Varga Melinda: A regálbeli határ az ébrenlét és az álom mezsgyéje

A modern pszichológiában gyakran találkozunk azzal az életvezetési tanáccsal, hogy mozduljunk ki a komfortzónánkból. De hogy mit is jelent ez pontosan, arról kevesebbet beszélünk, inkább csak súroljuk a felszínt. Új dolgokat kipróbálni, a monotonitást megtörni, elutazni egy másik országba nem a komfortzóna átlépését jelenti. A komfortzóna, ahogy a neve is mutatja, az a hely, ahol jól érezzük magunkat, otthonosan, magabiztosan mozgunk. Az emberi pszichének a Maslow-piramis szerint is szüksége van erre az otthon-érzetre, biztonságra, belakhatóságra, alapra, amelyre építeni lehet. Nem hiába szerepel az első lépcsőt betöltő fiziológiai szükségletek után, a második lépcsőfokon a biztonság és a védettség. Ha elhagyjuk ezt a zónát, minden valószínűséggel sérülünk, vagy legalábbis kényelmetlenül érezzük magunkat az adott élethelyzetben.
Az olvasás, az irodalmi mű befogadása is kizökkenthet ebből a biztonság–otthon-érzetből, válhat a gondolkodásunkat, világképünket teljesen megváltoztató élménnyé, nagyon erős impulzussá, amely a belső egyensúlyunkból kibillent, sőt, még az álmainkra, a tudatalattinkra is hatással van.
Böszörményi Zoltán Regál című regénye az olvasás élményét tekintve komfortzónabontó mű. Amikor az első kiadást olvastam, megvallom őszintén, az ötvenedik oldal után meg kellett állnom. Úgy éreztem, nem nekem való, túlságosan felkavar, elborzaszt, olyan világot tár elém, ami számomra teljesen ismeretlen. A második olvasás, a regény új kiadása már gördülékenyebb volt, ismertem a történetet, ezért nem a sztori, hanem a megírás módja kötött le inkább, de most is felkavart a regény.
A rendszerváltás előtt születtem, a ’80-as évek közepén, ötéves voltam a ’89-es forradalom kitörésekor, maradandó élményt nem hagyott bennem ez az időszak, szerencsére.
Egészen addig, amíg kézbe nem vettem a Regált, a regény ugyanis annyira valósághű, már-már filmszerű, hogy az olvasó, ha fiatalabb is, átéli a kommunizmus rémségeit, és a nyugati világnak az elesett, kiszolgáltatott, keleti blokkból menekülő politikai üldözöttek iránti embertelen viszonyulását is megtapasztalja.
A narrátor a rendszer elől menekülve, életét veszélyeztetve átszökik a zöldhatáron, majd megérkezik a traiskircheni menekülttáborba, a lágerbe, ahol rettenetes dolgokon megy keresztül. Nyiszli Miklós Orvos voltam Auschwitzban című könyvén kívül más lágerregény nem járt a kezemben, és megvallom, a Regál jobban megviselt. Talán mert időben közelebb áll hozzám, mert a cselekmény az én szüleimmel is történhetett volna, és mert a helyszín Nyugat-Európa, a karnyújtásnyira lévő Ausztria ismerős táj.
Böszörményi Zoltán regénye metaforikus, sűrű és költői, tele van szimbólummal. Talán ez az oka annak, hogy annyira hatása alá vonja az olvasót, és kibillenti a biztonságérzetéből.
Vegyük csak a határt mint jelképet. A főhős egy fizikai országhatárt lép át, ámokfutásba illő szökésével azonban a saját határait, belső térképét is felszámolja, mindent, amit biztonságnak, komfortnak lehet nevezni: családot, otthont, megélhetést, a hétköznapok megnyugtató, kiszámítható ritmusát és önmagát is, azt az énjét, akivel békében élt a szökés, majd a lágerbe érkezés pillanatáig. Az elbeszélő léthatárt vált, nemcsak földrajzi határt.
