Scrie poezie si proza si face fotografii. Spre deosebire de majoritatea "colegilor de breasla", insa, nu se simte obligat sa-si caute inspiratia in tragicul existentei, ci mai degraba in marea pe care o priveste de la ferestrele apartamentului sau din Monte Carlo.
Az elmúlt év decemberében jelent meg Párizsban, a rangos L’Harmattan kiadónál a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen tulajdonos-főszerkesztője, Böszörményi Zoltán francia nyelvű verseskönyve. A néhány híján száz verset tartalmazó, La peau de rien (A semmi bőre) című kötet előszavát Michel Bénard költő, festő, a Francia Akadémia kitüntetettje írta.
Jegyzetek Böszörményi Zoltán Far From Nothing ([Vanda örök] Exile Editions, Toronto, Canada, 2006) című regényéhez
A könyv eladási grafikonja érdekesen alakult megjelenési helyén, vagyis Magyarországon. A kezdeti emelkedés után egy-két hónapos esés következett, majd az eladások ismét megugrottak, és a regény hamarosan elérte a sikerkönyv státust.
Jellegzetesen – vagy sajátosan – férfi-regény. A dantei életút felén túl levő 35 éves Rudolf a gépkocsi-szalonban autók eladásával és lízingelésével foglalkozó a középrétegbe tartozó menedzser, sem nem gazdag, sem nem szegény, nyolc éve nős, fia hétéves.
Az ontológiai katabázis, azaz a létezéselméleti lerobbanás, zuhanás és alászállás – az élet elélettelenülése – az anyagba zártság idegtépő, platóni és sartre-i–camus-i börtönélménye, a magasabb értékeszmények teljes tartalmi kiüresedése, az axiológiai (értéktani) csőd, az ideális létszint anyagi és kizárólagosan én-központú tényezőktől való vírusolása, a minduntalan proteikusan átalakuló, pszichológiai stratégiázások beláthatatlan gombolyagja, az eszményiség folytonos meggyalázása és lázító kudarca, a haszonelvűség hidegen számító világa olyan infernummá, olyan pokoli taposómalommá alacsonyítja le az emberi létezés általános állagát eme 21. századian hipermodern, ontológiai „termelési regény” lapjain, hogy az eszményi értékrendet képviselő, humanista írónak szinte kötelességszerűen közbe kell lépnie, hogy megmenthesse a szellemiség egykori s immár parányaira szétesett galaktikáiból azt, ami – akár kanti kategorikus imperatívuszként – még menthető.
„Visszatérek a papírjaimhoz. Felötlik bennem, hogy effélékkel Vanda szórakozik. Felhív valakit, majd hirtelen mozdulattal lenyomja a vonalmegszakító gombot, és azon vihog, hogy milyen jól átverte az illetőt, aki aztán találgathatja, vajon ki kereste.
Ha zuhanással álmodik az ember, valami rossz történik vele a munkahelyén, az egyetemen vagy a szerelemben – morfondírozik Böszörményi Zoltán Vanda örök című regényének főhőse az első fejezetben.
„Sokan fogják szeretni, és lesznek, akik utálják. A kettő között senki sem lesz.” Mikor kezembe vettem a könyvet*, a hátlapon Ferdinandy György író pár szavas ajánlóját olvastam el legelőször. Majd rögtön ezután kivették a könyvet a kezemből, és amikor visszakaptam, csak ennyit fűztek hozzá: „Nem rossz könyv, de nem biztos, hogy elolvasnám másodszor.” Na most, akkor mi van? Ez a vélemény nem a kettő között van. Nézzük meg közelebbről, kinek van igaza.
Böszörményi Zoltán első regénye kifejezetten olvasmányos könyv. A Vanda örök című írás naplószerűen követi nyomon egy fiatalember történetét, pontosabban annyit belőle, amennyit szükségesnek ítél a szerző ahhoz, hogy – és itt jön a csavar. Megértetésről, bemutatásról beszélni didaktikai célú írásra utalna. Na de ki mondta, hogy nem ilyennel van dolgunk?
„Ez kérlek, nem Nemo kapitány járgánya,
kényelmes kajütje, nem lebeg óceán
vizében, mindennapi gondokat nem old meg,
szürke napok gondja a tükrében,
úgy történik minden, mint egy Hauff-mesében.”
(Szürke napok gondja a tükörben, p. [24])
|
