Böszörményi Zoltán: Regál – Könyvheti kedvcsináló

A 93. Ünnepi Könyvhét alkalmából az Irodalmi Jelen bemutatja friss megjelenésű köteteit, valamint a művek szerzőit. Elsőként Böszörményi Zoltán Regál című regényét ajánljuk az olvasó figyelmébe.

Böszörményi Zoltán József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író, szerkesztő.

Első zsengéi még kisiskolás korában jelentek meg a Napsugár című gyermeklapban. Kolozsvári iskolaévei idején és költői pályája kezdetén Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Bálint Tibor és Fodor Sándor volt a mentora. Versei, riportjai, cikkei a romániai magyar sajtóban, az Ifjúmunkás, Előre, Korunk, Utunk, Művelődés hasábjain jelentek meg. Torontóban szerkesztette a helyi rádió heti egyórás magyar adását. Két évig a CBC (Canadian Broadcasting Corporation) torontói tudósítója volt.

Első verseskötete, az Örvényszárnyon 1979-ben jelent meg, a második, a Címjavaslatok 1981-ben, szintén Bukarestben.

Az Aradon megjelenő, öt romániai megye magyar lakosságához szóló Nyugati Jelen napilap tulajdonosa, évekig főszerkesztője; az anyaországi, kisebbségi és nyugati magyarságot összekötő Irodalmi Jelen nyomtatott és elektronikus folyóirat, valamint könyvkiadó alapítója (2001) és főszerkesztője.

Az ezredfordulótól sorra jelennek meg újabb verskötetei, regényei, novellái. Műveit számos (többek között angol, francia, német, orosz, lengyel és román) nyelvre fordították le.

*

Az idei Ünnepi Könyvhétre új kiadásban és új köntösben megjelenő Regál a kiűzetés, a talajvesztettség, az útkeresés és egyúttal ez új élet reményének regénye. A mű az emberi szenvedés és a megigazulás állomásainak dokumentarista eszközökkel bemutatott lélekrajza, melyet az író sodróan izgalmas cselekménybe, feszült dialógusokba és plasztikus karakterekbe oltva ábrázol. A menekülttábor életét és a főhős megpróbáltatásait, konok kitartását elbeszélő történet során az olvasó maga is felül arra a szívszorító érzelmi hullámvasútra, amelyen Tamás, a jobb életre és értelmesebb jövőre vágyó fiatalember utazik az embert próbáló körülmények között.

A Regál eddig magyar, angol, francia, német, román, lengyel és orosz kiadásban jelent meg. 

Részlet a regényből

„Aznap, bár egyikünk sem vállalt túlórát, mégiscsak hétre értünk haza, mert Saulnak az utolsó pillanatban még eszébe jutott, hogy ki kell takarítanunk a nescafé bunkerét a padláson. Ketten több mint egy órát kínlódtunk, hogy a ragacsos, fekete masszát eltávolítsuk a rozsdamentes fémtölcsér falairól. Utána fél órát mosakodtunk, úgy összekentük magunkat.

Mire az élelmiszerboltba értünk, majd összeestünk az éhségtől. Ezúttal elővigyázatosságból két napra vásároltunk kaját. »Csak azért – oktat ki Kopasz –, hátha újra eszedbe jut éjjelig gürizni, mert csomagot akarsz küldeni a családodnak.«

Ahogy belépünk a hálóba, Matekos azzal fogad, levelet kapott a menyasszonyától Autérliából. Mutatja is a kétrét hajtott, teleírt papírt. A végén ez áll: XOXOXO.

– Ez mit jelent?

– De hülye vagy – mondja kiábrándulva. – Azt, hogy ölellek, csókollak, ölellek, csókollak.

Nem fűzök hozzá kommentárt. Kopasz mellé ülök, akinek annyira tele a szája, hogy alig mozog az állkapcsa.

Félreáll a hasam, annyit ettem. Jólesik a hideg sör. Ez alkalommal az aranygallérosból vettünk, majd leszakadt a kezem a cipelésben.

Tudákos mellénk ül. Sörrel kínálom. Megvetően néz rám.

– Nem iszom alkoholt – hárítja el erélyesen. – Csak ásványvizet. Minden neuronomra szükségem van. Te is jobban tennéd, ha nem innál. Nem is értem, miért dolgozol. Nem kéne minden szabad idődet a felkészülésnek szentelned?

– Mire készüljek fel?

– A bevándorlásra. Talán beszéled annak az országnak a nyelvét, ahová igyekszel?

– Bevallom, nem.

– Akkor mire vársz? Egész nap hajtod magad. Mit csinálsz majd nyelvtudás nélkül az új hazában?

– Ameddig van munka, addig dolgoznom kell. Nincs pénzem, mint neked. Háromtagú családot hagytam otthon. Keresnem kell, hogy segítsem őket. Különben is, ha beáll a rossz idő, nem lesz más dolgom, csak a nyelvtanulás.

– A te dolgod. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. És idejében – teszi hozzá.”

