Vasile Dan: Vízmag / Miezul de apă

„NÉZD, A KÉKES ISZAPBAN KIGYÚLNAK A CSILLAGOK”

Vasile Dan a jelenkori román irodalom egyik legizgalmasabb költője, mind a leleményesség, a gondolatiság, mind a problémafelvetés, a világértelmezés szempontjából. Nicolae Manolescu író, irodalomkritikus, a Romániai Írók Szövetségének elnöke méltán tartja a költő 2021-ben, a ROCART Kiadónál – A Mihai Eminescu költészeti díjjal elismert költők című sorozatban – megjelent, A láthatatlan feltérképezése című verseskötetét igen fontosnak és időtállónak.

A képzelet játéka, az absztrakt, abszurd helyzetek megteremtése, a befelé fordulás, a finom irónia és a szatirikus hang Vasile Dan költészetének főbb jellemzői. Lépten-nyomon elkápráztatja olvasóját azzal a metafizikába hajló groteszkséggel, mely hosszas töprengésre, továbbgondolásra készteti a befogadót. Mesterségbeli fogásai amilyen egyszerűnek tűnnek, annyira döbbenetesek és hatásosak.

A költő kitágítja a téridőt, elhelyezi benne a gondolat varázsmagját, és – mint aki jól végezte dolgát – kikönyököl a maga építette képzeletbeli ház ablakán, és megvárja, míg a mag szárba szökik, és azt is türelmes figyelemmel követi, amíg a növény kivirágzik, míg a végső ítéletet – csodálatunkat – ránk bízza.

A jelen kötet első, Fekete méhek című verse is ezt a hangulatot, értelmi-érzelmi kontemplatív attitűdöt példázza. Sorokba rendeződő, zümmögő fekete méhek a betűk, magukba szívják a fehér papír minden nedűjét, minekutána őket is felhörpinti az itatós ív. Szavaival a költő az erők természetbeni átalakulását, körforgását, az örök átváltozás látványát festi meg, miközben magunk elé képzelhetjük az ő mosolygós arcát, mintha azt kérdezné: Megihlettelek benneteket?

Az írás, a megszületendő szöveg, mely világot rejteget, átlibben a valóság határán, a vágyakozás libabőrös rejtélyébe száll alá. Ott toporog, míg „a pernye bőrére írt szöveget” (Lenni) ki lehet tapogatni, a vakság metaforája az olvasat szellemisége lesz, a kedves pedig a szenvedő alanya az empirikus láttatásnak.

A jelen kötetbe gyűjtött versek mind tanúvallomásai annak az egzisztencialista paradigmának, mely a költő és költészete viszonyát, mint őserőt ábrázolja. Ez a lét ereje, energiáját a szóból nyeri. És ha a szavak kézirattá szerveződnek, akkor, ha oda belépsz, nem tudsz mágneses vonzásából kilépni, gravitációs ereje fogva tart életed végéig. A költői hasonlatok, a metafora szakralitása olyan, mint a mennyei szféra. Lehetetlen elkívánkozni onnan.

Mint folyó mely ráérősen

mélyen kanyarog a fel-feltűnő

homokpartok között olyan a könyv.

Zavaros váratlan örvények vize ez

melybe ha belépsz életed végéig

nem tudsz kijönni onnan.

Vagy mint vízesés párája körülötted

eget földet mindent megpuhít

bőröd nedves öltözék egyre zsugorodó testeden.

Ez az első olvasmányod

mellyel elindulsz az életbe

hullámaiban a részletek

lépj csak rájuk bizalommal

nézd a kékes iszapban

kigyúlnak a csillagok.

(A könyv)

Thomas Mann a Halál Velencében novellájának hőse, Gustav von Aschenbach juthat eszünkbe, aki talán így tartotta kezében élete utolsó pillanatában a könyvet, és amikor az kiesett ujjai közül, kigyúltak körülötte a mesebeli csillagok.

Az egyedüllét monumentalitása, amikor a költő megírja a versét, majd saját magának olvassa fel az elidegenedés, a befelé fordulás, a bezárkózottság, az elszigeteltség magányát idézik. Vasile Dan gondolatvilága törékeny vert csipkére hasonlít. Van benne elvágyódás, nosztalgia, mohaszerű érzékenység, az indulat ereje a rezignáltságban, az emlékek tündöklő sorjázásában szirének hangja csendül fel.

Itt a tavasz halld az új napéjegyenlőség levegőjét

felsebző szirének énekét.

Fentről az utolsó emeletről

lentről a nyers-zöld gyepen gyalogolva

úgy tűnik itt senki sem lakik

az utcák mégis kivilágítva napéjegyenlőség van

életzajos hely

a szirének sóhaj-kése hasítja fel a friss hajnali űrt

őrült ritmusban rohannak egy irányba

a házak behegesztett kapui, a leeresztett rollók az ablakon

az ólomnehéz tetők

annyi de annyi igazlelkű angyal

vékony hangú énekét bújtatják. (Szirének dalát hallgatom)

A kötetet intellektuális játék, groteszkbe, abszurdba hajló villanások szövik át, beférkőznek az olvasó képzeletébe, aki akaratlanul is tovább írja a szöveget. Példa erre a Curriculum Vitae, Görögország, A sánta atléta, Az olvasás foglya, Pheidippidész, Fáradhatatlan dolgozom a múlton, Szabad szemmel, csakhogy néhány verscímet soroljak fel a kötetből.

Az irónia hangján csendül fel a Munkás tévéhét című vers. Aktualitása mellbevágó. Jóslata – a vers utolsó sora –, mintha a mitológiai görög istenek templomának egyik jövendőmondója szájából hangzana el.

A mennyországban hét vasárnapból áll majd a hét.

A férfi felismeri asszonyát, és megbocsát neki.

Az asszony a másiknak végérvényesen hátat fordít.

Boldog karantén lesz, sine die

egy asztalhoz ülnek az ötletesek és ötlettelenek.

(Trump a Fehér Ház küszöbén

tárt karokkal fogadja

Joe Bident,

aki kedvesen

elbeszélget vele.)

Nyitott városok lesznek.

Nyitott megyék leszmek.

Nyitott lesz az ország.

Nyitott lesz Európa.

A La Manche-csatorna kiszárad,

s amerikai vízumot mindenkinek ingyen osztogatnak.

A mennyországból nincs hova futnod.

Kína lesz mindenütt.

Ha folytatnám, tovább gyűrűztetném meglátásaimat, akkor csak az olvasótól venném el a lehetőséget, hogy ráérősen, sorról sorra felfedezze mindazt, amit én esetleg másként látok.

Néhány hétig éltem Vasile Dan versvilágában – akinek költészetét, Orbán Ottó, Parti Nagy Lajoséhoz hasonlítanám –, és nagyon jól éreztem magam benne. Jó szívvel, örömmel ajánlom ezt a számomra felejthetetlen utazást.

Böszörményi Zoltán

A kötet megrendelhető itt: https://irodalmijelen.hu/konyvesbolt/vasile-dan-vizmag-miezul-de-apa