Varga Melinda: Érzéki versek létről, nőről, politikáról

A jó vers mindenkihez szól. Egyetemes. Szerelmesünk öleléséhez hasonló eksztatikus gyönyört nyújt. A költő helyettünk mond el valamit a világról; mi meg belehelyezzük magunkat verseibe, és úgy érezzük, akár mi is írhattuk volna. Böszörményi Zoltán Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötetére illenek a fentiek.

A címből arra következtethetünk, magasztos szerelmi lírával kényeztet el bennünket a szerző. A borító pedig a könyv egyik vezérmotívumára, a tenger hullámaira utal.

Ezek után nem meglepő, hogy az első ciklus, a Simogató, szerelmi lírát vonultat fel, érzékiségtől pezsgő, igen impulzív költői képeket a női testről, a szerelem gyönyörérzetéről, egyikben még egy édeshármas lehetősége is feltűnik (Csak kezek és lábak és fejek…, amelyet lapunkban olvashatnak). Walt Whitman Ének magamról című költeményének utolsó sora a versszöveg egészével izgalmas jelentésmezőket nyit meg, többféle értelmezésre ad alkalmat.

Korábban is gyakran írt szerelmi témáról a szerző Ettore Majorana atomfizikus alakmásába bújva, de a mostani versek sokkal erőteljesebbek a régieknél, sokkal inkább szólnak az öröm szabadcsapatairól, mint a fájdalomról, az elcsigázottságról, a magányról. Pulzálnak, tele vannak életerővel. A Novemberi elégia, a Simogató, a Randevú, A szürke nyári ég, a Szerelem Velencében, A telihold szétnézett a szobámban a legmarkánsabb darabjai ennek a ciklusnak. A szépség egyszerűségéről, a szerelem metafizikájáról mondanak újat. Átjárást fedeztem fel a Simogató és Faludy György A huszonkettedik szonett című verse között, amely egyben a kötet mottója is. A Szerelem Velencében című versben pedig Thomas Mann egyik főművével, A halál Velencében című kisregénnyel találkozhattam egy-egy utalás erejéig.

„Kedves, a jóság lavinája is lehet elviselhetetlen, / mint a gonoszság, az ámítás, a csalás, / a mérhetetlen lárma, / de a jóságnál nincs nagyobb alázat” – írja a költő a Simogatóban, és ezek a sorok sokáig visszhangzanak a fülemben. Hiszen a szerelem furcsa természetén ki nem gondolkodott már el?!

A költő trófeái című ciklus a könyv legterjedelmesebb része, a versek a költészetre magára reflektálnak. Találó, hogy a szerző Berzsenyi Dániel A poesis hajdan és most című művéből emel ki néhány sort mottónak, ezzel fogódzót ad az olvasónak, bevezeti a gondolati műveket, mint amilyen például A tér taván című vers.

A kötet címadó darabját, a Soha véget nem érő szeretkezést furcsa mód nem az első, szerelmi lírát kibontó ciklusban, hanem A költő trófeáiban találom, és gyorsan kiderül, a hosszúvers nem ölelésről, csókról és szerelmeskedésről szól. Hogy miről? Azt fedezze majd fel az olvasó, ne lőjünk le minden poént előre.

Ebben a ciklusban, de a kötet más verseiben is visszaköszönnek antik gondolkodók, mint Arisztotelész vagy Platón, de Hamvas Béla is megjelenik.

Szerzőnk kortárs költőbarátainak, művészeknek ajánlott versei túlmutatnak az egyszerű, alkalmi köszöntőkön. Kiemelném a sorból a Bogdán Lászlónak,

Mandics Györgynek, Kocsis Zoltánnak vagy Konrád Györgynek írt darabokat.

A közéleti témájú versek közül Márai ébresztése, Intimissimi, A vers nem lett osztályharcos a címadó versen kívül talán a kötet legmarkánsabb írásai. A könyvben több olyan szövegre talál az olvasó, amely kultúrtörténeti csemege is, ilyen a Woodstock Boogie, Krudiász, Az élet fenséges illata vagy Nikola Tesla fehér galambja. A vers tehát az emlékezés és a múltidézés helye is.

A kötet záróciklusa, az Idő-karmester tisztelgés az elhunyt írók és művészek előtt, címzettjei között van Kertész Imre, Esterházy Péter, Csoóri Sándor, Bodor Pál, Kocsis Zoltán, Kilin Sándor. A ciklus végén három, az 1956-os magyar forradalomhoz kötődő vers is helyet kap.

Összességében komplex, színes, változatos, tűzzel, szenvedéllyel, akarattal teli verseskötetet tarthat az olvasó a kezében, amelynek sava-borsát a szerelmi líra és a gondolati versek adják meg.

Böszörményi Zoltán: Soha véget nem érő szeretkezés –

Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019

Megjelent: Előretolt Helyőrség, 2019. január