Laik Eszter: A REMÉNY ÁRNYALATAI

Különleges könyvekhez különleges bemutató dukál: az Írók Boltjában – a szabályoknak megfelelően – közönség nélkül, online közvetítéssel beszélgetett Böszörményi Zoltán és Varga Melinda újonnan megjelent köteteikről.

A pódiumon ülő alkotóknak bizonyára furcsa volt a máskor oly zsúfolt könyvesbolti galérián kettesben beszélgetni, ám a képernyő előtt a néző ebből mit sem érzékelhetett, olyan élethű élményt nyújtott az élő közvetítés a helyszínről. Nem volt hétköznapi az sem, hogy a két szerző egymást faggatta új műveiről, aminek köszönhetően a hagyományos bemutatóknál sokkal bensőségesebb alkotói eszmecserét élvezhettek a hallgatók-nézők.

Böszörményi Zoltán a 16. század Erdélyének eseményeit is hűségesen lejegyző krónikás, Tinódi Lantos Sebestyén példájával vezette fel Varga Melinda új kötetét, melyben a szerző többek között verses tudósításait gyűjtötte csokorba. Néhány éve találkozhattak először az Irodalmi Jelen olvasói Varga Melinda e páratlanul élvezetes beszámolóival, melyekkel új műfajt honosított meg. Melinda elsősorban költőként, szerkesztőként ismert az irodalmi életben, de megannyi kolozsvári eseményen vett részt már krónikásként is – az olvasók nagy örömére. Mint elmondta, pihenésképp írta ezeket a beszámolókat, és az „újítással” azért lépett elő, hogy megszabaduljon a hagyományos tudósítás műfajától, ami gúzsba köti a költői lelket. Egy prózai, szárazabb riport nem mindig adja vissza az est jó hangulatát, a humorosabb elemeket, amelyek oly jellemzők a kolozsvári estekre, mindenekelőtt a ma már Bréda Ferenc nevét viselő egykori Bretter Kör rendezvényeire. Melinda felidézte, amikor egy novemberi, ködös, csúnya estén a Bulgakov-kávézóban – az időjárásnál sokkal hangulatosabb – Molnár Vilmos-esten eldöntötte, hogy versben írja meg az élményt.

Böszörményi Zoltán Arany János Hiú sovárgás című verséből idézett, melynek záró sora lépett elő Varga Melinda kötetének címévé: „A fásult kebelnek nincsen költészete”. Arany e sorát egyébként Tolvaj Zoltán idézte meg Horváth Benjivel és Nagy Katával közös estükön, ahogy az is szóba jött ekkor, hogy a kolozsvári irodalmi élet egyszerre öröm és keserv: egyfelől egymásnak adják a poéták a kilincset a Bulgakov Kávéházban, másfelől szomorú, hogy egy országhatár választja el őket sok társuktól. Egy március 15-i slamműsoron is elhangzott, milyen fontos az összetartozás, és hogy ezt a kolozsvári magyarok hangsúlyosabban élik meg – emlékeztetett Böszörményi Zoltán, majd felolvasta az ide vonatkozó verses riport záró sorait: „A haza örökös átmenet, / a neve Transzmagyarország”.

A beszélgetők felidézték François Bréda, azaz Bréda Ferenc alakját is, aki számos, Bretter Körről szóló verses krónikában szerepel – emlékeztetett Varga Melinda. „Nagyon sokat tanultam tőle – fogalmazott a költő –, katalizátor volt, igazi jó barát, és összefogó szerepet játszott. Mondatai, szellemes, filozofikus bon mot-i, aforizmái újra és újra előkerülnek a kötet lapjain – például ez is, ami egyik könyvbemutatójáról készült tudósítás mottójában olvasható:  „A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, / és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, / hanem a láthatatlanban.”

Böszörményi Zoltán kiemelte Melinda verses krónikáinak sziporkázó humorát, szatirikus lendületét. Aki jól akar szórakozni, olvassa el többek között ama bizonyos Molnár Vilmos-estről készült verset (Egy abszurd este – Molnár Vilmos Álljunk meg egy szóra-estjéről), de nehéz választani, ha ajánlani akar az ember. Már a címek is figyelemfelkeltőek, Böszörményi Zoltán többet is kiemelt: Szivárványszemű Örökkévaló, Tizenkét nem fogadott hívás

a hazától, Szerzői szabadság és olvasói szado-mazo, és még sorolhatnánk. A kérdésre, hogy melyik estre emlékszik a legszívesebben, Varga Melinda úgy felelt, ebben a pandémiás időszakban, amikor bezártak Kolozsváron a kávéházak, mindegyikre szívesen gondol vissza. „Akkoriban még azon bosszankodtam, hogy tömeg van, csúcsforgalom – ma szeretném azokat az időket visszahozni” – így a költő.

