Bokor Gábor: Pódiumműsor Kovásznán – Darabokra tépve

Bokor Gábor: Pódiumműsor Kovásznán – Darabokra tépve

Ha nem is volt zsúfolásig telve a kovásznai kultúrközpont nagyterme, nagyon sok érdeklődő jelent meg az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub által meghirdetett Vers, látod a jövőt? – Berzsenyitől Trianonig, a szerelemtől Istenig című irodalmi pódiumműsoron.

A rendezvényre Böszörményi Zoltán Babérkoszorú- és József Attila-díjas költőt, írót, az Irodalmi Jelen alapító főszerkesztőjét és Varga Melinda József Attila-díjas költőt, az Irodalmi Jelen vers- és interjúrovatának szerkesztőjét várta a közönség. Varga Melinda betegség miatt nem jelenhetett meg, így a pódiumest költészetből prózára váltott: Böszörményi Darabokra tépve című nagyregényéről mesélt, s az életéről. Az író beszélgetőtársa Czilli Aranka költő, író, magyartanár volt.

A közvetlen, humoros beszélgetés főként a nagy számban jelen lévő fiatal nemzedék körében aratott tetszést. A tucatnyi felnőttnek viszont hiányzott a vers motívuma. Figyelték a könyvről szóló beszélgetést, de volt, aki időközben elvesztette a fonalat – korábban nem olvasta a könyvet.

Bevezetőként Czilli Aranka az író pályafutása, életműve bemutatása mellett felolvasta Varga Melindának a Darabokra tépve című kötetről írt eszmefuttatását: „A Darabokra tépve újszerű, felkavaró, merőben más, mint amit eddig bármelyik kortárs vagy klasszikus prózaírótól olvashattunk. Kizökkent a komfortzónánkból, álmatlan éjszakákat okoz, felkavar, megnevettet, költői képekkel kápráztat el. Egy éven belül második kiadását érte meg. A Darabokra tépve című nagyregényben a kalandregény, a fejlődésregény, az esszéregény egyaránt jelen van, s mindezt a szerző lírai részekkel, vad szerelmi jelenetekkel, filozófiai elmélkedésekkel, sajgó történelmi látlelettel fűszerezi. A szerző jó érzékkel keveri a populáris irodalmi betéteket a magas irodalommal, a filozófiával és a történelemmel.”

A könyvről szóló beszélgetés után Böszörményi – aki nemcsak irodalomkedvelő és művelő, hanem mecénás is – a magával hozott könyveket osztotta szét a jelen lévő fiatalok között – „amíg a készlet tart” megjegyzés mellett –, főként azoknak, akik a Ki olvas közületek? kérdésre felemelték a kezüket.

Megjelent: Háromszék, 2022. április 6.