– Sántha Attila emlékezetes, a Krónikában közölt interjúja alapos, szakszerű munka volt. Többeknek, itt a végeken, mégis hiányzott belőle valami. A megfoghatatlan. Böszörményi Zoltánnak, az embernek a felmutatása, ahogy Zoltán hazaérkezik, mosolyog, köszön, vagy éppen vitatkozik (dörög és villámlik).
– Igazad van. Nagyon sokan furcsa, misztikus, utópisztikus lénynek tartanak. Pedig egyszerű halandó vagyok, mint bárki más. Felmálháztak engem is sok-sok hibával, de tehetséggel is megáldott az Úr. Így próbálta egyensúlyban tartani a bennem rejlő hibahalmazt.
Idén szeptemberben lesz tizenkét éve annak, hogy visszatértem Kanadából Aradra ,,szerencsét próbálni”. Azóta mondom kollégáimnak, barátaimnak, segítőtársaimnak, hogy csak nagyon nagy fegyelemmel, akarattal, odaadással lehet bármiféle eredményt elérni. Ezt, sajnos, még ma is kevesen értik meg. Ezért tartanak dühös embernek is, aki dörög, villámlik. Nehezen értik meg, hogy én őértük, nem ellenük villámlok. A gyáraimban, napilapjaimnál velem együtt dolgozó kollégáim lassan megtanulták, illetve meg fogják tanulni, hogy aki becsülettel, szorgalommal, odaadással, fegyelmezetten végzi munkáját, azt előbb-utóbb észreveszik, észreveszem, s megérdemelt jutalmát is elnyeri. Azért mondom előbb-utóbb, mert sajnos,minden munkahelyen még mindig a pletyka, a szóbeszéd, az egymás elleni áskálódás divatja él. Ám ne vigasztaljon senkit, ha azt mondom, s tapasztalatból - hiszen nyolc évig Kanadában is dolgoztam -, hogy a világ más részén sincs ez másként.
Saját magam is ennek a ,,divatnak” vagyok áldozata elég gyakran.
Azt már sokan tudják, hogy Monacóban élek már öt éve. Ide próbáltam ,,elvonulni” több okból. Kezdetben azért, mert egzotikus helynek tartottam. Letelepedésem második évében pedig azért, mert jó ingatlanbefektetési lehetőségnek bizonyult. (Ez be is jött.) Aztán ahogyan lépésről lépésre felfedeztem a francia Riviérát, megízleltem misztikumát, megtapasztaltam csodáit, "ottragadtam".
– Valójában hol érzi igazán otthon magát Böszörményi Zoltán? Honnan, hova? Sikerei, kudarcai?
– Én mindenütt jól érzem magam, ahol nincsenek kommunikációs nehézségeim. Beutaztam a világot, Ausztráliától körbe a Csendes-óceán közepén elterülő Tahiti-szigetcsoportig. Mivel sokat utaztam, s ma is ezt teszem, hogyan tudnék pontosan válaszolni kérdésedre, honnan, hova tartok? Esetleg legközelebbi útjaimról, terveimről beszélhetnék.
Otthon ott érzem magam, ahol a könyveim vannak. Könyvtárat gyűjtöttem magamnak Torontóban, Monacóban, Budapesten, Bukarestben és Aradon. Otthon érzem magam ott is, ahol barátaim, ismerőseim, s nem utolsósorban, üzleti érdekeltségeim vannak.
Minden sikerben ott van a kudarc nyomeleme, s minden kudarc a siker csíráit is magában rejti. Nagyon sok kudarc ért az életben. Ma is kudarcot kudarcra halmozok. Ám megpróbálom megtalálni minden kudarcban azt a titkos képletet, elrejtett kódot, amivel nyithatom és csukhatom, kezelhetem azt. Ez nem mindig sikerül. De nagyon igyekszem, s nagyon akarom a megoldást. Pozitív energiával töltöm fel magam. Ez sem sikerül minden alkalommal. Az a fontos, hogy ezt a pozitív energia-koncepciót, stratégiát ne tévesszem szem elől. Közismerten türelmetlen ember vagyok és rendkívül nyugtalan. Nagyon sokszor gyűlt meg a bajom emiatt. Akik viszont ismernek, tudják, nem vagyok haragtartó, bosszút sem dajkálok a lelkemben, ergo valaki rossz tettét nem akarom és nem szoktam megbosszulni. Indulataim, impulzivitásom lángra lobbantanak, de ez csak szalmaláng. Fáj, ha gyarló, kisemberi hiúságból, rosszakarattal bántanak, oktalanul vádolnak, oktalanul személyeskednek, kipletykálnak, rossz híremet keltik. Ha kővel dobnak meg, rendszerint kenyérdobással válaszolok.
