KÖNYVHETI AJÁNLÓ – TRAIAN POP TRAIAN: HAMUSZERDA

Traian Pop Traian író, költő, szerkesztő, műfordító, könyvkiadó Brassóban, 1952-ben született. Egyetemi évei alatt, majd azt követően lemezlovas, világítómester, hangmérnök, dalszövegszerző, a Temesvári Német Színház munkatársa. A kommunizmus idején rendszerellenes, rebellis írásaival tűnik ki. Irodalmi és egyetemi lapokban publikál. Később írásait már nem közlik, Hazugságocska (Minciunica) című bábjátékát tíz előadás után betiltják. Az 1989-es romániai események alatt a tüntetők első soraiban találjuk. A Timișoara (Temesvár) című napilap munkatársa lesz 1990-ben. Megundorodva a „forradalom” utáni politikai élettől 1990-ben elhagyja szülőföldjét, Németországba, Ludwigsburgba emigrál. Pop Verlag néven 2002-ben könyvkiadót alapít. Írásait német, angol, francia, spanyol, lengyel, orosz, magyar, szerb, örmény nyelvre fordítják. Akinek halvány gőze sincs (Cine habar nu are) című versének megfilmesítése az Álomdiktálás (Traumdiktat). A Romániai Írók temesvári szervezetének Ex Aequo költészeti díját 2000-ben kapta meg. A tizenhetedik században élt klasszikus német költőről elnevezett Andreas Gryphius-díjjal tüntették ki 2020-ban. Munkásságáért a brassói Katzendorfer Dorfschreiber és a Barabara-Jurowska (angol–lengyel) irodalmi díjat 2021-ben, illetve 2023-ban vette át.

Magyar nyelvű verseskötetét Abszolút hatalom címmel Mandics György fordításában jelentette meg a budapesti Írástudó Könyvkiadó 2023-ban.

Hamuszerda címmel az Irodalmi Jelen Könyvek a 2024. évi Ünnepi Könyvhétre Böszörményi Zoltán fordításában adja közre a költő válogatott verseit. Az alábbiakban a fordító utószava olvasható, amely bemutatja az alkotót, és ízelítőt ad költészetéből.

Böszörményi Zoltán

A tudat szabadságérzete

Gondolatok Traian Pop Traian verseinek fordítása közben

„Az ember szabadságra ítéltetett” – írja Jean Paul Sartre. A szabadság nem az akarat szabadságát jelenti, hanem a kezdettől fogva létező, azaz ontológiai szabadságot. Az ember mindig az, amivé alakítja magát, bár léte olyan, mint a földobott kő. A gravitáció törvénye szerint vissza kell hullnia a földre. Az embernek is alkalmazkodnia kell a világban uralkodó erőkhöz, ennek ellenére tudata magáért-való, azaz nem függ semmitől. Tehát szabad, nincs a világba bezárva. Traian Pop Traian szabad akar lenni, az 1989-es romániai eseményeket követően Németországba emigrál, hogy megtalálja szabadságát. Mostani kötetének legtöbb verse ott, az egyéni szabadságának kikiáltott városban, Ludwigsburgban születik.

A felvonuló emlékek látlelete, a gyermekkorra reflektáló gondolat leselkedik a kötet nyitó sorai között. Érdekes, hogy a vers nem az elnyert egyéni szabadság új helyzetét veszi górcső alá, nem ezt tárgyalja, hanem visszaszalad, felkeresi az emlékeket, új dimenziót, kognitív erőt ad a már megtörténtnek. A szabadságérzet egyik megnyilvánulása úgy bánni a múlttal, mintha az szerves része lenne a jelennek és a jövőnek is. Az érzelem erejével beleágyazni mindent a tudatalattiból feltörő metafizikai valóságba: „úgy tűnt mintha mindenki mondana valamit / hogy megpróbálja / valamiképpen helyrehozni a dolgokat /de senki sem tett semmit /nem hallott semmit /nem hallotta / szorító ölelésemben a játékok fuldokló / kétségbeesett kiáltását / és tényleg senki sem érezte hiányukat?” (A lerakat utcája) Nem az új világ, nem a szabadság Kánaánja ez, hanem a mélyből feltörő lélek segélykiáltása.

Traian Pop Traian költő eszközei, metaforái, hasonlatai, képzettársításai megdöbbentő erővel hálózzák be a kötet legtöbb versét. A mondanivaló szaggatottsága, az absztrakció állandó jelenléte, a fintor, a szarkazmus a költő eszközei, hogy mozgósítsa az olvasót, kézen fogva vezesse a várva-várt katarzis felé: „ereje végén / a móló túlsó oldalán / a sókioszk / szoknyája alatt / jégkockát bújtat a világítótorony / katonásan köszön /majd / zsupsz / a sötétbe ugrik.” (Kinyújtott kézzel) Vagy: „végighúzza a borotva élét / szőrős karján / hosszan megsimogatja a gida tarkóját / amely nem érti / mindez miért történik.” (Kecsketej)

Az egzaltáltság derengő hangulatot teremt. Jelen van önmagánál, nem pedig pusztán önmaga, amiből az következik, hogy semmi sem létezik a tudatban, ami ne lenne létezéstudat is… (J. P. Sartre: A lét és a semmi) Íme, a példa erre:

