Tóth Lénárd: „SZIVERI JÁNOS VOLTAM”

Az Irodalmi Jelen Veszprémben

Az Irodalmi Jelen a megújult veszprémi Sziveri János Intézet első rendezvényének vendége lehetett. Az esten Böszörményi Zoltán, Varga Melinda, Kopriva Nikolett és Pejin Lea idézték meg Sziveri János szellemét „továbbgondolásokkal”, azaz a költő ihlette versekkel, valamint megzenésített költeményekkel.

Bár a veszprémi Pannon Egyetemen évek óta működő Sziveri János Intézet megőrizte nevét (továbbra is tisztelegvén a vajdasági költő munkássága előtt), profilja a közelmúltban több szempontból módosult. Nemcsak kortárs, hanem múltbeli (főként 19–20. századi) kulturális kölcsönhatásokkal is foglalkoznak magyarországi, határon túli, valamint európai kontextusban. A szépirodalom mellett az irodalomtudomány, sőt az egyes társművészetek, valamint más tudományterületek (művelődéstörténet, történelem, színház- és sajtótörténet stb.) képviselői is érkeznek majd a dunántúli megyeszékhelyre.

Az Irodalmi Jelen abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a megújult intézet első rendezvényének vendége lehetett. Az esten Böszörményi Zoltán, Varga Melinda, Kopriva Nikolett és Pejin Lea idézték meg Sziveri János szellemét „továbbgondolásokkal”, azaz a költő ihlette versekkel, valamint megzenésített költeményekkel.

A program második felében a házigazda, Arany Zsuzsanna – akit eddig főként Kosztolányi-kutatóként ismerhettünk – kérdéseket tett föl az Irodalmi Jelen szerkesztőinek és az ott rendszeresen publikáló fiatal költőknek. A beszélgetés fölvezetésében utalt Sándor Zoltán (Sziverihez hasonlóan ő is a Vajdaság szülötte) egyik tárcájára, mely a Bárkában jelent meg, s a muzslai „Sziveri János utcával” kapcsolatos tréfás félreértésről szól. A kilencvenes években egy újság számára Sándor Zoltánnak be kellett diktálnia a címét. A Sziveri János utca hallatán a főszerkesztő elismeréssel jegyezte meg, milyen szép, hogy az alig néhány éve elhunyt Sziveriről utcát neveznek el. Csakhogy a muzslai utca egy partizán hős névrokonról kapta a nevét. Annál érdekesebb fordulata a sorsnak, hogy a költő éppen abban a kis utcában született, pár házzal odébb Sándor Zoltán otthonától.

A kerekasztallá alakult felolvasóesten szó esett a határon túli identitás kérdéséről, hogy mennyiben vállalhat „közösebb” sorsot Sziverivel az, aki nem az anyaországban látta meg a napvilágot. Böszörményi Zoltán úgy vélte, az irodalom az igazi összetartó erő, függetlenül attól, ki hova született.

Pejin Lea gitárral a kezében mesélt arról, hogy mit jelentett számára Sziverit megzenésíteni, illetve hogyan jönnek a dallamok, mennyiben „követeli” magának egy-egy szöveg a zenét. Mindezzel párhuzamosan arról is szólt, hogy saját költeményei is együtt születnek a dallammal – nem ördögtől való tehát az énekmondó mesterség.

Varga Melinda indulása időszakát elevenítette föl, amikor Kolozsváron többedmagával megismerkedhetett Sziveri munkásságával. A házigazda ezen a ponton arra is utalt, hogy nem mindegy, melyik korban találkozunk az egyes szerzőkkel, s hogy más életperiódusunkban mást tartunk fontosnak még az adott életművön belül is.

Kopriva Nikolett a beatnemzedék alkotásaival vont párhuzamot, azt az életérzést véli felfedezni Sziverinél. Szó esett arról is, hogy különösen érdeklik az önsorsrontó művészek, akik korán elhunytak, mindkét végén égették a gyertyát, s talán épp ezért (vagy ennek ellenére?) zseniális műveket hagytak maguk után.

Összességében kellemes hangulatban telt az este, jól éreztük magunkat a Pannon Egyetemen. Ha pedig megnézzük a Sziveri Intézet soron következő programjait is, nem panaszkodhatunk: októberben érkezik Bónus Tibor irodalomtörténész (ELTE) és Bollobás Enikő (ELTE), ugyancsak irodalomtörténész, az Irodalmi Jelen szerzője. Novemberben Gilbert Editet (Pécsi Tudományegyetem) látják vendégül, aki nemcsak irodalmárként, de színikritikusként is figyelmet érdemel. Ha érzetünk nem csal, a jövőben valóban érdemes lesz odafigyelni Veszprémre…