Sikereimet elsősorban a jó Istennek köszönhetem. Aztán meg annak, hogy küzdőképes, akaratos ember vagyok, általában fegyelmezett, korrekt, szavatartó. Ez gyengeségnek is bizonyult sokszor, mert azt hittem, ha én ilyen vagyok, akkor mindenki ilyen. Ugye, ez naivnak hangzik, de sajnos, igaz. A siker, úgy, mint a kudarc, a tudatunk kábítószere. Ha a hatalmába kerít, meg tudja változtatni személyiségünket, rombolni tud. Őrizkedjünk attól, hogy az egyik vagy a másik a hatalmába kerítsen.
– Az eddigi pályafutás, első hallásra-látásra, sima sikertörténet – ,,veni, vidi, vici”. Valóban? Mi volt s ma mi ennek az ára, adója?
– Az én eddigi pályafutásom csak kintről tűnik sima sikertörténetnek. Mint minden ilyen sikertörténetnek, megvannak a szinuszgörbéi, az emelkedői, a völgyei. Nem kétséges, amit az elmúlt tizenkét év alatt a jó Isten segítségével és munkatársaim kemény, állhatatos munkájával megvalósítottam, megvalósítottunk, az kivételes eredmény. Forradalmasítottam a fényforrásgyártást Romániában. Ma olyan előrehaladott, bonyolult, számítógép-vezérelte, automata gyártóvonalakon folyik bukaresti gyáramban a lámpatermelés, amely vetekszik a világ élvonalbeli lámpagyártóinak technológiáival és gyártóberendezéseivel. Majdnem hat évvel ezelőtt nyertük meg a Bukarest közvilágításának újraépítésére és karbantartására kiírt nemzetközi versenypályázatot. Ma büszkén elmondhatom, hogy a közvilágítási szolgáltatások terén a Luxten világviszonylatban is az első öt cég között található.
Temesvári gyáramban, az AEM-ben romániai viszonylatban eddig még nem ismert gyors ütemben fejlesztettük ki, illetve tökéletesítettük villany-, gáz-, víz-, hőenergia-fogyasztást mérő műszereinket, készülékeinket. Ezek felveszik a versenyt a világ legjobb, hasonló termékeket gyártó cégeinek mérőműszereivel. Gyártmányaink minősége világszínvonalon áll. Már 1994-ben megszereztük a világhírű holland KEMA cég ISO 9001, termékgyártásunk minőségrendszerét érvényesítő bizonylatát és diplomáját. Mindenben a legjobb, a leghatékonyabb anyagokat használtuk fel, vagy a legjobb megoldást, gyártóeszközt, technológiát alkalmaztuk. Digitális technológiával gyártott mérőműszereink így képesek adatgyűjtésre, az adatok tárolására, feldolgozására, sőt többszintes, interaktív kommunikációra is. Gyáraimban 2500 család kapja havonta a megérdemelt fizetését. Ha mindezen megvalósításokat, eredmények elérését valaki sima sikernek könyvelné el, nehezen tehetné. Mint minden nagy csata és háború, nagyon sok áldozatot, izzadságot, lemondást, akaratot, fegyelmet, odaadást és újból sok áldozatot követel. Az én sikereim is ilyen ,,csaták és háborúk” eredménye. S ennek a folyamatnak ma sincsen vége.
