MAJORANA A 80 ÉVES KABDEBÓ TAMÁST KÖSZÖNTI

MAJORANA A 80 ÉVES KABDEBÓ TAMÁST KÖSZÖNTI

„Életet cseréljen, ki hitet cserél!” – Georgetownban
a város utcáit lóháton járva, talán nem is jut
eszébe ilyesmi az embernek. A belső tűz tartja
meg benne az akaratot az újrakezdéshez.
Könyvtárat építeni majdnem olyan, mint világot
kitalálni, megformálni, tapintható közelbe hozni
a betűrengetegbe elásott időt, hívhatjuk
történelemnek, vagy bölcsesség-galaxisnak,
ahol nap- és csillagrendszerek élnek, mozognak,
morognak egymásra a rendezett káosz
erővonalai mentén, csak össze kell gyűjteni őket,
feltérképezni, leltározni, és kész a ráncba szedett lélek,
már csak a tekintet simogatása hiányzik,
és fel lehet avatni a művet:
„Országok rongya! könyvtár a neved”

London játszóterei felett köd szitál.
Mindenhonnan, ahol álltál, látni lehetett
az időt. Talán még Cromwell árnyéka is
rávetődött a Westminster falaira, arrább
félelem guggolt a fény festette kőárkádok alatt,
új utak jöttek újabbak elébe,
de a Duna felett a pára akkor még fel sem sejlett,
s ami akkor nem látható, az később
még megtörténhet.

Maynooth nyolcszáz éves falai kikandikálnak
a történelem résein, és kődobásnyira onnan
Hekaté istennő tiszafája mélyíti kitartóan gyökereit
az ír földbe. „…slips of yew Silver’d in the Moon’s eclipse…”*
szavalja a boszorkány,
s te megfordulsz az egyetem felé,
kissé meghajlott háttal,
rugózó léptekkel folytatod utad,
közben aprókat legyintesz, mintha mondanád:
„Ez a tiszafa is immár nyolcszáz éve állja a sarat,
akkor én miért ne állnám?”

 

 

* „…tiszafa tüskéinek ezüstje holdfogyatkozáskor…” William Shakespeare, Macbeth, IV. felvonás I. szín

 


Megjelent: Irodalmi Jelen, 2014. február 4.