Varga Melinda: A TRANSZCENDENTÁLISTÓL A TUDATTALANIG

Könyvbemutatój Budapesten

Bódult őszi fényekben úszott a belváros, amikor Böszörményi Zoltán Regál című kötetbemutatójának helyszínére, a Magyarság Háza felé haladtam a kettes villamossal, a Duna mentén. A Parlament elé érve mindig meghatódom. Egy budapesti lakosnak valószínűleg nem tűnik fel, beépül a tájba, az élet természetes része naponta elmenni előtte, ezzel szemben engem mindig valami transzcendens erő, nosztalgikus hangulat kerít hatalmába ilyenkor. Az erdélyi ember, ha Magyarországra érkezik, otthonról haza megy. Milyen gazdag az, akinek két hazája van! Amikor ezen gondolkodom, még nem sejtem, hogy ennek az érzelmes pesti hangulatnak a kötetbemutatón milyen sok kapcsolódási pontja lesz.

A Magyarság Házának rendezvényszervezője kedves, fiatal hölgy, Budapesten született, de szülei erdélyiek, a jellegzetes háromszéki beszédet akkor is kiszúrom ezer közül, ha némi fővárosi magyarsággal keveredett az idők során, nevetünk is ezen egy sort. Zoltán beszélgetőtársa Kalocsai Andrea, a közmédia munkatársa, akinek neve nem ismeretlen számomra, kedves gyerekkori televíziós emlékeket idéz fel. Felkészültsége, széleskörű műveltsége és empátiája beszélgetőtársa irányában ebben a szakmában ritkaság, jóleső érzéssel tölt el, hogy nem untig ismételt sémák, klisés kérdések sora terheli le a meghívottat, így oldottabban, szabadabban tud beszélni, és olyan információkat oszt meg gyermek- és ifjúkoráról, a Regál keletkezéstörténetéről, amelyeket eddig máshol nem volt alkalma elmondani.

A pódium háta mögött  idős falusi asszonyokat ábrázoló óriásfotó, amely Böszörményi Zoltánt a gyermekkorára emlékezteti, hisz ő még megélte, amikor ilyen, hagyományos viseletet hordtak. Az Aradtól harminc kilométerre található Simándon – ahol valaha Bibliát is nyomtattak –, az író apai nagyszüleinek szülőhelyén is pontosan ilyen volt az öltözködéskultúra az ötvenes-hatvanas-hetvenes években. Az író érzelmes nosztalgiával emlékezett meg nagyapjáról, Böszörményi Pálról, aki matekzseni volt, illetve nagyanyjáról, akivel vasárnaponként misére jártak, valamint dédapjáról, aki a második világháborúban esett el.

Gyermekkora nincstelenségben telt el, ennek ellenére boldogok voltak – hangsúlyozta a meghívott. A kommunizmus megtorlásai már korántsem idéztek fel benne kellemes emlékeket, édesapját, aki az aradi Vörös Lobogó újságírója volt – Panek Zoltán, Huszár László és Domokos Géza kortársa –, az 1956-os forradalommal való szolidaritása miatt kidobták a laptól, taxisofőrként kereste a továbbiakban a kenyerét, és csak az isteni szerencse mentette meg attól, hogy bebörtönözzék.

Zoltánhoz sem volt kegyesebb a sors, iskoláskora a kolozsvári balettintézetben telt el, ott került közel az irodalomhoz, ismerte meg többek között Szőcs Gézát, Egyed Pétert, Balla Zsófiát, Tamás Gáspár Miklóst. A tizedik osztály után édesapja hazavitte Aradra, ahol esti tagozaton folytatta tanulmányait. Első két verseskötete, az Örvényszárnyon és a Címjavaslatok a húszas éveiben jelent meg, utóbbival kiérdemelte a Securitate „bizalmát”. A vallatótiszt megkérdezte tőle: látott-e már halálos baleset? A célzást nem lehetett nem komolyan venni, a fiatal szerző így nekiindult a határnak, ahonnan útja az ausztriai Traiskirchen lágerbe vezetett, a Regál című regénye ihletőjéhez.

