Majd' százhúsz lélek összezsúfolódva egy könyvbemutatón. Ritka jelenség. Fehér hollóként fiatalok, és nem is kevesen.
(A legtöbb magyar rendezvényt az érett korosztály maroknyi képviselője látogatja, mindig ugyanazok a kultúrát, anyanyelvet tisztelő és szomjazó kedves arcok. És mindig a remény, hogy előbb-utóbb az ifjak is felfedezik – a kötelező tanórákon túl – az irodalom, a művészet varázsát. Ma egy, holnap kettő, holnapután talán már négy...) Egyeseket a költő neve vonzott. S a kíváncsiság. Böszörményi Zoltán, a sikeres üzletember, a laptulajdonos, a világlátott mecénás személye keltette fel érdeklődésüket. A többséget, akik már belekóstoltak költészetébe, nyomon követve azt szinte a kezdetektől, vagy éppen prózáiba szerettek bele, nos, őket egy másfajta kíváncsiság hozta ide. A lélek mélységeinek hangját keresték. A költőét, aki a valóságot tudatán átszűrve, majd szavakból, képekből újragyúrva, a befogadó lelkét érinti meg. (Képek. Nagyon szeretem a BZ festette világot, ahol „a tengerből páraoszlopok magasodnak / a málladozó ég felé”, „fényzsinór derekán /... / szél gubbaszt”, „a hajnal tovaűzi álmok vert hadát”, téblábolhatunk „a sóvárgás utcasarkán”, ahol a felhők „csak holt télbe / szórt szótagok”. Látom, érzem, ott állok gondolatainak sűrűjében, a „sötét fényt” szemlélve, farkasszemet nézve a „lábatlan idő”-vel. És szeretem azt is, amikor az utazás, amelyre invitál, továbbelmélkedésre késztet. Vagy éppen szomorú vizekre terel. Én is keresem a választ: vajon „mennyi öröm / és türelmetlen várakozás / fája száradt ki” bennem már eddig is? És mennyi fog még? Nem titkolom, BZ kedvenc költőim egyike.) Jó volt a hangolás. Az ért(ékel)ők eszmefuttatását meg-megszakító szavalás kiemelte, illusztrálta a méltatók és a szerző mondandóját. Míg a zene a függöny szerepét játszotta el. Sikeres triója bármely könyvbemutatónak. És persze az sem mindegy, hogy ki és hogyan ad elő egy-egy verset. BZ-nek valahogy ez is – és ebben semmi túlzás, aki hallotta egyszer is saját verseit szavalni, bizonyára igazat ad nekem – remekül megy. (Ritka az a költő, író, aki saját alkotását hatásosan mondja el. Volt alkalmam nem egyet meghallgatni. Nem ritka, nagyon ritka!) Egy óra versről, verselőről. Érdekes hatvan perc a költészetről, a bemutatott kötet születéséről, vagy éppen Thomas Mannról, Hamvas Béláról, akikről szintén mesélt egy-egy verse kapcsán a szerző. (Milyen kár, hogy e meséket nem hallhatta még több fiatal. Lehet, nagyobb kedvvel lapoznának fel egy-egy kötetet, ütnének fel egy-egy irodalommal kapcsolatos oldalt az interneten, látogatnának el hasonló rendezvényre, és akár maguk is késztetést éreznének a betűvetésre. Lehet...) Tartalmas este volt. Gazdagabbak lettünk a felszínre kívánkozó érzelmekkel, gondolatokkal. És egy verseskötettel. Még ne tegyük fel díszként a könyvespolcra. Lapozgassuk. Van mit felfedezni benne...
2015. szeptember 25-én az aradi Jelen Házban mutatták be Böszörményi Zoltán legújabb, Lábatlan idő című verseskötetét.
Megjelent: Irodalmi Jelen, 2015. szeptember 30.