MÁSFÉLE NYÁR

MÁSFÉLE NYÁR

Ez a vers eszköz. / Csak egy percre bérelem ki, / hogy a tudatodra hassak.

Katedrális az örök télnek – videók (I.)

Sorsunk délibábja; Antiguai képeslap; Létem pora; A szél; De artis poeticae natura – ezek a versek hallgathatók/nézhetők meg az alábbi 5 videóban vagy együtt az egész itt: Katedrális az örök tálnek – versek.

Lábatlan idő

Böszörményi Zoltán aforisztikus, filozofikus költészete az idők folyamán, például a Majorana-korszakban ezotériával és mélylélektannal gazdagodott.

Mosonyi Kata: Majorana a kritika tenyerén

Böszörményi Zoltán (József Attila-díjas költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője) immár tíz esztendőt szentelt annak, hogy Ettore Majorana, 20. századi olasz, fiatalon titokzatosan eltűnt atomfizikus-zseni alakját a köztudatban tartsa. Míg a felületes olvasó számára mindez jó sztorinak (egy újabb Esti Kornél-esetnek) tűnik, mikor is a költő maszkot ölt, hogy narcisztikus lényét elrejtse, mégis megmutassa önmagát, addig elgondolkodtató a szerző makacs kitartása és egy interjúban elhangzott válasza: „Majorana én vagyok. Nem nekem, neki volt szüksége rám. Tovább akart élni általam. Nem tiltakozott, amikor a nevében nyilatkoztam meg”.