Skip to Content
Böszörményi Zoltán.info

Apokrif párbeszéd – Bartók Béla és Pilinszky János levélváltása

A remény kapujában,
eget pásztázó szemünkben
villan a szelíd tavasz.
 

B. B.
Szívünk vergődése:
halak a hálóban.
A remény kapujában,
eget pásztázó szemünkben
villan a szelíd tavasz.

P. J.
Minden pillanat
a magány sorsszerűsége,
a misztérium indóháza,
a látható láttatása,
villanydróton érkező bánat.
Látom a ködből felsejlő hazámat.

B. B.
Fejemre szórják a csillagok
sűrű fényük csöndjét,
gondok kelepcéjében vergődik
múlt idők zajos madárraja.

P. J.
A kulcsot keresem, a titkot,
mellyel emlékek ajtaját nyitom,
egyik sem illik a zárba,
Kékszakállú álmokat ringat a gálya.

B. B.
Riadt szívem kitárom,
a réten csend guggol,
átitatja a jéghideg fájdalom.
Ki önmagát lesi,
mélyre ás.
Sebet sebre vág
a fegyelem és a durva magány.

P. J.
Megrakják a tüzet,
Mégis elaluszik.
Nincs az a szerelem,
Aki el nem múlik.


B. B.
Vakmerő éjszakát építs,
panasz ne nyaldossa falait.
Vacog a hold, fénye kérelem.
Vesd a türelem tavába szóköved!

P. J.
Szerelem, szerelem,
Átkozott gyötrelem…
Minden fa tetején,
Cédrusfa levelén,
Hogy szakasztott volna
Minden szegény legény.


B. B.
Kocsonyás az éj.
Mindhiába szerettelek.
Gyúl a nap a hegyek felett.
Csendet adj, mely sötét és mély.

P. J.
De a fátyol nehéz ruha,
Virágom, virágom,
Mert azt a bú leszaggatja,
Virágom, virágom.

B. B.
Zokog ez a komoly világ,
elsirat, rád kiált.
(Minden habos semmiség.)
Felmentenek, felment az Ég.

P. J.
Amott látok az ég alatt egy madarat repülni.
De szeretnék a rózsámnak egy levelet küldeni,
Repülj, madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet!
Mondd meg az én galambomnak, ne sirasson engemet.

B. B.
Álmot cserélek,
összefekszem az éjjel.
Hallom,
a szomszédban
a szomorúság dorombol.
Dőlj ide, mellém!
Szívemben elférsz.

(A dőlt betűvel szedett sorok Bartók Béla népdalgyűjtéséből származnak.)

 


 

Megjelent: Spanyolnátha – XVIII. évfolyam, 4. szám / 2021./4