SZERELEM VELENCÉBEN

SZERELEM VELENCÉBEN

Münchenben jártam a minap,

a Prinzregentenstrassén,

fogtam kedves nőm kezét,

azon tűnődtem, miként érezne ma

Gustav von Aschenbach,

ha felnézne az égre,

látná a romos fellegeket,

a belőlük szivárgó vért.   

Másik látomásba menekülne,

a levegő húsában gyökerező fák lombjai közé?

Dolgozzon helyettem az emlékezet,

Istenek kedvence, a kis phaiák.

Fájdalom, élvezet, bánat, céltalan vágyakozás.

A térdei.

Simogatja a lábát, ki ne szeretné tenni ugyanezt.

De ő nem Tadzio. Sokkal későbbi szerelem.

A beteljesületlen vágy szenvedélyes

megnyilatkozása.

 

Tréfára hajlik a lélek, ha fájó dolgokkal matat.

Elragadtatásra késztet, felesket

a művészi illúzióra, koronatanúja

a szóba vetett hitnek, a szellemi utazásnak.

A messziről szépnek tűnő férfi...

ebéd után ott volt a pályán.

Az ütései, a futása, a járása, az elesése,

a rugózása, a talpra ugrása mind csodaszép.

Alig tudtam betelni látványával.

Kedves ifjú, pihennem kell. Úgyszólván

kívánom a halált, mivel képtelen vagyok

elviselni a vágyakozást

"az isteni gyermek" után...

Így állandósul a lényeg. Támasztéka

a szépségbe vetett hit.

De mi a szépség, mester,

ha ösztön és indulat,

a mindig és soha

építi a lélekben az alagutakat?

Kövek és fák hasonlítanak? Egyenlők-e

az egyenlőtlenek, ha egyenlőnek látszanak?

Látni és a látottat láttatni egy és ugyanaz?

 

A szerelem – tudomány. Jól érzékeled, mesterem.

Ki az örökkévalóságon fáradozik,

fáradékony nem lehet. Alkot és pusztít

a szeretet. Mit nappal felépít, éjjel

két kézzel rombolja le.

 

A Csendes-óceán felől érkező szél

szőke fövenyt, homokszemet    

homokszemhez tapaszt.  

A mindenség és a képzelet kézen fogva szalad.

A szépség fáradhatatlan munkál Érosz

udvarában. Az óceán partján

legyen sétád derűs.

Vidd magaddal Tadziót, gondolj Phaidroszra,

kit Szókratész imádott.

Az írás is önkívület. Máglyák lángja.

Utána kap az ember,

hogy az irdatlan tüzet magába terelje.

Nevezzük ezt az egész világot feldúló,

önmagánál fogva és önmagában egyetlen

formájú örök létezőt*

szerelemnek.

 


Megjelent: Irodalmi Jelen, 2015. augusztus 16.