Lipcsei Márta: Aranyvillamos – második szakasz

„mert  gondolom a rétet
most  már átballaghat rajta
a  tavasz
és  készen benne
az  illat
a  szín
a  virágzás
a  naplemente szomorúsága” 
(Virágzás) 

A kompozíció zenei finomsága, a motívumok, a kisszerkezetek, a hanghatás hivalkodás nélküli kidolgozottsága jellemzi a kötet verseit. E versek állapotjelzések, melyek a kötetlen forma, a gondolatiság, a meditatív megközelítések felé mozdítják el Böszörményit.

A kötetlen forma okozta nehézségeket nagy intenzitással, érdeklődéssel próbálja megoldani, hangja hozzáidomul a szabad vers szövegritmusához, meditatívvá, higgadttá válik, a gondolatok közti elhallgatások-vágások viszont biztosítják a verseket működésbe hozó kellő feszültséget. Versei a világ elsajátításának aktusai, és hiszi, “a tengernyi aranyat / majd átmentem / egy másik megállóba” (Aranyvillamos).

A kötet szabad verseit a szemlélődés íratja, de az indulat nagyon is szorosan hozzátartozik Böszörményi ösztönösségéhez (Menekülttáborban, Századvégi jászok). Az indulat egy korhelyzetből táplálkozik, ez a korhelyzet egyszerre Böszörményié, a társadalomé, a változások előtti-közbeni-utáni állapotok lenyomataié, szubjektív megközelítésben, vizsgálatban és értékelésben (Házavatás, Mozdulni mozdulni).

E szövegek jellegzetessége, hogy határozottan körvonalazódik bennük az én, mégpedig ha nem is a mindentudó, de a mindent tudni akaró (Darabokra tépve, Nélkülem fogy el a messzeség). A szöveg felkínálja a képi amplifikációk lehetőségeit, a metaforikus értelmezés lehetséges síkjait “Bábel tornyán kék hangulatokkal / babrál a napfény idegkeze / leül mellém a székre / a kép szín-szerkezete / ámulom fodros mozdulatok / mélypiros logikáját” (Brueghel), vagy “ó azok a tág ezerévek / a kőcsipke / a metró fölénye / vak éjszakám fénytulipán rétje / körülöttem a nagy egyedüllét zenéje” (Nürnbergi éj). A szövegek folyamatosan felkínálnak olyan jegyeket is (megszólító kérdéstípusok, meditatív beszédmód), melyek sajátosan önkorlátozó olvasási stratégiára kényszerítik az értelmezőt (Ki az aki visszakérdez). Képzetek, elképzelések: minden nagyon is valós részlet úgy lebeg itt, lazán összefércelve “a káprázat színpadán” (Főpróba), akár “a tenger tükre” (Ajándék). Magunk vetítjük magunknak emlékezetből és mintegy álomban “kitárulkozik a mindenség” (Mint a fényreklámok), realistán részletez motívumokat, szituációt találgat, pszichológiai grafikont rajzol fel “türelmem elfolyt / kedvem medrében kavicsok / nyugtalan összevisszasága... képzeletem zátonyra futott” (Pléhautó).

Minden harsányság nélkül tárgyilagosan tárul elénk a jelen. Egyfajta ezredvégi közérzet lenyomatairól önthetünk gipszmintát nem egy szövegben: “kádamban krokodil fürdik / szőnyegemet felperzseli a nap / szól a telefon / ...idegen kezek beszegzik ajtómat” (Mozdulni mozdulni), “ezeréves vágy kúszik az égbolt Testére” (Darabokra tépve).

A jóra fordított világ, az idea, az ideál ugyanakkor többnyire rejtőzködik egy kinyithatatlan széfben, de ott van az írás folyamatában is: “szavaktól érdes a papír / ...elszántságot tükröz valamennyi betűarc / tövisnaszád ha szemed rájuk veted / könynyedén átrobog a szíveden / de akkor se hajoljon földig a lelked” (Ne hajoljon földig a lelked).

A repertóriumkészítés igyekezete, az a törekvés, hogy összefoglaljuk a bennünk összecsomósodó világot, gyakran és egészen természetesen, ugyanakkor rejtett és közvetett módon vezet el egyfajta transzcendens várakozásig: “sárga hullámokban ágaskodik, / süllyed a kredencen felejtett fény / csuda nagy / időhajó / látomás ring a ködben / most izgága pillangók / raja zengi körbe” (Véres kis szigetek). Böszörményi erénye, hogy e metafizikai pontok élességgel, anyagszerűséggel rajzolódnak ki versei szemhatárán, így rávesz bennünket, hogy bizonyos dolgokat átéljünk vele együtt.

A kortárs lírának abban a helyzetében, amelyet “a sok esetben egymással is diszkurzív intertextuális viszonyban álló párhuzamos költői utak termékeny, alig áttekinthető sokfélesége” (Keresztury Tibor) jellemez, Böszörményi Zoltán költészete mind biztosabban érezteti jelenlétét. Eddigi munkáinak befogadás- és hatástörténeti sorsa, valamint poétikájának további alakulástörténete nyitott kérdés.

A versbeli én hogyanja: “hatalmam / hétdekányi valóságérzet / esztétikám / irdatlan felhőkövek / kedvem / felfrissülten / a szigor tanyáján / nyaral / lázam / törvény / évtizedes / szívem kalitkában / a meleg szobában / jóllakott / csendben ül / nem énekel” (Hétdekányi) – talán jövőjének útját egyengeti.

Böszörményi Zoltán: Aranyvillamos – második szakasz. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002.

Megjelent a Várad c. folyóiratban, 2002-ben (I. évf., 4. szám)

Lipcsei Márta költő, tanár (Nagyvárad, 1943). A kolozsvári BBTE fizika–kémia szakán végzett, 1965-től fizika szakos tanárként dolgozott. Verseskötetei: Csillagközi utazás (1999), Vertikális álomterek (1999), Virtuális világ (2000).