Mandics György: A királyi láger árnyékában

Böszörményi Zoltán Bécsben mutatta be Regál című regénye lengyel változatát, amely Aleksander Nawrocki  tolmácsolásában  a W królewskim Lagrze, vagyis A királyi lágerben címet viseli. Mivel a regénybeli láger prototípusa, Traiskirchen az osztrák főváros mellett van, s szinte minden mai bécsi lengyel ezen az úton, ezen a kapun érkezett Bécsbe, mindkét fél érdeklődéssel várta a találkozást.

A bécsi lengyelek szövetségében Tomasz Pawlowski, a társaság elnöke mutatta be a bánsági születésű szerzőt, röviden kitérve e zóna sajátos helyzetére Románia jelenlegi területén. Hogy a magyarság itt mindig veszélyben volt, könnyen megérthető, s az is, hogy a verseiben az igazságot kereső költőnek a zöld határon kellett menekülnie, nehogy elvigyék kényszermunkára a Duna-csatornához, miután verseit bezúzták. Tadeusz Jaskulski, a lengyel szövetség volt elnöke – aki éveken át vezette a lengyelek csoportjait Budapestre, s maga is közeli ismeretséget kötött a munkatáborokkal Jaruzelski tábornok érájában, mígnem az első adódó alkalommal Ausztráliáig jutott – részletesen ecsetelte azt a világot, amikor az igazság kimondásáért rögtön börtön, kényszermunkatábor, sőt akár halálos ítélet is járhatott, ha nem fogtad be „pörös szádat”, s felvetette, hogy mennyire különleges szerepe volt az ilyen táboroknak, mint Traiskirchen, hiszen a szabadság  nagy reménységét csillogtatták meg. Hogy ez a nimbusz közelről már nem volt ilyen vonzó, hogy a valóság távolról sem volt ilyen egyértelmű, s nem volt biztos kapu egy tejjel-mézzel folyó Kánaánba, azt mindenki a saját bőrén kellett megtapasztalja. 

Böszörményi Zoltán arról beszélt, hogy könyve egyfajta modellt kívánt adni arra nézve, miként ütközik az illúziók álomkastélya a kemény valósággal egy emberben, aki a diktatúrából menekül végső kétségbeesésében zöldhatáron, aknazáron, farkaskutyás járőrök között, s utolsó reményként éli meg e tábort. Mint kiderült: semmit sem adnak ingyen, s csak keskeny ösvény vezet kifelé a labirintusból, amelyet a rosszul informáltság, a magával hozott félelmek, a krónikus bizalmatlanság, a remények ordas vámszedői, a könnyű megoldások mögött lapuló zsákutcák jelentenek egy becsületes embernek.

Bevezető beszédében, amelyet dr. Csisztay Gizella élőben fordított lengyelre a megértést segítő apró kitérőkkel, Böszörményi Zoltán többször hangsúlyozta, hogy műve nem szociográfia, nem napló, s nem is tanulmány az ilyen lágerek szerepéről, hanem regény, amelybe beolvasztotta természetesen saját tapasztalatait. Érdekes, hogy mindezt eddig senki sem tette meg a világirodalomban. Így valószínűleg ez ilyen szempontból is nóvum. Az előadáson jelen volt Piroska Ferenc, az ausztriai erdélyiek szövetségének elnöke és néhány barátja, akik hangsúlyozták, hogy valóban itt az ideje ezt a témát is feldolgozni irodalmilag. 

Erről beszélgettek lengyelek és magyarok ezen a késő őszi bécsi délelőttön, s mindenki örült, hogy a jelenlevők számára ez már csak múlt.  Csak az azokat az időket átélők zsigereiben remegett valami furcsa érzés, amikor átszáguldottunk az egykori határon, s a GPS bemondta, hogy „cross the Border”.  De tudtuk, hogy Böszörményi Zoltán könyve több mint egy lágerregény, valami lényegeset mond el az emberről. S eltöprenghettünk azon, hogy meddig lesz aktuális a REGÁL. Már azért is, mivel Európában lezárult ez a korszak, amikor az igazságért harcolók határokon át menekültek oda, ahol ezt ki lehetett mondani. Vajon a jövendőben lesz-e még ilyen helyzet, amikor újra valahonnan valahova menekül az értelmiségi, hogy beszéljen, s nem csak a gazdasági jobb élet reménye mozgatja majd az embereket?  Mi az a fontos menekíteni való, amiért az ember újra megkísérti a sorsot, s mindent egyetlen kártyára tesz fel? Vajon sikerül ez? Vajon sikerülhet?  A REGÁL erre biztat.

Megjelent: Irodalmi Jelen, 2014. szeptember 30.