Szemelvények

Megvalósulatlan tervek

Írás közben vettem észre, mennyire másként alakul át a valóság és a képzelet izzasztókamrájában egy-egy megtörtént esemény, hogyan válik meseszerű álommá, megfoghatatlan, képlékeny valósággá, folyékony idővé. 

…és a forradalom

Az egyik sráctól megtudtam, hogy Montrealból jöttek, s ott most mínusz 29 Celsius-fok van. Még hallani is rossz volt, nemhogy megélni azt a hideget. Egy másik fiataltól, aki társával valamin civakodott, megkérdeztem, mi történt Noriegával. Az amerikai hadsereg megszállta-e Panamát? „Mi történt Noriegával?” – kérdezett vissza szinte kiabálva a srác. „Talán azt kéne megkérdezned, mi történt Romániában?”

A könyv és a gazdasági élet „varázslatai”

Kányádi Sándor, kedves költőbarátom szokta ezt tenni, csak azzal a különbséggel, ő már előre tudja, hol mit kell keresnie. Ha új könyvéből ajándékoz, tollat vesz, s a már kívülről ismert oldalakon belejavít a szövegbe  

Renoir

Nézegettem, megcsodáltam, majd úgy döntöttem, belépek az üzletébe, s az ár tekintetében alkudozni fogok önnel. Mégis, mintha valami azt súgná, ne vegyem meg ezt a festményt, ugyanis a világot fosztanám meg egy remekmű élvezetétől. Hiszen ahogyan ismerem magam, amint az enyém lesz, merő önzésből el fogom zárni  

A Niagara-vízesés

Mindenre, csak erre nem számított. Mármint hogy van annyi bátorságom és nekivágok a számomra ismeretlen országnak. Ahogy a rövid beadvány végére ért, keményen rám pillantott. Szűkszavúan csak annyit jegyzett meg: "Torontó nagyon drága város. Nagyot téved, ha azt hiszi, ott majd jobban boldogul.  

Sztori, amiből kisregényt írnék

Visszaúton, miközben a szálloda felé ballagtunk, ő is kitárulkozott. Elmondta, hogy nem oly rég hunyt el a felesége, másfél éve egyedül tengődik. Szerencsére annyi pénzt tudott félretenni, ha száz évig él, akkor sem lesznek anyagi gondjai. Amióta asszony nélkül maradt, megállás nélkül utazik  

Jelen és múlt

Füst Milán A feleségem története című regényét viszem magammal a gépre. Hetekkel ezelőtt Szőcs Géza barátom azzal a megjegyzéssel hívta rá fel a figyelmemet: „Ezt feltétlenül el kell olvasnod, a magyar irodalom egyik legjobb regénye”. Nem hittem neki.