A Bretter köri estek mellett számos eseményt örökítenek meg a krónikák: Röhrig Géza előadásától az EMIL Kolozsvári kikötő című rendezvényein át az Álljunk meg egy szóra című estekig, ahogy a hasonlóan jelentős Székelyudvarhely is felbukkan a kötetben. Bár Kolozsvár a főszereplő, de sok-sok, máshol élő alkotó fordult meg a kincses városban, mások mellett Térey János, Temesi Ferenc, Végh Attila, Sopotnik Zoltán, Balla Zsófia.

Varga Melinda az Irodalmi Jelen idén októberben rendezett díjátadó gáláján

Ám egyszer csak vége szakadt a verses tudósításoknak – miért?, fordult a költőhöz Böszörményi Zoltán. „Minden időszaknak megvan a maga bája – felelte Melinda –, de az irodalmi esteket is meg lehet unni. Egy ideje többet foglalkozom a magam műveivel, egy meseregényen dolgozom, ehhez csend kell és nyugalom.” A fásult kebelnek nincsen költészete egyébként Varga Melinda kortárs költőknek dedikált verseit is tartalmazza, így például a tragikus hirtelenséggel elhunyt Bogdán Lászlónak szóló költeményt, aki maga is állandó szerzője volt az Irodalmi Jelennek. Emlékére meg is hallgathattuk a Tavak partján című verset, amely a 70. születésnapjára íródott. Bogdán László, azaz Vaszilij Bogdanov mellett felvonulnak a kötet lapjain többek között Kányádi Sándor, Vörös István, Rakovszky Zsuzsa és Balla Zsófia is a nekik szóló vagy az ő ihletésükre született versekkel. A fásult kebelnek... mellett Varga Melindának két frissen megjelent kötetét is kézbe veheti (vagy hamarosan kézbe veheti) az olvasó: A Kifordított ég a költő válogatott verseit adja közre,  és hamarosan a boltokba kerül a Sas utca, Pacsirta utca sarka című, új verseket tartalmazó kötet.

Új regénnyel jelentkezett Böszörményi Zoltán is, amelynek elsőként mindjárt nőalakjairól esett szó a beszélgetés során. Az embernek olyan érzése van, talán nem is Thomas Larringen, a főszereplő lendíti előre a cselekményt, hanem ezek a rendkívül árnyaltan ábrázolt nők: Melanie, a madárcsontú, vonzó pszichológus, Suzy, az egzaltált egyetemista lány, a tragikus sorsú Margit, vagy a talpraesett üzletasszony, Éva – vetette fel Varga Melinda, hozzáfűzve a kérdést: Vajon nehezebb-e egy férfi írónak a női hangot papírra vetni? Böszörményi Zoltán elmondta, a regény Torontóban játszódik, ahol ő maga tíz évig élt. Megismerte a várost és az ott lakókat, így aztán szeretettel írtam meg ezt a könyvet. A női szereplők is több valós alakból álltak össze a fejében. „Mindig is szerettem a nők bőrébe bújni – így az író –, legutóbb, Sóvárgás című regényemben egy tizenegy éves kislány bőrébe, ami rendkívül nehéz feladat volt. Itt könnyebb volt a dolgom.” A cselekmény rugói olykor csakugyan a nők: Melanie például egyszer csak bejelent egy váratlan dolgot egyik reggel, és ezzel elindul a lavina – csigázta fel a szerző leendő olvasói kíváncsiságát. Ettől azért persze még Thomas Larringen, az író a főszereplő, körülötte sűrűsödnek az események, hozzá tér be mindenki, az ő társaságához tartoznak a szereplők.

Thomas vívódásai végigkísérik a történetet – ennek egyik drámai pillanata, amikor a magyarul kitűnően tudó, magyar klasszikusokat olvasó kanadai író magát Füst Milánhoz hasonlítja, mondván, őt is a felesége tartotta el. Egyébként sok író, filozófus neve felvonul a regényben, jegyezte meg Böszörményi Zoltán, aki a Darabokra tépve oldalain megannyi irodalmi, művészeti, történelmi kitekintésre talál alkalmat. „Böszörményi Zoltán prózai világa olyan, akár a japán legyező: színes, izgalmas, vibráló, ahol minden színnek és formának jelképes szerepe van – olvasta fel méltatását Varga Melinda az új regényről. – A Darabokra tépve című nagyregényben többféle regénytípust lelhető fel. A kalandregény, a fejlődésregény, az esszéregény egyaránt jelen van, s mindezt a szerző lírai részekkel, szenzuális leírásokkal, vad szerelmi jelenetekkel, filozófiai elmélkedésekkel, sajgó történelmi látlelettel fűszerezi. Percig sem unatkozunk, együltünkben elolvassuk” – szólt a laudáció, amely sommás összegzéssel zárul: „Sikerkönyv. Intellektuális játék. Szellemi labirintus. Költészet. Varázslat. Szenzualitás. A modernitás irodalma.”

