Könyvreklám

Néhány napja „tele” van a budapesti földalatti új regényem, Az éj puha teste reklámplakátjaival.
Az éj puha teste (regényrészlet)

Az éj puha teste (regényrészlet)

Tamás kiválónak ítélte a repülőn felszolgált vacsorát. Talán túl sok is volt, gondolta, de a málnaízes desszertet azért még elfogyasztotta. Számítása szerint még négy óra volt hátra az utazásból. Ki lehet bírni, bátorította magát. Valamivel nyugodtabb volt. A szívét szorongató feszültség kissé alábbhagyott. Csak érkezzen meg épségben, aztán jöjjön, aminek jönnie kell, vélekedett, s hátradőlt székében. Könyve után nyúlt, kinyitotta a jelzésnél és olvasni kezdett.

Lessing

Tavaly ilyenkor Londonban voltam. Különösen meleg volt, s két hét alatt mindössze kétszer esett az eső. Azt hiszem, londoni viszonylatban ez időjárási csúcsnak tekinthető. Mondogattam is magamban, hogy lám, mennyire eklatánsan mutatható ki a felmelegedés okozta klímaváltozás. Este a brit televízió hírcsatornáinak adásait figyelve, keserűen kellett megállapítanom, hogy nem csak az időjárásban állt be radikális változás, hanem az irodalmi Nobel-díjak fogadtatásában is. A hírbeszámoló ugyanis arról szólt, miként reagált az akkor 87 éves Perzsiában született angol írónő, Doris Lessing irodalmi Nobel díjának hírére. (Majdnem születésnapján – 1919. október 22-én született – érte a kellemes meglepetés.)  A londoni fekete taxiból kiszálló, bevásárló szatyrokkal megpakolt idős hölgy az őt megrohanó riportereknek valami ilyesmit válaszolt: harmincöt évvel ezelőtt kellett volna megkapnom a díjat, most már teljesen mindegy.

Gyönyörű

Néhány nappal ezelőtt, nagyobbik lányom azt üzente Torontóból: „Kapaszkodjatok, itt a világ vége!”