Laik Eszter: KÁNYÁDI A TENGERENTÚLON IS

Kettős ünnep ez a kötetbemutató – köszöntötte a hallgatóságot Böszörményi Zoltán, a verseskötetet gondozó Irodalmi Jelen Könyvek főszerkesztője –, hiszen Kányádi Sándor a kortárs magyar irodalom legnépszerűbb költője, és az őt olvasó tömegek most már az angol ajkú közönséggel is kiegészülhetnek. A kötet megjelenését két kiadó, az Iniquity Press és az Irodalmi Jelen Könyvek tette lehetővé, így a magyar állam hozzájárulását egyáltalán nem kellett igénybe venni.

„Sohár Pált még Kányádi Sándor mutatta be nekem tizenegy éve” – folytatta Böszörményi Zoltán a versválogatás megszületésének történetét, melyet az Egyesült Államokban élő jeles költő, műfordító fűzött tovább. Mint elmesélte, Hankó Gyöngyvérrel terveztek közösen egy angol nyelvű, erdélyi magyar költészeti antológiát, melyet Farkas Árpád segítségével kezdtek összeválogatni. Ennek a gyűjteménynek Kányádi volt a főszereplője, az ő verseinek fordítása aratta a legnagyobb sikert angol nyelvű közegben. Így a gyűjtemény elkészültével Sohár Pál tovább folytatta (és a mai napig folytatja) a Kányádi-versek fordítását és publikálását, melyek eddig több mint nyolcvan alkalommal jelentek meg brit és tengeren túli (amerikai, kanadai, ausztráliai) folyóiratokban.

Böszörményi Zoltán, Kányádi Sándor és Sohár Pál

Böszörményi Zoltán idézte Sohár Pál megállapítását, miszerint a tengerentúlon nagyon fontos, hogy egy alkotónak elegendő „kreditje” legyen. Hogy ez mit jelent pontosabban, arra magyarázatot is kaptunk a fordítótól. Amikor egy amerikai szerző kiadóhoz fordul a műveivel, a legfontosabb, hogy hány folyóiratközlés van már a háta mögött. Ezt a publikációs listát a kötetekben fel is szokták tüntetni. Ez adja meg a hitelét a szerzőnek, egyfajta garancia arra, hogy a kiadó nem a „bácsikája” egy önjelölt poétának. Amerikában a hatalmas piacnak megfelelően óriási a folyóiratkínálat, ezért az írók-költők idejének jelentős részét emészti fel az emailezés és a postázás, hogy műveiket eljutassák, felajánlják közlésre.

Ízelítőnek az Irodalmi Jelen főszerkesztője felolvasta angolul a Valaki jár a fák hegyén című Kányádi-verset, mely a költő egyik mesterműve – állapította meg. Az angolra ültetés nehézségeit firtató kérdésre Sohár Pál elmondta: a munka közben folyamatosan egyeztettek Kányádival. A fordítás egyébként már az olvasással elkezdődik – tette hozzá –, hiszen fordítanunk kell magunknak a metaforák, képek, utalások jelentését. „Nem szavakat akarok fordítani, hanem a vers értelmét” – foglalta össze ars poeticáját az alkotó.

A versekből angol és magyar nyelven is elhangzott néhány

Böszörményi Nádasdy Ádám Dante-fordítását hozta fel példának, melynek létrejöttét az inspirálta, hogy a klasszikus átültetésből nagyon sok hiányzott az eredeti szöveg üzenetéből. Bizony, nem könnyű a kelet-európai kulturális, történelmi kódokat megértetni az amerikaiakkal, néha nem is lehet – magyarázta Sohár Pál, és példaképp a címadó költeményt – In Contemporary Tense – idézte, mely a Ceauşescu-érában született. Annak, akinek nincsenek behatóbb ismeretei arról, mit jelentett akkor Erdélyben magyarnak lenni, biztosan nem nyílik meg a vers minden rétege. A címről egyébként tudni kell, hogy míg az angolban az általános időt a „time” szóval fejezik ki, a „tense” jelentése kettős: egyrészt utal a grammatikai időre, másrészt ’feszültség’ értelemben is használatos.

