Lafferton Luca: Modern mese magyaroknak

Böszörményi Zoltán Darabokra tépve című regénye tudatos időzítéssel, 2020-ban jelent meg, a trianoni békediktátum 100. évfordulójára. A regény a nevezett sorsfordító történelmi mérföldkő apropóján egy Kanadában élő baráti-szerelmi társaság kapcsolatainak bemutatása mellett elvezeti az olvasót kanadai magyar szereplőihez, így a diaszpóra szemszögén keresztül kísérli meg értelmezi a mai magyarság helyét a világban.

Hiteles vállalkozás ez Böszörményi Zoltán részéről, hiszen számára mind a határontúliság, mind az emigráció, mind az anyaországiság ismert életforma. Ez a tematika azonban, a várakozással ellentétben, nem terjed ki a regény egészére, és ezt csak részben magyarázza a címként használt, többszinten is értelmezhető „darabokra tépve” kifejezés, amely egyszerre utalhat a regénybéli szereplők kapcsolataira, napjaink megosztottságára, a Nyugatra emigrált magyarokra, és a trianoni döntés következményeként szétdarabolódott országra. A regény címe mindemellett szellemiségében Bánffy Miklós Erdély-regénytrilógiájának a harmadik részéhez („Darabokra szaggattatol”) kötődhet.

A történet fő helyszíne Torontó. A szereplők – akiknek egy része a felső tízezerhez tartozik – lazán kapcsolódó, ám annál belterjesebb viszonyrendszerben élnek egymással.

A főszereplő két egyetemista fiú (Fred és Kenny), és két házaspár: egy széteső (Richard és Melanie) és egy működő kapcsolatban élő házaspár (Thomas és Éva). A Robert-Melanie párhoz szeretők is kapcsolódnak (Suzi, Paul, Kenny, Fred), de sejthető, hogy a másik házassághoz szintúgy, csak ők a kérdést „liberálisabban” kezelik. És persze a szeretőknek is vannak szeretőik (Suzi és George) stb.

A regény bő feléig párhuzamos elbeszélői síkokon haladunk, barátságok és szerelmek pszichológiája (szenvedély, ragaszkodás, megcsalás, hazugság, elhidegülés) áll a középpontban, és annak a nemes létfilozófiának a megmutatása, hogy bizony művészetek, zene és irodalom nélkül az élet kongó üresség. A szereplők rendre klasszikusokat idéznek, akár egészen váratlan helyzetekben is, Plutharkosztól Szent Ágostonon és Dantén át Goethéig, de eljutnak egészen napjaink zsenijeiig is (Hawking). A filozofikus, melankolikus ábrándozások alkalmaival magától értetőden a legjobb borokhoz és a legkiválóbb minőségű szivarokhoz nyúlnak, ami jól tükrözi a miliőt.

A szöveg olvasmányos, szinte bestselleri. A dialógusok valódinak hatnak, bár néha visszaveti azokat egy-egy modoros vagy elavult szóhasználat („valótlant állítasz”, „drótposta”).

Többségében üdítően hat, hogy a baráti és szerelmi viszonyok mellett számos epizód, különálló betét is gazdagítja a regényt, mint például a szereplők naplójegyzetei, vagy novellapályázatra készülő novellájuk, esetleg egy aktuális újsághír – ezek a betétek később visszatérnek a történetbe.

Merész koncepciója a műnek, hogy az „élet nagy kérdései” mellett számos aktuális kortárs nemzetközi és magyar társadalmi, politikai témát is felvet, sőt, mintha kifejezetten küldetésének tekintené ezeknek a szépirodalmi műbe való beágyazását, legyen szó a globalizációról, vagy olyan provokatív ügyekről, mint a Charlie Hebdo vagy az öszödi beszéd. Kockázatos ennyire közel hajolni a mához, de a szereplők bölcselkedő eszmecseréit természetessé teszik.

Hangsúlyos a műben az irodalom helyéről, szerepéről, feladatáról való gondolkodás, amelyeket elsősorban Thomas fogalmaz meg, aki maga is író: „…mi (…) nem rugaszkodunk el a valóságtól, csak átalakítjuk azt. Nem hazudunk, csak álmodunk, álmokba ágyazzuk a megtörténtet (…) és játszunk, játszunk, játszunk mindennel, ami elénk kerül.” Nem ritka, hogy egyenesen a ma élő kortársak irodalmáról ironizál: „Minden inflálódott. Az irodalom is. Évente több mint ötezer cím jelenik meg csak ebben az országban. Manapság mindenki megszállottan ír, könyveket termel, miközben az olvasók száma évről évre csökken. Jó irodalom? Mondd, szerinted milyen a jó irodalom? (…) Manapság, ha az olvasó bemegy valamelyik könyvesboltba, mit lát? A nagy kiadók sikerkönyveiből épített könyvszigeteket.”

