Skip to Content
Böszörményi Zoltán.info

Gyönyörű

Néhány nappal ezelőtt, nagyobbik lányom azt üzente Torontóból: „Kapaszkodjatok, itt a világ vége!”

 

A hűvös és barátságtalan világegyetemen átsurranó, a fény sebességével közlekedő felkiáltás szerencsére nem először visszhangzott a fülemben. Így a „jóindulatúan” megfogalmazott szavakra rá sem hederítettem. Megszoktam már, hogy a félelmet, kétségbeejtő pánikot keltő szavakban hozzák a tudomásunkra. Azt remélik, hogy berezelünk, kapkodva elveszítjük a fejünket, amikor nem a józan ész irányítja cselekedeteinket, hanem a félelem bombázta ösztöneink. Mert ilyenkor mindenre képesek vagyunk. A pánik kalapácsütései alatt kékre vert testünk és lelkünk semmi mást, csak elfutni igyekszik, akar.

Mondom, kezdetben hűvös nyugalommal ízlelgettem leányom szavait. Még lebecsmérlően legyintettem is egyet.

Aztán bekapcsoltam a televíziót. Hitetlenkedve attól, amit látok-hallok, a számítógépemhez futottam. Képernyőjéről is ugyanazok a hírek bámultak rám. Csak akkor értettem meg igazán lányom szavait, amikor a napilap oldalain is ugyanazokat a képtelennek tűnő, lidércálomhoz hasonló jelentéseket olvastam: a világ legnagyobb bankjai egyik pillanatról a másikra mondanak csődöt vagy állnak az összeomlás szélén. A tőzsdék soha nem tapasztalt katarzison mennek keresztül, s a világ vezető államfői állnak nemzeteik elé, hogy nyugalomra intsenek, és biztosítsák őket afelől: a bankokban letett megtakarított pénzét minden egyes polgáruknak teljes egészében garantálják.

És ekkor az az építő jellegű ötletem támadt, hogy felhívjam a bankomat, hadd lám, van-e még. És volt.

De már csak az épület.

A többi csak történelem.

Gyönyörű.