*

Mányoki Endre ajánlója a Regál első kiadásához

„Van-e határ? Vagy csak a képzeletem játéka az egész? Ott van a határnak nevezett valami, ott elöl, a fekete puha éj selymébe öltözve. A határ, amelyet át kell lépnem. Meg kell járnom, át kell jutnom rajta. Valami különleges határ, világokat választ el.”

A menekülés mindig ugyanaz: hátunk mögött a kín, előttünk a remény. Közbül pedig az út, ami mindkettő egyszerre. Tarkovszkijnál mocsár, Babitsnál a cet gyomra. Böszörményi Zoltán Regálnak nevezi. Valóság és vízió, melynek présében a pokol és a purgatórium áthatolhatatlan masszává tömörül. Számkivetettség, fuldoklás, halál – és fel-felvillanó fények, megújuló remény, emberségfoszlányok, szeretetmorzsák...

Lebegő álomvilág és vaskos valóság, bejárható tér és emlékek, vágyak tünékeny világa: ez a Regál. Mint a délibáb, vibrál maga a szó is. „Regal” – angolul: királyi. Magyarul valami gomolygó, képlékeny, formálódó alakzat a „reál" és a „regnál” határán. Itt él az író. Ezen a határon. Ez az ő összetéveszthetetlen világa.

Ízelítők a Regál című regény hazai kritikai fogadtatásából

    Részlet Kántás Balázs  A tér tenyerén.  Közelítések Böszörményi Zoltán életművéhez  című monográfiájából (Irodalmi Jelen Könyvek, 2020.)

„Böszörményi esetében a keresés vágya felfogható egyfajta életbe avatási allegóriaként, amelyben az útkeresés során a főhős önmagát ismeri meg, miként a polgári életben is megpróbáltatások, kihívások sorozatait elszenvedve és legyőzve lehetséges feljebbre – akár csupán az önismeret magasabb szintjére – eljutni. A megélt sors eseményei közül a kommunista Románia, a hetvenes évek vége, a kezdődő felnőttkor egzisztenciális problémái, a körülmények szürkesége, valamint a kisebbségi lét, a Securitate börtöne, a szökés és a lágerélet jelzik az alászállás stációit. A kilátástalanságot megtapasztalva elhull vagy edződik a lélek, a próbatétek során a psziché addig ismeretlen képességeket szerez. Minden beavatásról szóló mítosz és a népmesék is erre figyelmeztetnek: nem való az ilyen ösvényre az, aki megijed az alvilágba való bepillantástól. A valóság embert próbáló helyzetei, hús-vér rémalakjai legyőzhetők, szerepük jelentősége csökkenthető, különösen az írás és általában a művészetek segítségével. A Regál ilyesféle győzelem regénye: nemcsak annak lehetünk tanúi, ahogy a főhős megküzd saját démonjaival, félelmeivel, de valóságosan is felülkerekedik az embertelen körülményeken, nemet mond a diktatúrára, majd a lágerlét kilátástalanságára, és elindul a maga útján. Talán épp ez a nagyon ősi, mesei-mitikus küzdelem teszi annyira olvasmányossá a könyvet...”

*

Részlet Mezey Katalin Szabadpiaci lágerregény című kritikájából

(Magyar Napló, 2012. április.)

„Lágerregény a sokoldalú író, költő, főszerkesztő új műve, és mint olyan, szervesen illeszkedik be a 20. századi magyar lágerregények sorába, valahová Lengyel József és Fejes Endre infernális tudósításai után. Csak gyorsabb, szerencsésebb ezúttal a főhős szabadulása, és várható a megkapaszkodása a polgári életben, ezáltal megengedi olvasóinak azt a következtetést, hogy a »regál« világa egyszeri és abszurd: Elég behúzni a kapuját magunk mögött ahhoz, hogy megmeneküljünk az emberi lét egy végletesen romlott és erőszakos dimenziójától. […] A regény mintha azért született volna, hogy a szerző – talán az olvasók rejtvényfejtő képességét is bevonva – felderítse: valójában ki és mi rostálja meg, milyen szándék vezérelheti tovább, illetve akaszthatja el ezen a ponton a minden rendű és rangú, több országból ugyanide kerülő menekültek sorsát?”

*

Részlet Payer Imre A modern lét metaforája című kritikájából

(Prae.hu, 2011. november 15.)

„Böszörményi Zoltán könyvét nem lehet letenni. Olvastatja magát. Mesteri módon adagolja a feszültséget, tartja fenn az érdeklődést. Nagyon jó a kompozíciója. Sőt, a végén felsejlik, csak fikcióként is értelmezhetjük a történetet. A váratlan tulajdonnév-kimondás a sok jelképes név helyett  valódi katakrézissé lesz, megidézve a retorika nagy, archaikus erejét, hiszen minden név eredetileg katakrézis, nagy pillanatával úgy zökkent ki a fikció dimenziójából, hogy, mint az igazi irodalmi tapasztalatban másképp, újonnan értjük meg önmagukat is a regény olvasása után. Az igazság az eredetben van – mondta Heidegger. Talán ezért is írta meg Böszörményi Zoltán a kezdet könyvét. Lássuk mai eredetünk metaforáját – ami nem más, mint a Regál. A főhőst végül kiengedik a Regálból. Mehet tovább. De ez már csak a szubjektum-építés utáni, léttörténet utáni helyzet lehet. A könyv ezzel a fordulattal végződik. Hiszen, ahogy Ottlik Géza írta az Iskola a határonban – a másik nagy határ-regényben – a többi már csak meghosszabbított vakáció.”

