MAJORANA AZ ABLAKBAN ÁLL

MAJORANA AZ ABLAKBAN ÁLL

            Gömöri György nyolcvanadik születésnapjára

 

Itt akarat mozgat szerelmet,
minden tüzes csillagot és vérző hajnalt.
Visszajön ide, újra lelkes az is,
aki egyszer innen elment.
Ablak nyílik az ablakra, szeme kéklőn,
mint az univerzum tündököl,
felragyog bennünk,
csak nyugodjanak meg a monászok*
körülöttünk.

 
Az utat – nincs kivétel – beutazza az értelem,
ezer év távola jön hozzánk közelebb.
A végtelent kell megértenünk,
hogy megtörténjék bennünk a lét képzete.
Az atommagok, mint ős-világ, ős-verem,   
kitárul a múlt: forró öl.
Már nem kerget minket az idő,
hanem bennünk nyargal,
tovaperdül,
valóságot valósággal takar.

A megtépázott lélek
közelebb visz a célhoz,
a mélységet járja,
ott is hidakat épít,
átvezet a megismerés formáin.
S bár tudjuk,
a reményen túl minden véges,
a szeretet mégis áltat,
hitegetve becézget.

 

* Leibnitz szerint a monászok a természet igazi atomjai, a dolgok elemei, örök, állandó létezők, nem pusztíthatók el. A monászok alaktalanok, mégis állandó belső változásban vannak. Ezt a változást nevezi a filozófus  percepciónak. 

 


Megjelent: Irodalmi Jelen, 2014. április 3.