Varga Melinda: FORDÍTOTT LÁGER – AZ IDŐTLEN MENEKÜLÉS

Nem memoárregény, nem visszatekintő könyv az elmúlt rendszer működésére, de még csak nem is a kommunista diktatúra igazságtalanságait leleplezni kívánó alkotás, hanem egy jelen érvényű történet, erre utal a cím és a történetek metaforikája is – írja Mészáros Sándor a kötetről. A kritikus rátapintott a lényegre, megállapítását az irodalmi esten folytatott beszélgetés is alátámasztotta. Már a könyvbemutató elején elhangzott: a szerző kerülte, hogy szubjektív énje befolyásolja a szöveget, olyan történetet akart kikerekíteni, amelyben nem önmaga szerepeltetése a cél.

Orbán János Dénes, az est moderátora Mészáros kritikájára utalva elmondta: memoárregényt napjainkban nem volna érdemes írni; a szerző a nevek megválasztásával, a címadással – a „láger” szó megfordításával – megteremti a menekülés értelmének egyetemességét. A szereplők nevei kitaláltak, a helyszín azonban valós: az az ausztriai menekülttábor, ahol Böszörményi Zoltán hét hónapot töltött, s bár kerüli a szubjektivitást, kétségtelen, hogy személyes élményekre is alapoz.
 

​

„Mindenféle lágerről készült visszaemlékező memoárirodalom. Elég nehéz feladatra vállalkoztam” – vallotta a szerző.
Valóság és alkotói fikció egyaránt jelen van könyvében. „Valóban megtörténtek-e az általa leírt, nagyon durva jelenetek?” – hangzott el a kérdés. Böszörményi elmondta: az irodalom nem képes maradéktalanul utánozni az életet, sokkal durvább dolgok is megtörténhettek akár. Nem is az a fontos, hogy mi a valós és mi a képzelt, hanem az, hogy miként sikerült ezt a kettőt regénnyé ötvözni. Amikor az ember konstruál, nem a valóságot akarja megírni, mégis a valóságot keresi, mutatja meg – magyarázta az író.  Majd kitért arra, hogy gyerekkorában sok háborús könyvet olvasott, többek között Nyiszli Miklós: Orvos voltam Auschwitzban című regényét is. Akkor még nem sejtette, hogy valamikor ő is átélhet, ha nem annyira durva és megrázó, de hasonló megpróbáltatásokat. Hangsúlyozta: a modernkori menekülttáborokban az emberek a továbblépésért, és nem az életükért küzdenek, a kettő között óriási a különbség.  „A lágert egy másik szemszögből szerettem volna bemutatni, azt az ellehetetlenült emberi helyzetet és állapotot akartam kiemelni, amely a történelem folyamán minduntalan megmutatja magát.”

​

​

A könyv előtörténetét boncolgatva az esten arra is kitértek, hogy Böszörményi Zoltán eddigi három regényét időben visszafelé írta: az elsőnek megszületett Vanda örök egy feltörekvő üzletember tragikus története; a második, az Éj puha teste főhőse egy idegen földrészen próbál új életet teremteni magának és családjának. A Regál-nak – árulta el Böszörményi – köze van egy aradi E-MÍL-es rendezvényhez, amelyen Orbán János Dénes kérte, elevenítse fel menekülése történetét. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy ezt valamikor meg kellene írnia.

Az est folyamán azt is megtudhattuk: Böszörményi a Regál-t nem szerette írni. Hiszen e könyvénél nem azon kellett gondolkodnia, mit írjon meg, hanem hogy mit ne vessen papírra. A búcsúzóul boldog szerelmet felvillantó befejezéssel kapcsolatban az író elmondta: „Örvendtem, hogy rátaláltam erre a megoldásra. Amikor becsukja az olvasó a könyvet, úgy érzi, valami pozitívval maradt. Ezzel sikerült feloldanom a feszültséget, befejeznem a regényt”.

Érdekes epizódokat ismerhettünk meg az esten Böszörményi alkotói pályájának korai szakaszairól. Első novelláját a Napsugár szerkesztőségébe vitte, és az Bálint Tibor gondozásában jelent meg. Az irodában tartózkodó szerkesztőtárs, Lászlóffy Aladár viszont arra biztatta, inkább verset írjon, mint prózát, ne üljön egész nap az írógépe mellet a billentyűket verve.
Böszörményi végül terveiről beszélt, és természetesen költészete is szóba került.

Fotók: Szőcs Tekla

Megjelent: Irodalmi Jelen, 2011. augusztus 26.