Siker

végy el minden évből hét percet
a mindenkori sikertelenségedért
minden hónapban még hét percet
hetet minden héten a következő hónap
örömére
hetet a hétköznapból
a még meg nem kezdődött hét örömére
mielőtt bevallanám
miként szeretném kioltani a
csodálkozó pillanat szemefényét
dobj hetet a sikertelen
feszengő holnap kalapjába

a küszöbön állóra
ne figyelj
lángra lobbantja
a győzelem

Az élet millió esélye kap hirtelen erőre, a matematikai valószínűségszámítás esélyével versenyez. A cél mindig a győzelem, a véletlen kiszámíthatatlansága. A siker lehet mozgatórugó, a szenvedély kilátástalansága, optimista erő, mely az öröm ópiumával kábít el, vagy egyszerűen csendre kényszerít: „a te részeg ábrázatod / az övé / vagy akiét szeretnéd / dadog / egy egész oldalon át / hallgatok.” (Anomália)

Mikor több mint egy hete arra kényszerültem, hogy átvegyem Traian Pop Traian verseinek ritmusát, lélegzését, világteremtését, hirtelen megvilágosodott előttem, megnyílt jelentéshorizontjának minden labirintusa. Én éltem a versben, és nem a vers bennem. Ez a transzcendentális azonosulás kísért végig fordítói utamon.

Az elidegenedés jelenléte a költő verseiben lapról lapra egyre nyilvánvalóbb, intenzitása egyre erősebb:

az eseményt követően egyetlen sort írt le
nem
és hogy elvesztette bizalmát
a szó gyógyerejében vagy
semmihez sem volt kedve
                            ez
sokkal később történt
                            azóta
nem tudja mi lett vele
csak ír
csak ír
mintha a világ vége közeledne
ettől függene élete
                                      (Les clins d'œil)

vagy:

ha arra adtad a fejed hogy vonattal ingázz
nem kell kivágnod az álmok erdejét
a tétovázás
a felébresztett vasúti töltés
katasztrófát idézhet elő
elég
ha kipróbálod a napról napra várakozás
kábítószerét
a szemüveges büntetést
és az egyensapka mosolyát
(Ha az ingázók vonatával
akarsz utazni).

Az 1989-es romániai események dekonstrukciója csak példa arra, miként bánik a költő a nyelvvel és a fogalmakkal, amikor bizonytalanná teszi, megkérdőjelezi, újraértelmezi őket. A valóság absztrakciója ez, az igazsággal szembeállított kiábrándító tapasztalat élménylenyomata: „hat nap mondtam magamban / hat nap suttogtam az utcasarkokon / hat nap jelentettem ki elnyűtten / a várakozástól / és körülbelül ennyi: a többit /mind tudtuk senki / sem volt bizakodó / mindenki arcán látszott a várakozás / tönkretesz mindent / korgó hassal egyenként ezt panaszoltuk / hat napig én is gépiesen megismételtem / elfogott a világ minden zaklatottsága /és úgy izzadtam mint még soha / és vallatóra vett a világ minden kérdése / semlegesek voltak a szájról-szájra / szálló egyszerű szavak / anélkül hogy ez többet jelentett volna / mint a feje tetejére állt szomorúság /a napkelte fényében fürdő kirakatban / a mennyasszonyi ruhák /semlegesek voltak / és éppen ezért veszélyesek is / mert megmakacsolva magukat pontosan azt / mondták amit hallani akartunk (a többes számot a szó profán jelentésével használtuk?) / soványak voltak és éppen ezért veszélyesek / mert makacsul (szókimondóan?) / folyamatosan az emberi gyengeségről beszéltek / mint ahogy ti is nagyon jól tudjátok / nektek is úgy tűnt / mintha nem lett volna elegem a saját / haragomból izzadságomból kérdéseimből / ezek mind semlegesek voltak és mégis az enyémek…”

Ha igaz az, hogy a verset meg lehet élni, akkor ez elmondható Traian Pop Traian költészetéről. Magam is arra törekedtem, hogy ne csak szemantikailag, de az eredeti szöveghez minél hívebben tolmácsoljam verseit. Ezért volt számomra oly izgalmas ez az irodalmi kirándulás.

Néhány vers a kötetből:

Elvarázsolt óra

egymást követő reggeleken három takaróba burkolózva pulóverben és sállal a nyakában
mozdulatlanul az időjárás-jelentést leste
várta valaki felcsipegesse tenyeréből az álmokat

több mint valószínű erre
már nem kerül sor
csak a becsapott elmédben mint egyszer a felhámod túl forró és kedves ígérete idei jelenésében
mely másként
már messziről
ugyanolyan halolajszagot áraszt

a sors úgy hozta én legyek az egyedüli tanú
amikor tenyere a tiédben pihent hogy kifürkészd benne
a sirályok rikoltása metszette életvonalat
még akkor is
ha ebből semmi sem derült ki

Cannes, 1998. május

A férfi és a nő elmegy

a férfi és a nő meghallgatnak nevetnek
és otthagynak

elegük van belőlem belőled
az egész világból

ha számot kéne vetnem (az emberek szájukra vennének) a férfi
és a nő
legjobbjai e földkerekségnek én pedig
a leghálátlanabb teremtménye

jót tenni annyit jelent
mint elárulni édesanyádat mondja egyik cellatársam
ez röhejes vágja rá egy másik honnan annyi
jótett

Cannes, 1998. június

Internacionálé

még be nem teljesülten reménykedve
félig jártasan félig olvasottan félig bestiálisan félig megszelídülten
megértésre munka- és életkedvre
vágyom
annak ellenére hogy milyen
a politikai a szociális az ideológiai és minden más
álláspontom

Ramsau am Dachstein, 1998. március

Kapcsolódó anyag: Bábel csendjében megszólaló vers – közép- és kelet-európai költők bemutatkozása