Skip to Content
Böszörményi Zoltán.info

Simó Helga: Az olvasói visszajelzés a mérvadó – Böszörményi Zoltán főszerkesztő az Irodalmi Jelen küldetéséről

 A fiatal tehetségek gondozása indulásunk óta egyik fő feladatunk – jelentette ki a Krónikának Böszörményi Zoltán, az Irodalmi Jelen művészeti folyóirat alapító-főszerkesztője. A József Attila-, Magyarország Babérkoszorúja díjas írót annak kapcsán kérdeztük, hogy nemrég ünnepelték a lap fennállásának 20. évfordulóját.
 

 

– Húsz éve jelenik meg az Irodalmi Jelen című művészeti lap, amelynek alapító-főszerkesztője. Miként foglalná össze ezt a két évtizedet?

– Az Irodalmi Jelen huszadik évfordulóján egyfajta Manifesztumot írtam arról, mit gondolok a mindenkori magyar íróról. Abban többek közt arra tértem ki, hogy a mindenkori magyar írót nem a politikai hovatartozása határozza meg. A mindenkori magyar író – bármely műfajban alkosson is – imádja Isten teremtette nemzetét, Isten adta hazáját. A mindenkori magyar író azért ír, hogy ne ossza meg, ne húzza szét, hanem mozgósítsa, összetartsa nemzetét. A mindenkori magyar író nem gyűlöletkeltő, nem narcisztikus, nem irigy, nem hurrogja le pályatársait, hanem jó értelemben vett alázattal alkot. Alkot, hogy tükröt tartson nemzetének, megmutassa annak arcát, jellemét. A mindenkori magyar író azért ír, hogy szavaival teremtsen, építsen, gazdagítsa a nemzet szellemi vagyonát. A mindenkori magyar író nem diszkriminál, nem uszít, nem acsarkodik, nem mételyezi meg mások lelkét, irracionálisan és alaptalanul nem agitál nemzettársai ellen.” A mindenkori magyar író az univerzumban uralkodó egyensúlyra törekszik, azt az állapotot teremti meg, amelyben egyetértés uralkodik, a lélek harmóniában van a testtel és az őt övező világgal. A mindenkori magyar író azért ír, hogy buzdítson, szenvedéllyel, tűzzel, akarattal új világot teremtsen, ahol a harmónia és a béke, az egyetértés, a tisztelet és a szeretet uralkodik. Meglehet, ezek dőre gondolatok a mai „egzotikus” világunkban, de én ezekben hiszek, vallom őket. Irodalmi lapom, lapunk – hiszen nem egyedül szerkesztem – mindig is nyitott szellemű, politikától mentes volt. Mi egy egyetemes magyar lapot tettünk le a mindenkori magyar olvasó asztalára.

– Megközelítőleg hány szerzőnek adtak publikálási lehetőséget, és mire a legbüszkébb?

– A fiatal tehetségek gondozása indulásunk óta egyik fő feladatunk. Számtalan, ma már József Attila-díjas szerzőnk van, és táboruk egyre bővül. A húsz év alatt több mint kétezer szerzőtől közöltünk verset, prózát, esszét, fordítást. Huszonegy pályázati kiírásunk, egy negyvenezer dolláros regénypályázatunk volt, számtalan szimpóziumot rendeztünk, és a slam poetry találkozót is megemlíteném. A legbüszkébb olvasóinkra, szerzőinkre és munkatársaimra vagyok.

 – Többkötetes író, költő, beszéljen kérem a költészethez, irodalomhoz való viszonyáról. Mit jelentenek ön számára a munkásságáért kapott magyar állami kitüntetések?

– Meglátásom szerint az olvasó a legfontosabb egy író számára. Az olvasó visszajelzése, véleménye, biztatása, kritikája a mérvadó. A szakma gondolhat, amit akar, végül is az olvasó voksa számít. Ő a tévedhetetlen. A díjakat osztják, és mindig vannak, akik kimaradnak. Viszont ez semmivel sem befolyásolja népszerűségüket. Tóth Mária prózaírónak például majd hat évtized alatt harminc kötete jelent meg, mégsem kapott egyetlen irodalmi díjat sem, pedig többek között Gálfalvi Zsolt is nagyra becsülte a Futár halála című regényét. Ezt orvosolandó idén megkapta az Irodalmi Jelen nagydíját. Regényeim, novelláim, verseim eddig angol, német, francia, spanyol, lengyel, orosz, román nyelven jelentek meg. Örömömre a Sóvárgás című kisregényem német változata – Hans-Henning Paetzke fordításában (Immer wenn ich meine Augen schließe) – nagy sikert ért el Németországban.

– Az aradi magyar kultúra mecénásaként tartják számon: többek között a Nyugati Jelen napilap fenntartója, az ön által megálmodott Jelen Ház számos kulturális, közéleti, szórakoztató és magánrendezvény színhelye – miért éri meg ön számára ennyit áldozni a helyi magyarságra?

– A szórványban élő magyarságnak a fennmaradáshoz nagy szüksége van kultúrházra, napilapra, iskolára, templomokra, mert ezek biztosítják fennmaradását, jelentenek számára lelket simogató örömet. „A Nyugati Jelen húsz évvel ezelőtt vált régiós magyar nyelvű napilappá, és jelenik meg azóta is Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében. Aki magyar nyelven ír, az nemcsak az irodalomnak, hanem nemzetének a megszállottja is.” Aradon például olyan pezsgő szellemi élet folyik, amilyet csak a két világháború között tapasztaltunk. Brauch Magda, Jámbor Gyula, Bege Magdolna, Ujj János, Juhász Béla, Balta János, Fekete Károly, Puskel Péter, Szabó Péter, Tóth Mária, Regéczy Szabina Perle, Vajda Noémi, Brittich Erzsébet, Dr. Vajda Sándor könyvei, írásai ma is izgalomban tartják a magyar olvasót.

– Hogyan látja az Irodalmi Jelen, a Nyugati Jelen, a Jelen Ház, egyáltalán az aradi magyarság jövőjét?

 – Ami a jövőt illeti, azért tenni kell, hinni benne. A szórványban talán legerősebben csökken a magyar lélekszám. És ezért nem aggódni, hanem tenni kell ellene.

 

 


 

Megjelent: Krónika, 2021. október 17.