Az éj puha teste

Piroska Katalin: Emberi sorsok egyénre szabva, mégis univerzálisan ábrázolva

Az éj puha teste első változatáról számos elemző kritika készült, ebben az írásban nem áll szándékomban ezeket összegezve a mű teljes, aprólékos elemzését elkészíteni, én arra vállalkozom, hogy – a regény lényeges vonásainak bemutatása mellett – a mű olyan részleteire hívjam fel a figyelmet, amelyek szerintem igen értékesek vagy érdekesek, de eddig ezekkel mások kevésbé foglalkoztak.

A rés – részletek a regényből

Emlékeimben felkutattam a dupla ágyat, rajta a susorkával megtömött, matracnak használt hosszú zsákokat, melyeken lúdtollal bélelt párnák és dunnák magasodtak, mindenen a karmazsin ágyterítő. Az ágyak felett Krisztus képe. Mellén a szíve világlott, a nagy vörös szíve, arcán pedig szelíd ájtatossággal átitatott mosoly. Az imazsámolynak is ott kellett volna lennie. Azon imádkozott minden este az én Mária dédnagyikám.
A rés

A rés

Böszörményi Zoltán regénye az életmű egyik centrális darabja, mely a személyes emlékezés aktusával ontológiai mélységekbe vezet. A főhős, Tamás, nem csupán gyermekkori élményeit idézi fel, hanem azok értelmezési kereteit is megrajzolja. Ez a kettős rétegzettség – emlékezés és az emlékezésre való reflexió – az, ami a művet kiemeli a pusztán visszaemlékező irodalom köréből, s a létkérdések irányába tereli. Tamás figurájában az aradi gyermeki emóció és a torontói értelmiségi racionalitás feszül egymásnak, mégis e kettő fúziójában nyílik meg a valódi sorsértelmezés lehetősége.

Az éj puha teste

„Szerelem, árulás, gyilkosság, misztikum és bölcsesség egy mozgalmas, érzelmes és filmszerű könyvben.”