűségek kijátszásának az elhitetésére. Böszörményi Zoltán verseinek világában ez a jelenség leginkább a térkorlátok, időkorlátok, illetve a nyelv lehetőségeinek a feszegetésében mutatkozik meg.
Ha igazuk van a közvéleménykutatóknak, és bennünket, németeket pillanatnyilag mindennél jobban nyugtalanít a menekültprobléma, akkor Böszörményi Zoltán regényének minden esélye megvan arra, hogy felkerüljön a német sikerlistákra.
Im September kam Böszörményis „In den Furchen des Lichts“ heraus. Auch er führt die Gründe seiner Flucht aus einem kommunistischen Land an, hier Rumänien, in den frühen 80er Jahren und seine Ankunft in einem Zwischenlager des „Gelobten Westens“.
A versolvasás közelebb visz minket önmagunkhoz, a vers maga a belső létezés, hiszen olyan mélyrétegeket mozgat meg bennünk, amelyekre legfeljebb a hozzá legközelebb álló művészet, a zene képes. Ezt a gondolatot bontja ki Böszörményi Zoltán Az irgalom ellipszise (Irodalmi Jelen Könyvek – Kalligram Kiadó, 2016) című, legújabb verseskötetének Nyitott szemmel című verse:
|
