AMIKOR ELSZABADUL A POKOL…

AMIKOR ELSZABADUL A POKOL…

Kell-e rögeszmésen ragaszkodnia az olvasónak vagy irodalomkritikusnak ahhoz, hogy műfajilag meghatározzon egy prózai írást? Ha igen, akkor Király Farkas Sortűz* című munkáját olvasva elbíbelődhet ezzel a kérdéssel. De miért is lenne ez fontos, ha az írás, esetünkben a mozaik-regény történeteiben, kordokumentumi törekvésében egyszerűen csak szórakoztatni, elbeszélni, mesélni akar arról, amiről az elmúlt harminc évben már félkönyvtárnyi anyagot írtak – nevezetesen a szocialista Románia 1989 decemberét megelőző korszakának gazdasági, társadalmi, szellemi állapotáról.
Randevú; Csak kezek, és lábak, és fejek

Randevú; Csak kezek, és lábak, és fejek

Három forró test zihál az érintések lombja alatt.
Kántás Balázs: Ó, HOVÁ LEVÉL, KÉPVISELETISÉG, SZEMÉLYESSÉG ÉS JELENTÉS?

Kántás Balázs: Ó, HOVÁ LEVÉL, KÉPVISELETISÉG, SZEMÉLYESSÉG ÉS JELENTÉS?

Jelen esszében olyan reprezentatív kortárs magyar költők verseit fogom vizsgálni, mint Kemény István, Géher István, Bíró József, Nádasdy Ádám, Jónás Tamás, Rónai-Balázs Zoltán, Böszörményi Zoltán vagy Payer Imre. Lírai beszédmódjuk látszólag teljesen eltérő, mégis mindegyikük költészetében – elsősorban inkább tematikai-motivikus szinten, semmint az elsődleges lírai beszédmód szintjén – felfedezhetők hasonló törekvések és üzenetek, már amennyiben a kortárs magyar költészet kapcsán szabad az értelmezőnek az „üzenet”/„jelentés” terminusokat használnia.
AZ ÁMULAT KÚTJA

AZ ÁMULAT KÚTJA

Titokcserepek közt lépked a lélek, / csodát rügyezik az akarat,