Mezey Katalin: Szabadpiaci lágerregény

Zuhogó esőben, közönyös, mi több, ellenséges emberekre hagyatkozva, néhány bizonytalan, távoli fénytől vezérelten, elvadult vidéken át érkezik meg a „szabadság világába” Böszörményi Zoltán Regál című regényének hőse. A „regál” szó, mint a kötet hátlapján olvashatjuk, megmozgatja a szerkesztők fantáziáját, de valódi jelentését – talán ez is a játékhoz tartozik –, nem fedik föl, pedig egyszerű, és azonnal nyilvánvalóvá lesz, ha visszafelé olvassuk a címszót: „láger”.

Lágerregény a sokoldalú író, költő, főszerkesztő új műve, és mint olyan, szervesen illeszkedik be a XX. századi magyar lágerregények sorába, valahová Lengyel József és Fejes Endre infernális tudósításai után. Csak gyorsabb, szerencsésebb ezúttal a főhős szabadulása, és várható a megkapaszkodása a polgári életben, ezáltal megengedi olvasóinak azt a következtetést, hogy a „regál” világa egyszeri és abszurd: Elég behúzni a kapuját magunk mögött ahhoz, hogy megmeneküljünk az emberi lét egy végletesen romlott és erőszakos dimenziójától.

A határ túlsó oldalán, az idegen kisváros szélén álló táborépületbe sok százan zsúfolódnak be: fiatalok, öregek, férfiak, nők és gyermekek, egymás hegyén-hátán élve, alkalmi közösségeket alkotva. Mindannyian más és más múltból menekültek, de most mindannyiuk jövője ugyanannak a feltételrendszernek a függvényében látszik kiteljesülni. Esélyeik alakulását meghatározza ugyan a múltjuk, amelyből érkeznek, amelyből történetüket, emberi adottságaikat, iskolázottságukat, anyagi eszközeiket magukkal hozzák, de legalább ennyire, ha nem ennél is jobban befolyásolja lehetséges jövőjüket az a szűrő, amelyen itt keresztül kell jutniuk: maga a láger, vagyis a „regál” (amely szónak a jelentései közül kifelejtik a fülszöveg szófejtői a „polc”, „osztályozópolc” értelmet, pedig e jellemzője miatt a szóban forgó intézmény valamelyest különbözik minden más lágertől).

A regény, mintha azért született volna, hogy a szerző – talán az olvasók rejtvényfejtő képességét is bevonva – felderítse: valójában ki és mi rostálja meg, milyen szándék vezérelheti tovább, illetve akaszthatja el ezen a ponton a minden rendű és rangú, több országból ugyanide kerülő menekültek sorsát? Vajon mind maguktól jönnek-e, vagy egyeseket – meghatározott feladattal – küldenek ide? Elesettek, kiszolgáltatottak-e valóban vagy ott vannak közöttük az egymással harcoló hatalmak meghosszabbított karjai, titkos eszközei is? Lehetnek emberek csak úgy, maguktól, egymáshoz ilyen kegyetlenek és gonoszak? Vagy a gyilkosok valójában „csak” hóhérok, a színfalak mögött születő, számonkérhetetlen ítéletek végrehajtói?

Modern korunk jellemzője, hogy bűn és bűnhődés láthatóan elváltak egymástól, nem az erkölcsi világrend egymásból következő állomásai, bármi kegyetlenek is, nem egyszer értelmetlennek, összefüggéstelennek látszanak.

De az emberi ész nem tud lemondani a megfejthető történetekről, hogy tanulságokat vonhasson le, és kikerülhetőknek hihesse a vak indulatokat, a megfékezetlen sorsot is. Rabszolgapiac tulajdonképpen a „regál”, emberkereskedelem folyik a karitatív felszín alatt, itt olcsón és ellenőrzötten bevásárolhatnak a munkaerőre szoruló, fehérgalléros bűnöző nagyhatalmak – főhősünk tapasztalatai alapján ez lehet a megfejtés egyik fele. És vajon ezt, az önkéntes menekülőkre alapozott káderelszívást akarják-e megakadályozni, legalábbis megbosszulni az ide kitelepített bűnözők révén a diktatúrák, amelyekből az illegális határátlépők érkeznek? Vagy minden már a szabad világ terméke? Kinek lehet az érdeke, hogy a gyilkosok együtt lakjanak áldozataikkal? Valami gonosz egyezség működik a háttérben, ezért történhet meg, hogy a megérkező, meggyötört menekülőt egy szobára való elvetemült gonosztevővel zárják össze, vagy hogy a másnap új hazába indulókat lágertársaik jól körülírható csoportja brutálisan kivégzi az utolsó éjszakán? Kérdések, amelyekre minden olvasó maga kell, hogy megadja a választ.

A főhős sorsából csupán arra derül fény, hogy a munka megszabadít. Nem úgy, mint az egykori haláltáborok felirata ígérte (Arbeit macht frei! – és már mentél is a gázkamrába), hanem valóban. A sok mindenhez értő, szorgalmas munkást is könnyű átverni persze, fizetség nélkül utcára lökni, mert, mint a „jogállamban” mindenkit, szigorú szabályok korlátozzák, akár ha a hazájában, például a mai Magyarországon akar dolgozni, akár ha egy idegen országban kísérti is a sorsát. De osztályrésze lehet a megbecsülés és a pénz is, szerencse kérdése az egész, próbálkozni kell fáradhatatlanul.

Hősünk hamarosan ott áll a szabadulást hozó, repülőtérre vivő fehér busz ajtajában, és amikor már bizonyosan megnyílik előtte egy civilizációs nagyhatalom kapuja, váratlanul reménytelen ifjú szerelme is a nyakába omlik. „Happy end” tehát minden vonalon, ha elmondható ez egy kétgyermekes édesapa esetében, aki politikai okokból a mindenható pártfőtitkár birodalmában kénytelen hagyni a családját. Eddigre a kedves olvasó idegeibe is belevésődik mindaz a borzalom, amit a főhősnek nemcsak menekülését megelőzően, a vélhetően szocialista diktatúrában, hanem azután is, a „szabad világ” előszobájában kellett elszenvednie. Ezért jó könyv a Regál, tanulságos és szórakoztató, bára jövő tekintetében kevés reményt kínál.

Megjelent: Magyar Napló, 2012. április