A regény szembesít ugyanakkor a társadalmi igazságtalanságokkal, a nyugati rabszolgapiaccal. A Regál átmeneti lakói a szó szoros értelmében egy piacon várják, hogy gazdag nyugatiak valamilyen feketemunkára elvigyék őket. Ezen a piacon a munkáltató felméri, milyen fizikai tulajdonsággal rendelkezik egy-egy lágerlakó, megfelelő-e építkezési munkára vagy farakodásra. Németül a Regál polcrendszert jelent, ezen a polcrendszeren a kelet-európai ember az alsó fokon foglal helyet. A könyv megjelenése óta változott valamelyest a világ, felszámolták a kommunista rezsimet Kelet-Európában, nincsenek modern lágerek, ahová a menekülteket gyűjtik, de a polcrendszert nem sikerült kiiktatni. Kelet-Európából rengeteg ember megy külföldre rabszolgamunkát végezni, mezőgazdasági idénymunkát, nehéz fizikai munkát, cselédmunkát – olyat, amilyet a nyugati ember nem vállal el, alantasnak vagy túl nehéznek gondolja.
Böszörményi Zoltán erről a jelenségről a Sóvárgás című kisregényében egy kislány elbeszélőn keresztül mesél, akinek az édesanyja külföldön dolgozik, a lány az anyja iránti sóvárgásba és szeretethiányba belehal, halálra éhezteti magát. A kisregényt valós történet ihlette.
(Egy 2018-as felmérés szerint 159 000 olyan gyermek él Romániában, akit nem a szülei, hanem jó esetben nagyszülők, ismerősök vagy barátok nevelnek. Ezek a szülők Nyugat-Európában vendégmunkások, magukra hagyják a gyermekeiket, föl sem mérve annak a súlyát, milyen lelki sérülést okoznak ezzel. Volt olyan gyerek, aki öngyilkos lett, mert nem beszélhetett az anyjával telefonon. Böszörményi főhősének szomorú története erre a fontos kelet-európai és sajnos székelyföldi, erdélyi magyar vidékeket is érintő problémára hívja fel a figyelmet.)
,,Fényalagútban bolyongok. Minden kézzelfogható eltűnik előlem. A köd és a fény képlékeny keverékében állok, vagy csak vélem, hogy ott vagyok, miközben egyre messzebb és messzebb kerülök önmagamtól, az ismerős lénytől, aki egyszer voltam. A súlytalanság álmot hordozó röppályáján ellenőrizhetetlen zuhanásban, vagy emelkedésben, egyre táguló térben lebegek” – olvashatjuk a regény elején.
Ez a lebegés, a semmiben levés, a tejködben úszás, az álomszerűség végigvonul a regényen.
Vannak konkrét álomra utaló részek a műben az idézett részen kívül, például a zárójelenet is egy álomkép, amely kulcsfontosságú a regény értelmezése szempontjából.
A Regál-beli határ az ébrenlét és az álom mezsgyéje, vékony, tünékeny vonal a valóság és az illúzió, a képzelet és a ráció között. Átmenet, a megérkezés és az indulás közti légüres tér.
A határ a fény és az árnyék, a félelem és a nyugalom, a jó és a rossz, az égi és a földi, a pokoli és a mennyei, a szabad és a rab világokat elválasztó vonalra is vonatkozik.
Azért érezzük végig kényelmetlenül magunkat, mert az olvasás aktusa felszámolja a pszichénkben is a biztos határokat, a védelmi vonalakat, sérülékennyé, sebezhetőkké válunk. Arra késztet, hogy gondolkodjunk el, ássunk mélyre, ne csak a felszínt súroljuk. Érzelmi világunkat, a világról addig alkotott biztos képünket rengeti meg alapjaiban. Az olvasás impulzív tapasztalat, az élmény felkavaró, megrázó és kényelmetlen a félelmeinkkel szembesülni.
A saját határainkat bontja le, másképp gondolkodunk a társadalmi folyamatokról, a háborúról és a menekültválságról, a gazdasági és a politikai menekült a Regál fényében egészen új értelmezést kap, jobban megértjük az arab világ működését, különbséget tudunk tenni migráció és migráció között, empatikusabbá válunk azokkal, akik ma arra kényszerülnek, hogy hazájukból meneküljenek. A Regál belső lelki folyamatokra és társadalmi kérdésekre ad választ, ugyanakkor történelmi látlelet is, szerelmi dráma, önismereti könyv, lelkiismereti tükör.
A felkavaró művek alakítanak, formálnak, hogy legyünk bátrak, az irodalom segítségével megbontott komfortzóna a személyiségünket építi, bölcsebbé, spirituálisabbá és nem utolsósorban erősebbé tesz.