Skip to Content
Böszörményi Zoltán.info

Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról – versek legújabb kötetemből

 

A testemből vétetett teher vagy, 
űrben száguldó fémes kacagás,
rügy a halhatatlanság színpadán.

 

Félelmetes erőm, mégis kevés,
segítsed át az idő tutaján
lelkemet, tisztító felismerés.

 

 

 

 

 

 

 

 

MAJORANA AKARATA

A világ messze már az akarattól,
átformálta a láz, 
az arcomra hulló vérmosoly
a képzelet kútjába márt.
A játék, 
a mindent tudó képalak,
megmozgat,
s hidegvérrel szétszakad.
 
A kiutat keresem, 
a hangtalant.
Mindaz vagyok, 
mi elvet, 
megtagad.
Szeretnék erős lenni, 
és szelíd;
a világ 
egyszer úgyis elveszít.
 

 

MAJORANA IMÁJA
 

Naponta imádkozom hozzád, Uram, 
erőt és egészséget adj énnekem, 
nem hatalmat, pénzt, mámort, csak éneket, 
hintsem a szót rokonlakta végeken.
Bűnöm ezernyi, és fürtökben nőnek.
Sok rossztól kicsordul, patakzik vérem.
De ne bocsáss meg! Ez miféle üzlet,
ha kegyelmed is új bűnökre késztet?
 
Büntetsz. Hatalmadat nem ezért félem. 
Gyávákkal nem osztok hajlékot, rétet.
Hódítani szeretnék – fényességet.
Küldd rám a bajt és ezer szenvedésed.
A testemet, lelkemet próbára tedd,
És égess! Mint a fáklya, újra égjek.
 

 

MAJORANA SEMMI VERSE

A semmi bőre bőrömön pihen. 
Semmi érzés, talán a képzelet.
Tovapörög fürgén és hangtalan,
mikor moccan az ájult pillanat.
Jókora lelke van a semminek,
otthon vagyok én is valakiben.
Hiteget, csuda jó, hogy létezem,
velem gördülő színes perceken.
A semmi arca ódon tükrökön,
míg magam bennük fel nem ismerem,
a sárga foltok: múló életem.
A mindenséget megjárt időtől
égek, fény leszek. Arra ébredek:
mindenség születik a semmiből.

 


MAJORANA KÖNYÖRGÉSE

nehezen áttörhető 
korlátokat állíts elém
edződjön testem 
erősödjenek izmaim
bűvészként tüntessem el 
zaklató érveim
transzcendens fogódzóim
a korlátok legyenek
segíts
újragondolnom életem
korlátokat állíts
a legnagyobb vihar se seperjen el
állíts korlátokat 
a bűn és kétségek hada ellen
ne fertőzzön a rossz
a pénz hatalma
gyönyörűséges korlátokkal védj
csak a szabadság elé 
ne állíts semmis érveket

 

 


MAJORANA ESTÉJE

 

Mennynek 
selymes partján,  
fáradt ének
száll,
lantján 
a vágy
az est dalát 
pengeti.
Alkonyok 
árnytalan 
alléin várlak,
tégy csodát velem,
cserébe 
magamba,
szavaimba
zárlak. 
Zárkáim 
ha sorra feltöröd, 
csontomba költözöl, 
felismerhetővé válsz a tájban.

 

MAJORANA HOMOKÓRÁJA    

Tenyerembe forró szemcsék hullnak,
sebeim begyógyulnak. Halkulóra
állítom fájdalmaim: a szókat.
Virágot szakítottam. Az éj hajója
ráfutott a fény zátonyára.
Türkiz hajnalok jajongnak.
Fejükön felhők fonta paróka.
Esőcseppek hullnak a homokra.

 

 

MAJORANA LEBEG

Te, mindeneket felülmúló érzés, 
vigasz-virágaidból nyitsz-e még?
Ha véletlenül kezemhez érsz,
indulatot mérsz, könnyű lebegést?
Áldozatom akartad; elnyerni,
mi feledhetetlen és emberi 
bennem, nyakamba tenni az igát,
első és végső dolgok igazát.
A testemből vétetett teher vagy, 
űrben száguldó fémes kacagás,
rügy a halhatatlanság színpadán.
Félelmetes erőm, mégis kevés,
segítsed át az idő tutaján
lelkemet, tisztító felismerés.

 

MAJORANA BORGES SÍRJÁNÁL

A taxisofőr bólintott, sebességbe kapcsolt.
Azt mondta, tudja, hol vagy eltemetve.
Kíváncsiság, a rólad szóló legenda, írásaid
torkomat fojtogató szelleme vezérelt oda.
Vagy csak a nyugtalanul múló idő igézett meg.
Az idő, mit tisztázni nem lehet.
Hát nem lehet! 
Minek is kínozza elméjét a metafizikával
az, kinek nem kenyere az elmúlás, 
a sajtot sem szereti.
A kutyákat pedig 
a csaholó kedvükért viseli el,
miközben arról töpreng:
minden század egyforma,
csak teljesítményük aránya különbözteti meg
egyiket a másiktól.
Másikat az egyiktől.
Rendszerint.
A temető igazgatója kioktat, 
nem itt alszol
örök álmot,
hanem a központi parcellák egyikén. 
Rajzot, térképet
kapok, hogy rád találjak, 
megint.
A kocsiban eszembe jut, 
mi lenne, ha verset írnék erről
a rosszul sikerült kirándulásról,
sorokat az életről, 
a meglepetések szerint.
A helyzetrajz azt mutatja, 
innen már csak néhány lépés
az örök funerár, 
elérem a sírköved.
Meglátlak.
A tavaszi szél minden érzést felseper,
a sétány melletti lomtárba cipel.
 

 

MAJORANA EZERHETEDIK SZOBÁJA

Lábam előtt halott madár a tested,
mit úgy öleltem, s kívántam egyszer.
Cirógatom, becézem, nem felel.
Márvány és hideg és élettelen,
az ezerhetedik szobában hever.
A régi nyarak elégnek sorra mind,
újabb pátosz nem gyúl odakint,
emlékeim se keresnek újra meg.
A fáradt gondolat, ki őrizi még,
bőröd illatát, szavaid melegét,
bezárta az ezerhetedik szobát.
S vette lépcsők meredek fokait,
a concierge-nek némán adta át,
e halott vers rozsdafoltos kulcsait. 

Böszörményi Zoltán: Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról

Ulpius-ház, 2010