Szerencsére nem viszi félre az szöveget, sajnos mégis túlzottan eluralkodik benne egyes szereplők közönségessége. A szenvedély mintha csak nyers lehetne, romantika alig-alig van jelen – mindez éles kontrasztban áll a szereplők kellemes filozofikusságával, és a nemzet sorsáért aggódó naivitásával.

A regény második felében jutunk el a magyarság tematikához, jóllehet ez a regény legérdekesebb, legizgalmasabb, problémacentrikus része. A Kanadába kivándorolt magyarok leszármazottjainak nézőpontját a Thomas-Éva házaspáron, és egy barátjukon, Margiton keresztül láttatja a beszélő. Éva és Margit ’56-ban emigrált szülők gyermekei, mindketten élénken kötődnek magyarságukhoz, napi szinten követik a hazai eseményeket az internetes sajtón keresztül, Margit pedig még a helyi diaszpóra közösségi életében is tevékenyen részt vesz. Ha a három szereplő nem is jelenthet reprezentatív mintát, jelentős és izgalmas perspektíva az övék.

A történelmi, nemzeti téma nem csak sokára, de igen váratlanul, előzmények nélkül tör be a regénybe, egyik percről a másikra, a diaszpóra magyarság sorskérdéseket faggató dialógusaiban – bár szerencsére innentől nagyobbrészt benne marad. Szinte a semmiből kezd dialógusba Thomas és Éva arról, hogy igazságtalan a magyarok megítélése Nyugaton, ami szerintük Horthy Miklós szerepének helytelen megítélésére vezethető vissza. Thomas viszi a szót, akinek ugyan nincsenek magyar felmenői, de felesége révén megtanult magyarul, majd tanulmányozta a magyar történelmet is, és arra a következtetésre jutott, nagy lelkesedéssel, hogy Horthy nagyrészt báb volt a németek kezében, és megpróbált ellenállni a követeléseiknek, több esetben sikerrel. Thomas történelmi forrásokra hivatkozik, sőt egy, a magyarokra vonatkozó náci német jelentést, Edmund Veesenmeyerét 1943-ból, szóról szóra felolvas; ez a szöveg a regényben teljes terjedelmében megjelenik, nagyjából húsz oldalt tesz ki. Később Trianonról is heves értekezésbe kezd a házaspár, barátjuk, Margit levele alapján, aki addigra visszaköltözött Magyarországra, és elkeseredetten számol be – többek közt – a magyarok megosztottságáról, ami szerinte nagyban a trianoni döntéssel függ össze. Ahogy Thomas, ő is szenvedéllyel fogalmazza meg véleményét az ország földarabolásának tragikumáról, pontos számokat közöl, szakértői interjút másol a levelébe, majd Apponyi Albert nevezetes beszédét is mellékeli, amit szintén teljes terjedelmében olvashatunk a regényben. A Margit-féle trianoni meglátások az Apponyi-beszéddel együtt körülbelül harminc oldalt tesznek ki, a Veesenmeyer-jelentés és az Apponyi-beszéd, illetve a kapcsolódó reflexiók összesen ötven-hatvan oldalt.

Ha ilyen hosszan vendégszöveget olvasunk egy szépirodalmi műben, az még egy háromszázhetven oldalas regény esetén is igen jelentősnek mondható, de kérdés, hogy indokolt-e ekkora arányban dokumentumokkal terhelni egy szinte bestseller-gyanús művet.

Miért nem elégszik meg Thomas vagy Margit „kutatási” eredményeinek összegzésével? Ha az emigráns magyarok értetlenül állnak nemzetük negatív nyugati megítélése előtt, akkor ezt a jelenséget értelmezniük kell a maguk számára. Ehhez viszont ismerniük kell a történelmet. A történelem megismeréséhez a leghitelesebb pedig az, ha az eredeti forrásokat olvassuk el, minden más már interpretáció. Ha pedig elérhető az eredeti, akkor evidenciákról beszélünk. Thomas és Margit, ha csak beszélnének megszerzett ismereteikről, talán kevésnek hatna, forrásokkal a kezükben viszont megkérdőjelezhetetlen igazsággá válik mondanivalójuk. Márpedig Thomasék a felmerült történelmi eseményeket, szereplőket – akár pozitív, akár negatív értelemből – igencsak jelentősnek tartják, éppen ezért nem sajnálják az időt és energiát a szó szerinti idézésekre. A magyar történelem ezen időszakát pedig valóban érdemes minél közelebbről megismerni, mert azáltal evidenssé válik Trianon tragikuma.

A Darabokra tépve emberi kapcsolatok működésének dinamikájáról, létbölcseletről, és a magyarságnak a mai világban való értelmezéséről szól, de legőszintébben az utóbbiról. A diaszpóra aspektusának regényre vitele kiváló ötlet volt Böszörményi Zoltántól, amelyet – ha bizonyos aránytalansággal is, de – sikerült megidéznie.

Megjelent: Drót, 2022. 04. 15.