Próza
A rövid történeteknek – párperceseknek – a színtere ezúttal a brazíliai őserdők peremvidéke, ihletőjük Lénárd Sándor ott született önéletrajzi műve, a Völgy a világ végén. Az alábbiakban két novella olvasható.
Ma negyven éve annak a napnak, amikor a bécsi Swechat repülőtéren felültem a Torontóba tartó Canadian Pacific narancssárga repülőgépére. Egy új, leendő haza, egy új megpróbáltatás, sorsomnak újabb kihívása felé.
Két regényemben örökítettem meg azokat a pillanatokat. Az egyik Regál, a másik Az éj puha teste címmel jelent meg. Nem tudatosult bennem, hogy a magyar költészet napján történt velem mindez.
Mint ma, a világ ugyanolyan képlékeny és lelketlen volt. De élt bennem egy hajtó és akaraterő, amely annyi viszontagságon és megpróbáltatáson túl az akkor még létező amerikai álom felé röpített. A végkifejletet még nem sikerült megírnom. Még dolgozom ezen. Most ízelítőt nyújtok abból az időből. A regények remélem, még megvásárolhatók.
A 93. Ünnepi Könyvhét alkalmából a Regál című regényt ajánljuk az olvasó figyelmébe.
Döbbenetes kelet-közép-európai jelenség, hogy a Nyugat-Európába áramló vendégmunkások gyerekeit otthon nagyszülők, ismerősök vagy bérszülők nevelik. Böszörményi Zoltán kisregénye ezt a témát dolgozza föl valós történet alapján. Egy édesanyja után sóvárgó kislány könnyfakasztó vallomását olvashatjuk. A személyes kálvária mögött ott sötétlik egy egész régió tragédiája.
Ma is nyilalásra ébredt. Az utóbbi hetekben menetrendszerűen jelentkeztek a görcsös fájdalmak alhasában. „Belül valami titokzatos kór lappang” – gondolta, de férjének, Joe-nak egy szóval sem említette. „A férfiak ne tudjanak mindenről. Különben is, mi értelme volna a panasznak, úgysem tud segíteni.”
Első szerződésbeli koncertjén egy több mint ezer kilométerre fekvő városban kell fellépnie. Az utazás megviseli, mert eszébe juttatja utolsó repülőútját, amely a szabad világba hozta, és ahonnan már nem tért vissza szülőföldjére.
Lassít a vonatszerelvény.
Nyöszörögnek, majd felsikoltanak a fékek. Ahányan állunk, egymásnak dőlünk, mint rosszul felállított kuglibábok.
„Végállomás!” – szűrődik be kívülről egy kiáltás.
Ha valaki Theodosius házát keresi, nem talál rá. Mit lát az arra tévedő? Indák szövevényét, folyondárok hálóját, narancsfák falát, a természet tobzódását.
„Itt nem elbújni, ide megszökni lehet” – mondták ivócimborái, ha a cachaça felforrósította agyukat. „Ház, netán kunyhó, sehol” – nevettek, ha nagy ritkán hazakísérték. Ami abból állott, hogy végigóbégatták a völgyet, felzavarták a szunnyadó állatokat, s a madarakat égi pályára küldték: cikáztak, csapongtak a légben irányt vesztetten.
A Poppschitz házaspárnak nem született gyermeke.
Márton és felesége mindennel megpróbálkozott, még ráolvasással is. Hiába, Lizett nem esett teherbe. Kikérték a padre véleményét, ám ő nem tudott tanácsot adni. A falu orvosa mindkettejüket megvizsgálta, erősítő porokat írt fel. Ezek sem hozták meg a várvavárt eredményt. „Van itt elég gyerek a környéken, örökbe kéne fogadniuk egyet” – javasolta a patikus. De még a legszegényebbek között sem akadt, aki lemondott volna valamelyik csemetéjéről.
– Ebben a faluban még az időt is másként mérik. Nincs itt sem múlt, sem jövő, csak jelen van. Az emberek azért dolgoznak, hogy most egyenek, most igyanak, most mulassanak. Nem sokat törődnek azzal, ami volt, mert az idő egyirányú, hiábavaló visszatekinteni, a jövőt fürkészni pedig értelmetlen – legyintett lemondóan a patikus.
Ingyenesen letölthető könyvek
Letölthető hangoskönyvek
Legfrissebb
Kötetek
Szemelvények, Vers
Szemelvények, Vers
Szemelvények, Vers
Szemelvények, Vers
Szemelvények, Vers
Események
Szemelvények, Vers
Olvasóim írták
A regényekről
Drága Zoltán,
Többször is elolvastam regényedet, és csodáltam hogyan merülsz alá önmagadban és a világban. Megírtad életed és életünk regényét, csak az alvajárók nem tudnak vagy nincs elég bátorságúk azonosulni veled, és hihetetlenül nagy kultúráddal, hogy újra felfedezzék a szépségeket gyönyörű lírai részletekben, vagy vergődjenek a múltban és a jelenben ébren, felelősségük terhes tudatával megküzdve a végtelen idővel. Boldog vagyok, hogy találkoztam Veled.
Pongrácz Mária
Nagyszerű regény!
Legutóbb, mikor a Vaskaputól és Krassó-Szörényből jöttünk visszafelé októberben, a Jelen Házban kaptam meg Zoltán legújabb könyvét, a Míg gondolom, hogy létezemet.
Nagy érdeklődéssel olvastam végig, szó szerint végig, nemigen lehetett letenni.
Ezúttal is köszönöm Zoltánnak, illetve a Jelen Kiadónak, hogy ez a könyv megszületett. Mintha nyomtatott online történetet olvastam volna. Nagyszerű regény!
Barátsággal,
Gábor
Az El nem küldött levél Petőfi Sándornak című vershez
Kati Miklós
Nagyon szép vers, méltó kedvenc költőnkhöz, aki rövid/ ismert élete alatt annyi gyönyörű szerelmes és hazafias verset írt. Csak remélni lehet, hogy a csatatéren és nem idegen földön “ágyban, párnák közt” halt meg. Verseiben viszont örökké élni fog.
Az El nem küldött levél Petőfi Sándornak című vershez
Regina Galambos
Megható levél, méltó a nagy költő életéhez! Csak azt hiszem,már tudjuk bizonyosan nem került a távoli orosz bányába! Úgy halt meg,ahogy a szíve vágya volt,a csata fegyverei hangos forgatagában. Emléke mindörökké legyen áldott a magyarok között!🙏
A Lobbanás című vershez
Edit Siposné Tóth
A verset a természeti kép, vagy az ízzó vágy ihlette? Mindkettő csodás! Köszönöm.
A Lobbanás című versről
Katalin Rácz
Nagyon gyönyörű szép látvány és csodálatos gondolatok ! Köszönöm szépen!
A Regálról
Egy jó regény kimeríthetetlen értelmezési/olvasati lehetőséget kínál. A Regál ilyen regény. Lázár Kinga idézetei közül egy különösen elgondolkodtató. »Vajon én hogyan viselkednék a helyükben?« A kérdést Tamás, a főszereplő teszi fel. Igen, érdemes ilyen szempontból is közelíteni a szereplők bemutatásához, s önmagunknak is feltenni a kérdést: Vajon én hogyan viselkednék a helyükben?
A semmi bőre
Nagyon szépen, találóan, meglepően vagy éppen megtorpantóan bánik a szerző a szavakkal, a magyar nyelvvel és a kulturális, irodalmi műveltségünkkel – egyszerre. (Moly.hu)