A többféle műfajt – naplót, esszéregényt, kordokumentumokat, leveleket és novellákat is – ötvöző műben Böszörményi olvasói találkozhatnak korábbi műveiből visszatérő motívumokkal is – emlékeztetett Varga Melinda –, így például a Thomas–Tamás névvel. Az író úgy reagált: ahogy Flaubert is kijelentette, „Bovaryné én vagyok”, úgy minden alkotó elmondhatja, hogy valamennyi szereplője saját maga. Az író felelősséggel tartozik értük, sorsukért. Erről az „összeforrottságról” Thomas Larringen el is tűnődik a regényben: mi történne, például, ha a szereplők fellázadnának sorsuk ellen. A történet egyébként 2019 áprilisa és októbere között játszódik, tudtuk meg az írótól, és a hétköznapi eseményeket olykor meghökkentő pillanatok is tarkítják. Ilyenek például, amikor a New York-i börtönben raboskodó Köpcös (El Chapo) néven elhíresült mexikói drogbárót, Joaquín Guzmant Dante, Voltaire és Szent Ágoston látogatják meg a cellájában. Az író e misztikusnak ható szál kapcsán elmondta: afféle kikapcsolódás volt ez számára a történetmesélésből, és az olvasónak is alkalmat ad vele, hogy egy-egy filozófiai eszmefuttatás után kicsit fellélegezzen. Böszörményi azt is elárulta, hogy kedvenc férfiszereplője George, aki egész nap olvas, bújja a könyveket, és abból él, hogy kiadja a háza hat szobáját. „Tetszett, hogy olyan ember, aki megelégelte a fizikai munkát, és immár csakis műveli magát. Ezt magamról is el tudtam volna képzelni” – vallotta meg az író szimpátiája okát.

A nagydíjak októberi átadásán Böszörményi Zoltán méltatta a szerzőket, pályázókat

George, akárcsak a többi szereplő, jelentős karakterfejlődésen megy át a történet során – Böszörményi szerint nem véletlenül nevezhető fejlődésregénynek a Darabokra tépve. Valamennyi szereplő életútját végigkíséri a remény és a reménytelenség kettőssége, ami Thomas Larringen írásos elmélkedéseinek is visszatérő tárgya. Böszörményi Zoltán fel is olvasta az egyik részt „Thomas Larringen jegyzetfüzetéből”, amelyben azon mélázik, „[h]ány árnyalata van a reménytelenségnek?” A könyvborító lila árnyalata – Részegh Botond kiváló munkája – egyébként épp a reményt sugallja.

A mű vége felé találkozunk egy rendkívül jelentős történelmi dokumentummal – emlékeztetett Varga Melinda –, mégpedig a gyalázatos Veesenmayer-jelentéssel. Böszörményi Zoltán elmondta, jó volt kutatni, utánanézni a történelmi tényeknek, amelyeket elhallgatás övez. Edmund Veesenmayer a harmadik birodalom megbízottjaként teljesített szolgálatot Magyarországon 1943 tavaszától, és írta jelentéseit. Felháborító a fölényeskedése, az arroganciája, ami a regényben szereplő jelentéséből is kitűnik, például ahogy Erkelt németté teszi. „Azért tartottam érdekesnek ezt beemelni a könyvbe, hogy felkeltsem vele a fiatalok kíváncsiságát” – fogalmazott Böszörményi Zoltán.

Ez biztosan sikerülni fog, és nemcsak a fiatalok körében. Az estet Böszörményi Zoltán egy vidámabb hangulatú rész felolvasásával zárta, amelyben arról is szó esik, a nőket vajmi kevéssé érdekli a férfilélek „nyavalygása”. „A nők szent meggyőződése, hogy a férfi legyen férfi, viselkedjen úgy, mint egy férfi, legyen szigorú, fegyelmezett, erős idegzetű, ha megcsalják, ne kiabálja szerte a világba fájdalmait. Ki a frászt érdekel egy férfi szenvedése? A férfi ne kínlódjon, ne szenvelegjen, ne jártassa a száját.” Hogy ez valóban így van-e, döntse el maga az olvasó, ha a regény végére ért.

Megjelent: Irodalmi Jelen, 2020. november 4.