A teljes kritika itt olvasható.

 „Ne add fel a reményt”

Villáminterjú Böszörményi Zoltánnal a Regál új megjelenése alkalmából

– Regál című regényed új kiadásának különös aktualitást adnak napjaink történései. Te magad milyen belső stratégiával vészelted át a menekülttábort, volt-e valami módszered, ami segített a talpon maradásban, túlélésben?

– A menekülttáborban nincsenek stratégiák, hiszen a véletlennek teszi ki magát minden ottlakó. Célok vannak, de ezek megvalósulása is a véletlenen múlik. Ami a legfontosabb, soha ne add fel a reményt, még akkor sem, ha minden ellened szól.

– Örkény azt írja a Lágerek népében, hogy aki elviseli a fogság próbáját, az lesz igazán alkalmas a nehezebbre, a szabadság próbatételére. Nálad is fontos szerepet játszott későbbi életedben, hogy elviselted a modern kori lágert?

– Örkény másféle lágerről ír. Traiskirchenben csak addig tartottak fogva – bezárva – amíg nem tisztázódott identitásod, és az osztrák belügyminisztérium alkalmazottja ki nem hallgatott. Miután beigazolódott, hogy az vagy, akinek mondod magad, szabadon engedtek, tehát nem voltál fogoly, nem kellett kényszermunkát végezned. A táborból csak lágerigazolvánnyal mehettél ki, és térhettél vissza. Még éjnek idején is, ha éjszakai munkát vállaltál valahol. Több napig is hiányozhattál, nem kértek ezért számon. Akik nem dolgoztak, azok viszont naphosszat a lágerben tartózkodtak.

– Eljátszottál-e már gondolatban azzal az eshetőséggel, hogyan alakult volna a sorsod, ha annak idején Romániában maradsz, és tegyük fel, megkímélik az életedet?

– Megvallom, soha nem fordult meg a fejemben ez az eshetőség. Még akkor sem, amikor 1989-ben megdöntötték a román kommunista kormányt. Nyolcvanhárom őszén futottam neki a román–jugoszláv határnak, maradt még bő hat év, mire minden megváltozott, Gorbacsov beleegyezésével megszűnt a keleti országokat lezáró vasfüggöny. Ez alatt az idő alatt sok minden rossz történhetett volna velem. De mást akart a Fennvaló.

– Íróként hogyan lehetséges feldolgozni egy ilyen traumatikus életeseményt, van-e erre valamilyen alkotói technika? Az eltávolodás például kiérződik a személynevek és a valós földrajzi nevek mellőzésében, de nyilván rejtettebb módokon is törekedtél a személyesség elkerülésére.

– Több mint negyedszázadnyi idő kellett ahhoz, hogy hozzá merjek nyúlni a lágertémához. Azért szerepelnek regényemben a konnomista (kommunista) Autérlia (Ausztrália), Kadánia (Kanada), Ameránia (Amerika) paradigmajellegű elnevezések, mert a valós láger ábrázolása helyett egy univerzális, modern menekülttábor megjelenítésére törekedtem. Érzelmileg is el akartam határolódni a saját élettapasztalatomtól, kívülállóként szerettem volna látni és láttatni azt, ami egykoron velem és a hozzám hasonlókkal megtörtént.

– Az irgalom ellipszise című verseskötetedben jelent meg egy felkavaró és nagy költeményed a megmaradásról – a címe is Megmaradni. Ebben épp a menekülttábor képe indítja el a gondolatfolyamot, amely a „megmaradni mindenáron” parancsát fejtegeti. Miként látod sok év elteltével a magyar szó, a magyar kultúra megmaradásának esélyét határon túl és innen?

– Kis nemzet vagyunk. Trianon óta nemcsak határaink szűkültek be, de egykori országunk lakosságának egyharmada is kissebségi sorsban él. Isten parancsának tekintem, hogy minden magyarnak kötelessége a másik magyart támogatni, létében segíteni úgy, hogy anyanyelvünk ne kopjon ki az időből, kultúránk, szokásaink, népművészetünk továbbra is egységes maradjon függetlenül attól, hogy az anyaországban vagy kissebségben élünk. Erős, minden akadályt legyőzni képes nemzeti akaratot képzelek népemnek. Létszámban fogyunk, de ezt minden erőnkkel meg kell akadályoznunk! Több mint ezeréves történelmünk során nemzetépítők voltunk, ma is ezt a hagyományt kell folytatnunk. Ezt az egységes nemzetpolitikát támogatja több mint tizenkét éve anyaországunk kormánya. Minden feltétel adott, hogy akaratunkat sikerre vigyük.  

– A