A SEJTELEM ÉS A KÉPZELGÉS ÖRVÉNYEI

                Konrád Györgynek 85. születésnapjára

Nincs Szabadság,

csak vágyakozás, sóvárgás, ingovány,

be nem teljesült remények.

Vastag por a ki nem mondott és el nem gondolt,

a meg nem szerkesztett világon.

Por és hamu a játékon, mellyel egész életünkben

szerettünk játszani: a torzzal, az érthetetlen hatalommal,

igen, szerettünk játszani mindennel,

mi kezünkbe, elménk elé került.

A Dóm előtt, ha senki sem jött ki a térre, nem sopánkodtunk,

csak felmutattuk a gondolat öklét,

azonnal megtelt az aréna, az amfiteátrum.

Szophoklész is mellénk lépett,

tógáját hanyagul a teste köré tekerte,

a jó sors nem pártolja a kényeket – mondta,

s a várost bekerítették a sötét fellegek.

Valahányszor ez történt, latolgattuk:

túszai vagyunk-e az engedetlenségnek,

vagy mi ejtettük fogságba,

hogy nyughatatlanságunkban

felkutassuk a kényszer lehetőségeit

a rabság intimitásában.

Csak az anyanyelv szabad,

őskori szóemlék, dallam-illatok, vers-mohák,

a szamizdat, a bátorság fegyverei szívedben,

a szívemben akaratod hárs-ízű nyilai.

Az anyanyelv hősei mi vagyunk.

Amiről nem tudunk beszélni, arról hallgatnunk kell.

Hallgatnunk kell arról, hogy hallgatunk.

Az anyanyelv hősei mi vagyunk.

A remegés, a szükség finnyás indulatai

a délutáni napsütésben,

a lehallgatások árnyékba siető lobbanásai.   

Remeg, áttetsző a lélek, attól retten,

elárulja a csend is.

A kavargó légben a heteronómia

nyugalomból épült tartóoszlopai magasodnak.

Erkölcsi triumfalizmus,

mily bódító érzés a felismerés.

Mennyi mindent lehet bújtatni, elrejteni benne.

A tudat galacsinjait keresve

az ember hirtelen felfedezi Istenben az embert.

Serény szemek olvassák a metaforák puha szigorát,

számot vet a gondolatot szántó-vető gazdász,

az örök földmérő és aranymosó mester:

Democracy is the worst form of government,

exept for all others* – lehet egyszer,

ha bújócskázik az elme, s kitakarja sebeit.

Nem szűnnek meg a világ otrombaságai,

képlékeny alakzatai átvonulnak a képzelet küzdőterein.

A város cenzorai egyszer csak felvonulnak,

s a mindenkori hatalom pergamenjeire írt parancsot elharsogják.

De nem utolszor.

Naponta visszatérnek,

puha kötszerrel fáslizzák be a remény visszeres lábait.

A cenzúra és a cezúrák időmértéke kiszámíthatatlan,

mint az időjárást előrejelzők állításai.

Selyempapucsban a vágy világgá megy,

s azon kapjuk magunkat, nem tudunk a nyomába szegődni.

Belső emigrációba vonulunk,

s hányadszor – te jó Ég! –

a zsidókat és a keresztényeket védő karjainkba fogjuk.

Nincs Szabadság,

csak vágyakozás, sóvárgás, ingovány,

be nem teljesült remények.

Az elmúlás katonái úgyis felsorakoznak.

Felejtsd:

ha már nem rúgsz többet, bebalzsamoznak.**

* Winston Churchill-nek tulajdonított aforizma. „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma, kivéve a többi legrosszabbat.” Many forms of Government have been tried, and will be tried in this world of sin and woe. No one pretends that democracy is perfect or all-wise. Indeed it has been said that democracy is the worst form of Government except for all those other forms that have been tried from time to time.…

** Konrád György: Az újjászületés melankóliája. Esszék, magánbeszéd az 1986–1991-es években. Digitális Irodalmi Akadémia, 2011.

Megjelent: Irodalmi Jelen, 2018. április 1.