Történt egyszer, hogy Arisztotelész
estéről estére kisétált a mezőre,
hogy megfigyelje a csillagok állását.
Estéről estére egy idős asszony –
kíváncsiságtól hajtva – nyomába szegődött.
Egyszer meg is kérdezte, miért kémleli az
az eget a mester, mi van ott elrejtve.
Mivel válasz nem érkezett,
a kérdést több alkalommal is,
hangosan elismételte.
A filozófus egyszer sem válaszolt.
Csak rótta útját, kémlelte az éji eget.
Egyik este, séta közben,
egy apró gödörbe esett.
Kacajra fakadt az idős asszony,
fuldokolva nevetett,
– hogy akarod te megtudni,
mi van az égen,
ha azt sem látod,
mi van a földön, előtted –
kiáltotta hevesen.
A következő évben tavasszal
Arisztotelész százával vásárolt
nagyobbnál nagyobb agyagedényeket.
Az öregasszony csodálkozva nézte,
– oly sok pénzed van, fiam,
hogy szemétre is vígan költöd? –
kérdezte, és gúnyosan felnevetett.
Abban az évben az olajfákról
a megszokotthoz képest négyszeres
termést gyűjtöttek be az emberek,
de nem volt elég edényük, amibe elraktározzák.
Arisztotelész nagyon olcsón, vidáman vásárolta fel
a terméstöbbletet.
A csillagok és a hold állásából
ugyanis ő már előre tudta,
rekordtermés várható abban az évben.
Így gazdagodott meg.
Esőcsináló ember szeretnék lenni,
mint Turu mester az Üveggyöngyjátékban*.
* Hermann Hesse Üveggyöngyjáték című regénye.
Megjelent: Irodalmi Jelen, 2024. június 1.