Műhelytitkai közül Sohár Pál megemlítette: nem jó, ha a rím „diktálja” a verset: a túl frappánsan összecsengő sorvégek magukhoz rántják a figyelmet. Kányádinál a rímek olyan természetesen teremnek, mint vadvirágok a mezőn – fogalmazta meg költőien, és megjegyezte: a Halottak napja Bécsben című opus magnum fordítását még a munkásságát nagyon kritikusan szemlélő Makkai Ádám is külön megdicsérte.

Sohár Pál évek óta fordítja Kányádi műveit

A fordító azonban mindjárt „tovább is adta” a kérdést az este fővendégének, Kányádi Sándornak: mitől függ, hogy rímes-időmértékes vagy szabadverset ír-e? „Azért írok szabadverset, mert modern is akarok lenni!” – vágta ki mosolyogva Kányádi, amivel mindjárt derültséget aratott. A Napsugár című gyermeklapnál egyébként, ahol sokáig dolgozott, az volt a jelmondat: nincs gyerek- és felnőttvers, csak vers, és ő máig ebben a szellemben ír. Magáról a költőlétről is volt egy tréfás, de annál bölcsebb megállapítása az idős mesternek: sosem állította magáról, hogy költő lenne. „Ez egy olyan foglalkozás, amely csak az ember halála után derül ki” – tette hozzá Kányádi, majd egy-két kedves történetet osztott meg arról, hogyan szokták fogadni a gyerekek erdélyi író–olvasó-találkozóin. Mivel gyakran tanít meg a nebulóknak egy-egy verset, legtöbbször Petőfit, olykor azt is tisztáznia kell, hogy ő nem Petőfi Sándor bácsi, hanem Kányádi Sándor bácsi, de a gyerekek lelkesedése szempontjából ez nem igazán számít.

Hogy mit jelent egy-egy vers a világ más-más pontjain élőknek, arra is hallhattunk egy elgondolkodtató történetet. Miután Sohár Pál felolvasta a Betemetett a nagy hó című Kányádi-vers fordítását, magyarul is meghallgathattuk a művet a költőtől.

Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet,
minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.

Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.

Egyszer, amikor Háromszéken mondta el ezt a verset – mesélte a költő –, a műsor végén a magyartanár felsóhajtott: „az a jó a verseiben, Sándor bácsi, hogy mindig ott vagyunk bennük, ha csak egy rigó képében is!” Mint Kányádi tovább szőtte a történetet, innentől már kifejezetten „próbálgatta”, vajon Erdélyben és az anyaországban hogyan értelmezik ezt a költeményt. Nemcsak Erdélyben, de még Pozsonyban és az egykori Jugoszláviában is mindenhol úgy fogadták, ahogyan az a háromszéki magyartanár, de Magyarországon többnyire csak a hóról szólt a vers a hallgatóságnak. „Ezért mondják, hogy a költészeted a magyar nemzet sorsköltészete” – summázta Böszörményi Zoltán a tanulságos történetet.

Kányádi Sándor akár felolvas, akár mesél, magához láncolja a figyelmet

Búcsúzóul még meghallgathattunk egy verset angol és magyar nyelven, mely nemcsak Sohár Pál kongeniális átültetése miatt volt maradandó élmény, de arról is meggyőzött, hogy a jó mű valóban nem gyermek- vagy „felnőttvers”, hanem emberi mélységei teszik azzá. Az Útravaló ének (A Song for the Road) úgy keletkezett, mondta el Kányádi Sándor, hogy egy kisegér kalandjairól szóló verséből Mikulás Ferencék szerettek volna rajzfilmsorozatot készíteni. Hosszú évek alatt csupán hét rész készült el, viszont a főcímzenében szereplő dalhoz szükség volt egy versre. Így született hát a költemény.

Útravaló ének

Tavasz jöttén a kis patak

akár egy kis egérke

kikukkint s nyomban kiszalad

a jég alól a jégre

Cincogat szaglál szimatol

és azt mondja no végre

kijutottam a jég alól

a sötétből a fényre.

És elindul megy mendegél

cincogat mondikálgat

és fölbiggyeszt – ha már egér –