Tárca

...csak a támadásban van zengő játék – írja valahol Nietzsche, amikor wagneri mítoszstruktúrákat akar rombolni és felkészülni a saját magával való megméretkezésre. Támadni mindent, ami jellegtelen, örömmentes, áthatolhatatlan és felesleges.

Legújabb verseskötetében, az Őszi verslábnyomokban*, Sohár Pál – aki 1957 óta él az Egyesült Államokban, New York egyik külvárosában –, meghökkentő költői képekkel és metaforákkal lepi meg magyar olvasóit. Ez az első versgyűjteménye, melynek darabjait magyarul írta. Hazajáró versek – Homing Poems címmel az Irodalmi Jelen Könyvek kiadásában már megjelent egy kétnyelvű kötete, de azokat a verseket Kányádi Sándor, Oláh János és Balla Katalin fordította magyarra. A mostani kiadvány végén van egy bővebb ismertető a szerző életéről és irodalmi munkásságáról, így csak pályája legfontosabb állomásait említem.

Most, hogy az Aradi Kölcsey Egyesület 2022. évi díját Bege Magdolnának ítélte, határtalan öröm kerít hatalmába, hiszen a magyar szellemi élet egyik kiváló személyiségét tüntette ki, és tisztelte meg ezzel. A kuratórium bölcs döntése folytatása annak a tradíciónak, amely az aradi kimagasló értékek megbecsülését és hozsannáját tűzte ki egyik fontos céljául.

Az ünnep beteljesülés, de egyben remény is. Remény a folytatáshoz. Kilencezredik lapszámunkat nyomtattuk ki. Nézegetjük, ízlelgetjük a kilenc után sorakozó három nulla hangulatát.

2021. szeptember 30-án került sor a Balassi műfordítói nagydíj átadására a Magyar Tudományos Akadémián. Az idei elismerést Sohár Pál műfordító, költő és prózaíró vehette át. Az alábbiakban a díjazottat laudáló Böszörményi Zoltán, valamint Sohár Pál ünnepi beszédét közöljük.

A mindenkori magyar írót nem a politikai hovatartozása határozza meg. A mindenkori magyar író – bármely műfajban alkosson is – imádja Isten teremtette nemzetét, Isten adta hazáját. A mindenkori magyar író azért ír, hogy ne ossza meg, ne húzza szét, hanem mozgósítsa, összetartsa nemzetét.

Az elmúlt évben Varga Melinda három, igen jelentékeny verskötetet tett le az olvasó asztalára. A 2018-ban, a Kalligram és az Irodalmi Jelen Könyvek közös kiadásában napvilágot látott Sem a férfiban, sem a tájban című kötet után 2020-ban jelent meg a Kifordított ég (e-könyv) és A fásult kebelnek nincs költészete (nyomtatott), mindkettő az Irodalmi Jelen Könyvek kiadása. A harmadik, A Pacsirta és a Sas utca sarkán, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában került az olvasók kezébe. A Kifordított ég Varga Melinda első három kötetéből készült válogatás, és ezekről már írtam Miért magányos a költő, ha egyszer férfi- és lányszeretőket tart című esszémben, melyben behatóan foglalkoztam a költő versvilágát jellemző, szűnni nem akaró kétellyel, az ott uralkodó nyugtalanság állapotával.

Megdermedt körülöttem a világ, amikor elmentél, te bátrak bátra. Felöltötted ruhádat, búcsút sem intve kisiettél a ködös őszbe. Itt hagytál minket a délibáb kezében tündöklő mindenségben.

Városainkban, községeinkben, falvainkban élő magyar közösségeink sorsa függ a mi szavazatunktól. Csak  akkor vagyunk erősek, ha mi is beleszólunk helységeink közigazgatásába, sorsunk alakításába! 

A Nobel-díjas angol író, Kauzo Ishiguro Napok romjai című regényének története jutott eszembe, amikor Mezey Katalin idén, a Magyar Napló kiadásában megjelent, Régi napok rendje* című elbeszéléskötetét olvasgattam. A rokonítás a narráció történelmi, hangulati, múltidéző, paradigmaszerű attitűdjére támaszkodik. Az elbeszélések társadalmi értelmezés-tartománya és függvényrendszere, az emberi sorsok láttatása, a filmszerű képiség az olvasót a történetek átélésére készteti, a mimézis érzetét kelti benne, azét a mimézisét, melyet Platón ugyan elmarasztalt – mondván, az meggátolja az egyént az ideák, a valóság, végül is az igazság megismerésében: „Homérosztól kezdve minden költő csupán utánzója az erény árnyképeinek, s minden egyébnek, amit a költeményeibe foglal; az igazságot azonban nem éri el egyik sem.” **