Hosszú ideig érlelte magában az ott tapasztaltakat, az emberkereskedelmet, a brutális kegyetlenséget, amely a lágerlakókat fogadta, az elidegenedést, a földönfutás, a hazátlanság, a kiszolgáltatottság érzését. Nem szeretett volna naplószerű művet írni, inkább egy sűrű, feszes szerkezetű, szókimondó könyvet, amellyel emléket állít azoknak, akik megélték az ott tapasztaltakat. Az 56-os magyar, a 68-as cseh és a 81-es lengyel menekültek nagy része e lágerből vándorolt ki a tengerentúlra.

Zoltán már fiatalkorában úgy vélte, a regényben, a drámához hasonlóan, fontos a tragikum, a társadalmi vagy érzelmi katarzis érzékeltetése, akárcsak Tennessee Williams vagy Arthur Miller színpadi műveiben. Felülről akarta látni a vele történeteket, elkerülni, hogy a traumatikus élmények határozzák meg a művet, a cselekményt, a regény szerkezetét. Utalt antik és középkori nagy gondolkodók, Szókratész, Platón, Aquinói Szent Tamás elméleteire az alkotás folyamatáról, miszerint az írás transzcendentális állapot, afféle isteni kiváltság. Ezzel szemben Kant az vallja, hogy az alkotói folyamat racionális, nincs köze a transzcendenshez, inkább a tudatalatti működésének eredménye. Böszörményi Zoltán úgy véli, hogy a transzcendens és a tudatalatti kettőse határozza meg az írás folyamatát, az alkotói ént, a cselekményt, a drámaiság megformálását.

A Regál a brutális és kegyetlen világról, a nyugati társadalom „polcrendszeréről” is szól, arról, hogyan fogadták a kelet-európai menekülteket, akik életüket mentették azzal, hogy elszöktek szülőföldjükről. A regény német fordítása éppen ezért érzékenyen érintette a német olvasókat, ami nem meglepő, hisz az igazsággal kényelmetlen szembesülni. Az est további részében a Regál különféle értelmezési lehetőségeiről, a szerelmi szál katartikus, feszültségoldó szerepéről beszélgettek. Elhangzott a regény zárójelenete is, amelyet a közönség és a szerző is megkönnyezett.

A moderátor párhuzamot vont Böszörményi Zoltán más regényeivel, kiemelte a beszélő nevek és helyszínek szimbolikáját, amely univerzálissá teszi a művet, valamint kitértek a Sóvárgás című regényre és pozitív külföldi fogadtatására. Utóbbi szintén drámai történetet dolgoz fel, és hasonlóképpen hosszú időt vett igénybe a munkafolyamat.

A tartalmas beszélgetés a szerző üzleti pályafutását, a kanadai egyetemi éveket, a filozófiai fakultás hasznát, az anyai székely nagyszülőkhöz kapcsolódó kellemes, már-már regényes családtörténeteket is érintette. Azt is megtudtuk, hogy több új művel is készül a közeljövőben, többek között egy meseregénnyel, amely roppant izgalmas vállalkozás a regények, verseskötetek, műfordítások és novellák után.

Az estet megható gondolatokkal zárta Böszörményi Zoltán: „Mindig azt éreztük a határ túlsó oldalán, hogy idetartozunk, és ezt nap mint nap be kellett bizonyítani. Mi otthonról hazajövünk, amikor Budapestre utazunk.” Az írói szavai kísértetiesen egybecsengtek azokkal a gondolatokkal és érzelmes hangulattal, amely magával ragadott a villamoson megpillantva a parlament épületén a székely zászlót.

Székelyhidi Zsolt fotói a Magyar PEN Club 2023. április 27-i estjén készültek

Megjelent: Irodalmi Jelen, 2023. szeptember 10.