Égi látomás

Égi látomás

Még nem alszol, gyertya serceg,
a fény sem henyél.
Kiment a házból,
bezárta maga mögött az ajtót
a remény.
Amerre jár,
szétszórt titkokat takar az avar.
Mint apád egykor,
súlyos szavakat cipel
erős vállán az idő.
Halkul a táj,
csak lépteid visszhangzanak.
Kondul a harang,
fejvesztve rohannak feletted a hívő
fellegek.
Selymes hamu száll
mélázó szelek hátán,
árnyadba kapaszkodnak
csupasz karjaikkal a fák.
Fenn lehullott a hó.
Fehér papíritatós a hegygerincen.
Lépteidre felrezzen egy bokor,
égi látomás remeg szemében.