Fülöp Gábor: Böszörményi Zoltán – Füst (Lénárd-novellák)

Könyvbemutatóin Böszörményi Zoltán két újítást is bevezetett. Egyrészt minden résztvevőnek ingyen kötetet ad (ez ritkaság, mert az írók általában eladni szeretnék könyveiket, még a kollégáknak is), másrészt nemigen szereti a mostanában divatos „moderátorokat”.

Moderálja ő magát és a jelen levő kritikusait is, szerencsére viszonylag rövidre fogva a könyvbemutatókat, talán ismervén azokat a szerzőket és kritikusokat, akik önmaguktól megrészegülve akár órákig képesek beszélni a jelenlevők nagy bánatára.

   Így tett legutóbbi könyvbemutatóján is, az Írók Könyvesboltjában. Füst (Lénárd-novellák) című utánrezgési kötetét mutatta be. Némi visszafogottsággal mentem el a könyvbemutatóra, mert nemigen szeretem a már megírott írások újraértelmezését. Zoli leültetett az első sorba (ettől mindig megijedek, de nagyothalló létemre legalább hallom, amit előttem mondanak). Mányoki Endre, Mészáros András és Hudy Árpád is szépen beszélt a könyvről, ám Zoli nem hagyta dicsérni, dicsértetni magát. Inkább elolvasott egy novellát, mely amolyan Hemingway-szerűen (persze, paródiaként) csupa tragédiával végződik. Azután diadalittasan nézett körül, hogy mindenki megdöbbent. (Bevallom, nekem nevethetnékem támadt.) Persze, ez „tiszta baszkódás”, ahogyan annak idején az én írásaimra is mondták. De hát így (vagy így is) kell írni.
   Amint hazaértem, elolvastam Zoli novelláskötetét. Nem tudtam letenni. Rövid és velős írások, poénnal a végén. Nem elemzem most a Lénárd Sándor és a Böszörményi Zoltán közti összefüggéseket, ez nem is lényeges. Azt hiszem, sokan nem ismerjük Lénárd Sándor „Völgy a világ végén” című remekművét (bizonyára okkal aposztrofálják annak és el kellene olvasnunk), ám ismerjük Böszörményi Zoltán remek novelláit. Én ennél maradnék, az elemzéseket rábízom avatott kritikusaira.

Megjelent a Holdkatlan honlapján 2014. május 23-án.