Tizenkét év alatt cégeim óramű pontossággal fizették az adót. A Pénzügyminisztérium munkatársai, a statisztikák, kimutatások bizonyítják, hogy a Luxten cég minden adóját idejében, volt, amikor néhány nappal korábban is kifizette. Ez akkor derült ki, amikor irigyeim, rosszat akarván, feljelentettek az adóhivatalnál, s pontos jelentést kértek cégeim adóhátralékairól. Nem akarták elhinni, hogy napi késés nélkül 12 év alatt az adót mindig kifizettem az államnak. Nagy a gyanúm, hogy a Luxten az ország legjobb adófizetőinek egyike. Ám ezért, sajnos, nem jár semmi kitüntetés, de még dicséret sem. Ami a személyes adófizetésemet illeti, azt is napi késés nélkül megkapta az állam. Bár kanadai állampolgár vagyok és monacói lakos, semmiféle adókedvezményben nem részesülök. Keresetemből cégem, mielőtt egy lejt is kifizetne, az adóilletéket azonnal levonja. Megvallom őszintén, eddig egyetlen adományomért sem kaptam adókedvezményt, igaz, nem is kértem. A mecénás szerep még nem egy elterjedt jelenség ezeken a tájakon.
– Böszörményi Zoltán gazdagnak számít? Mihez, kihez képest? Nagyvonalú adományait csak úgy levonja az adóból? Mi dönti el, mire, kinek, mennyit ad? Kézi vezérlésűek, avagy csapatmunkán alapulnak fontos döntései?
– Nem tudom, mit jelent gazdagnak lenni, mert a gazdagság is relatív fogalom. Van, aki gazdagnak érzi magát ezer euróval a zsebében, de van olyan is, aki egymillió euró birtokában sem vallja magát annak.
Én mindig a csapatmunkában hittem és ma is ennek vagyok a híve. Nem szeretem a diktatórikus döntéseket, bár néha, nagyon ritkán, erre is szükség van. Stratégiailag és gazdaságilag a legfontosabb döntések mindig csapatmunka eredményeként születtek.
– Azt mondják, a Jelen Ház-komplexum Böszörményi Zoltán névjegykártyája, tiszta Amerika. Felépítése, de működtetése is egy vagyonba kerül(t). Mi végett, mi célból épült? Megérte, megéri? Cui prodest?
– A Jelen Ház ötlete lassan, lépésről lépésre fogalmazódott meg. Egy nagyon jó barátom, Dick Ottó nagy szerepet vállalt a projekt megvalósításában. Kanadában azt láttam, hogy az ott szórványban élő magyarság házat alapított, hogy legyen egy olyan helye a városban, ahol a közösség tagjai összegyűlhetnek, rendezvényeket, ünnepségeket tarthatnak. Ez a példa állott előttem is. Ez az alapötlet segített a létesítmény megvalósításában. Gazdasági tevékenységeiből a Jelen Ház eltartja magát. A nagy deficitet a Nyugati Jelen kiadása jelenti. Ez a deficit meghaladja az évi 200 ezer dollárt.
A Jelen Ház megépítése Arad magyarságának jelentős megvalósítása. Nagy elődeink mintájára valami maradandót alkottunk. A ház nyitva áll minden jó szándékú magyar előtt, aki a magyar eszmeiséget és kultúrát hivatott terjeszteni.
– Köztudottan üstökösként robbant be a romániai közéletbe mint üzletember, politikusok bizalmasa, román nyelvű lap tulajdonosa s a romániai magyar irodalomba mint költő, könyvkiadó, lapalapító, főszerkesztő, irodalompolitikus és mecénás. Valójában kicsoda Böszörményi Zoltán?
– Az üstökös szót túlzásnak tekintem. Nem robbantam be, szép csendesen jöttem. Nem azzal törődtem, hogy mit csinálnak mások, hanem azzal, hogy mit tudok én tenni a szórványmagyarságért, a magyar nyelv és kultúra fennmaradásáért. A román nyelvű napilapot csak azért vettem meg, hogy bármikor beleszólhassunk a romániai politikai és gazdasági életbe, legyen egy ilyen hangunk is. A politikában való szereplést eddig jó messzire elkerültem. Először is azért, mert nem vagyok román állampolgár, s mint ilyen, nem vehetek részt a politikai életben. De különben se lenne rá időm, mert sokrétű tevékenységem teljesen elfoglal.
