A jelenkori magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója a József Attila-díjas Böszörményi Zoltán. Költőként indult, majd több sikeres regénnyel berobbant a prózairodalomba. Azóta azt is bizonyította, hogy a rövid prózai műfajban is maradandót tud alkotni.
Most ismét költőként jelentkezett Aradon, a Jelen Házban. A nyolcadik, Katedrális az örök télnek című verseskötetét tette le az irodalomkedvelők asztalára. Hogy milyen népszerű szülővárosában, arra bizonyíték a múlt szerdán a nagytermet megtöltő szép számú közönség, majd pedig a hosszan elhúzódó dedikálás is.
A könyvbemutató maga rendhagyó módon zajlott le: Jámbor Gyula rövid köszöntőjét követően dr. Brauch Magda nyelvész olvasta fel a kimerítő alapossággal megírt ismertetőjét, amelyet a költő saját verseinek felolvasása illusztrált. A recenzens külön-külön elemezte a kötet négy (Délibáb, Ujjrács, Képeslap, Katedrális) versciklusát, kiemelte mindegyik mondanivalóját és formai jellegzetességét. Megállapítása szerint az első ciklus a költő ars poeticájának a megfogalmazása. Példaként az És… című verse: „a költészet látvány,/ a teremtés akarat,/ nem az a fontos,/ mi megtörtént,/ hanem az,/ ami a fák ágai közt,/ mint örök érzés, fennmarad.” A második ciklust a rejtélyes módon eltűnt olasz fizikusról, Ettore Majoranáról nevezte el, verseit neki ajánlja. A ciklus az ő, kortársai által meg nem értett alakjának, majd magányának, a világtól való félrevonulásának állít emléket. A harmadik ciklus egyrészt tájak, városok hangulatos leírása (közöttük van az Aradi anziksz című is), másrészt a költőlelki világának feltárása az olvasónak. Azt hiszem, a negyedik, a kötet címadó versét is tartalmazó ciklusa mindenki számára közérthető, Brauch Magda ezeket magyarság-verseknek nevezi. Ezekben a költő nemzete iránti szeretetéről, kiállásáról tesz tanúbizonyságot. Bár kimondja, a hazaszeretetre buzdítása nem szájbarágós, hazafisága őszinte, lélekből fakadó. (Nem két f-fel és y-nal írandó demagógia, mint jó néhány politikusnál.) Mányoki Endre fülszövegéből egy rövid, de találó idézet Böszörményi Zoltán költészetéről: „Korunk jellemzőit – a széthullást, az értékek viszonylagossá válását, az emberi kapcsolatok erodálódását, a közösségek atomizálódását, az érzelmek ösztönszintre süllyedését – visszahelyezi egy olyan kultúrába, ahol mindez már fenyegető veszély volt, de még nem volt természetes.”
Megjelent: Heti Új Szó, 2013. szeptember 27.