A SZAMÓCAILLATÚ LÉNYEG KERESÉSE

                    Makkai Ádám nyolcvanadik születésnapjára

Míg görbült éteren faljuk önmagunkat,
a múlt a jelennel, az itt az ottal felesel,
a lét: a minden, izgalomba hozza a tudatot.
De mi a tudat, a lényegi eszme?
Várost épít, híreket hoz messzi galaxisok,
az örvénylő fények honából,
fészket rak a szellem forró ölében,
megtermékenyíti a valóságot,
azt, hogy vagyunk?
Meddig ér a havaii pálmafák levele,
ha megérinti az égbe kapaszkodó magány,
elér-e Budapestig,
s lefordítható-e valamelyik nyelvre?
A idiómák világa az emlékezet színpada,
szophoklésznyi öntudat,
szavak vegykonyhája,
köröző sirály rikoltása
a Csendes-óceán víztükre felett.

Mit kezemmel el nem érek,
az lelkemben ével tovább,
a szellem: a fenn és a lenn,
a szamócaillatú lényeg keresése.

 


Megjelent: Irodalmi Jelen, 2015. december 16.