Az Irodalmi Jelent azért alapítottam, hogy legyen az öt megye szórványmagyarságának is egy irodalmi lapja. Igaz, eddig a helyi írók és költők csak elvétve szerepeltek. A jövőben viszont nagyobb figyelmet fordítok ennek a hiányosságnak az orvoslására.
Majdnem hatvan év után újra van Aradnak magyar nyelvű könyvkiadója. Az Irodalmi Jelen Könyvek eddig öt kötetet jelentetett meg. A nyomdában van már a következő könyv is, míg előrehaladott szerkesztési stádiumban öt irodalmi, történelmi mű áll.
S ha már az alapítás fogalmánál tartok, hadd említsem meg egyik kudarcomat is. Tavaly, többedmagammal Aradi Magyar Színházat is alapítottam. De ez nem sikerült olyan jól, mint a többi kezdeményezésem. Nem voltam elég óvatos, elég megfontolt és előrelátó. De az Aradi Magyar Színház szeptemberben újra nyitja kapuit. Mint befogadó színház fog működni, amíg nem tudunk egy állandó társulatot leszerződni.
A Nyugati Jelent az évek folyamán régiós lappá változtattuk. Itt most újból többes számot használok, hiszen ebben a törekvésemben az aradi, temesvári, dévai, enyedi és krassó-szörényi kollégáim nagy segítségemre voltak. A Nyugati Jelen öt megye szórványmagyarságát szolgálja. Magyar nyelven, anyanyelvén jut az itt élő olvasó napilaphoz. A sajtótörténelemben először vállal Arad ilyen szerepet magára. Ez is premiernek számít.
Nagyon sok olvasónknak tetszik a lap, s mond dicsérő véleményt róla szóban, levélben vagy elektronikus postán. Akad olyan olvasónk is, akinek nem tetszik a régiós szerep, hiányolja a ,,helyi” hírt, ebből többet akar. Azt is felrótták már, hogy a lap nem elég bátor, nem elég harcias, nem áll ki meggyőzően a szórványmagyarság eszméiért, törekvéseiért, a magyar politikumot, az RMDSZ színeiben felbukkanó irányzatokat nem tükrözi megfelelően, nem nyújt tiszta képet, nem ír eleget az ott folyó munkáról. Ezeket az észrevételeket, munkatársaimmal együtt megszívleljük, s orvosolni próbáljuk.
A lap mostani irányvonalát azonban nem szeretnők egy szenzációhajhászó lapkoncepció felé elvinni. Elsőrendű feladatunk a pontos, korrekt információnyújtás marad. Mi nem megmételyezni szeretnénk olvasóink elméjét, hanem igaz képet akarunk nyújtani nekik az itt élő magyarság politikai, gazdasági, kulturális, szociális problémáiról, törekvéseiről.
A Nyugati Jelen öt éve olvasható a világhálón. Naponta ,,fellapoznak” bennünket olvasóink Sydneytől Los Angelesig.
Én, mint a Nyugati Jelen főszerkesztője, sajnos, nem tudok nap mint nap ,,hands on” részt venni a lapcsinálásban, de figyelemmel követem alakulását, koncepcióját, vérmérsékletét.
Közben készítem újabb verskötetemet. Remélem, decemberre letehetem az olvasó asztalára.
Hogy ki vagyok? Hát az, akiről eddig is a fentiekben beszéltem.
– Közben költészete kiteljesedett, elmélyültebb, eszmerendszere összetettebb. Eljátszom a gondolattal: vajon milyen lenne, ha Aradon marad? És milyen ma, önértékelése szerint? Ars poeticája?
– Hogy nem lett belőlem eddig jelentős költő, azon nem is csodálkozom. A költészet, mint minden komoly mesterség, egész embert követel. A költészetet nem lehet esténként, hétvégeken csinálni. A költészetet csak úgy érdemes csinálni, ha az ember az év háromszázhatvanöt napját, annak minden huszonnégy óráját arra fordítja, csak annak él. Még akkor is verset ír, amikor alszik. Igaz, az utóbbi hónapokban több időm jutott versolvasásra, -írásra. Igen, ez meg is látszik a mostani munkáimon. Hátha a végén még jelentőset is alkotok.
Hevesi Mónár József