Böszörményi Zoltán mintha a romantika századának végéről lendült volna át korunkba. Onnan, ahol még volt értelme az érzelmek, a felismerések, a megsejtések és a tanítások költészetté nemesítésének. Amikor még nem a puszta létezés volt a vers, a költészet tárgya, hanem a létezés minősége.