LA PEAU DE RIEN, poésie

LA PEAU DE RIEN, poésie

2007 decemberében jelent meg Párizsban, a rangos L’Harmattan kiadónál a francia nyelvű verseskönyvem. A néhány híján száz verset tartalmazó, La peau de rien (A semmi bőre) című kötet előszavát Michel Bénard költő, festő, a Francia Akadémia kitüntetettje írta.
Vanda örök – Míg gondolom, hogy létezem

Vanda örök – Míg gondolom, hogy létezem

 A 35 éves Rudolf menedzser egy autószalonban. Felesége, Malvin a ruhatisztítóban dolgozik. Nem képesek kilépni az ördögi körből: a jobb megélhetés reményében látástól vakulásig hajtanak.
A szerelem illata

A szerelem illata

A verseskötet egy lírai szonettkoszorú, melyben a költő az örök témát, a szerelem különböző fázisait jeleníti meg.

Aranyvillamos – harmadik szakasz

A versek Egyiptomban, Óceániában, Kanadában, Monte Carlóban s a mindezeknél is egzotikusabb Transsylvaniában fogantak, és egy sokat hányodó lélek fölkavaró lírai naplójává állnak össze, tanúságaként annak, hogy bárhol kalandozol a világban, egyvalamitől nem menekülhetsz: önmagadtól.