Nyolcezer ünnepnap

Ünnepelni kell, mert az ünnep magasztossága lelki energiát ad, feltölti állandó kétségek között őrlődő lényünket reménnyel, a folytatáshoz szükséges malaszttal, áthangolja indulatainkat, átszínezi környezetünket, megszépíti világunkat.

Ma ünnepelünk. Ünnepeljük a Jelen, majd az azt követő Nyugati Jelen nyolcezredik lapszámát. 

Mit kell ezen ünnepelni, kapná fel a fejét az olvasó, hiszen magától értetődő, hogy huszonnyolc év után is lesz magyar napilapja a Magyarország elszakított területén, szórványban élő magyarságnak, minek pillanatnyi időt áldozni ily szürke eseménynek. Hiszen az érzéketlen világ megy tovább, s a mindennapi történések zuhatagában eligazodni kívánó mindig megtalálja a megfelelő forrást, a tenyérnyi csendet a hírek megismeréséhez. Erre szüksége van, hiszen a rendszeres hírek alakítják, befolyásolják életét, s a világesemények mindig érzékeny szeizmográfjai sorsának. 

Idén lesz száz éve, hogy véget ért az első világháború, s a korabeli krónikás nem sejtette, hogy egy gazdaságilag erős, sokakat bántó európai hatalom utolsó éveit éli. Akik akkor szétszedték az Osztrák–Magyar Monarchiát, ma Európa vezető hatalmai, semmi lelkifurdalást nem éreznek a magyar nép iránt, rá sem hederítenek, hogy Magyarország kétharmadát barbárul elszakították, gazdagságától megfosztották, lakosságának egyharmadát szétosztották, elzárták, elidegenítették az anyaország népétől, s nyelvi, lelki földönfutóvá tették. Ki, melyik Isten hatalmazta fel akkor őket erre az embertelen tettre? Ki adott jogot az akkori Angliának, Franciaországnak, hogy ezt az esztelen tettet a magyar néppel, a magyar nemzettel elkövessék? Mutassanak még egy nemzetet a civilizált európai nemzetek közül bárhol a világon, akit ilyen gyalázat ért egy háború után?

Ünnepelünk! Ünnepelünk, hogy elszakított sorsunkban, szétszóratva is összetartunk! Ünnepeljük, hogy Erdély öt megyéje szórványban élő magyarságának még van magyar napilapja, magyar szócsöve. Ünnepeljük, hogy megcsappanva ugyan, de magyarságunk kitartó, átható szeretetével itatjuk át mindennapjainkat, hogy féltő, aggódó, reményt sugárzó szemünket az összetartozáson, a magyar jövőn tartjuk!

Megjelent: Nyugati Jelen, 2018. május 26.