A pluszt az adja meg, hogy visszaolvasva a szöveget, már önmaga sem biztos a részletekben, s képtelen szétválasztani a valóságot a fiktív elemektől, annyira összekuszálódnak a szálak. És ez a csodálatos minden alkotásban. Ott a megélt élet, mégis milyen könnyedén és fájdalommentesen játszunk elemeivel, mintha nem mi éltük volna át a tragédiát, mintha nem mi véreztünk volna el azokon a valós valótlan barikádokon, mintha nem rólunk szólna ez az egész tragikomédia, hanem valaki másról, aki mégis belőlünk kandikál ki.