Mieczyslaw Orski: Az európai „lágerben”

A tekintélyes lengyel irodalmi lapban, az Odrában a főszerkesztő, Mieczyslaw Orski az alábbi írásában méltatta Böszörményi Zoltán Láger című regényét, amely nemrég jelent meg Lengyelországban a neves költő és műfordító, Aleksander Nawrocki átültetésében.

A regény [lengyel] címe, a „Királyi” láger* rögtön magába foglalja az iróniát, melyet jól ismernek a nyolcvanas évek Közép-Kelet-Európájának olvasói, mindenekelőtt azok, akik megtették a kommunizmus világából a szabad Nyugatra vezető utat. Semmi köze ennek a lágernek az irodalomból jól ismert gulágokhoz. Ez a „láger” – a regény eredeti címe Regál, ami románul „királyi” jelentésű, visszafelé olvasva pedig „láger” – a hajdani Osztrák–Magyar Monarchia területe az ezerkilencszáznyolcvanas években, de az olvasó az első mondatok után rájön, hogy szó sem lesz itt semmiféle királyi dologról, hanem a létezés, a civilizáció legnyomorultabb bugyraiba vezeti el a szerző az olvasót.

Böszörményi Zoltán, az Erdélyből származó magyar író könyve személyes élményeken alapul, annak az embernek a regénye, aki a nyolcvanas években Romániából menekül, és egy olyan lágerben találja magát – Lengyelországban ez a Szolidaritás időszaka, amelynek a leírásával az európai irodalmakban eddig nemigen találkozhattunk –, amely a manapság ázsiaiak és afrikaiak számára létrehozott menekülttáborokhoz hasonlítható. Azokról a szerencsés szerencsétlenekről szól, akiknek sikerült átszökniük a határon, és azzal a reménnyel érkeztek, hogy a paradicsomba jutnak. A paradicsomba, mely már az első pillanatban ellentmondásosnak tűnik számukra, sokszor borzalmasnak, de mégiscsak az a hely, ahonnan nem küldik vissza őket oda, ahonnan elmenekültek. Megalázó kihallgatásokon, fizikai és pszichikai vizsgálatokon ellenőrzik, hogy nem bűnözők-e vagy kémek.

Ez a paradicsom számos megpróbáltatást, szenvedést hozott azoknak, akiket – mint a főhőst is – ilyen átmeneti táborban helyeztek el, és sokkal inkább volt pokol, mint paradicsom. „Hoztam egy új madarat” – mondja a „szabadság” első napján az őt bekísérő tiszt, és az őrök gúnyosan mosolyognak. A főhős bénultan áll az iroda közepén, felejthetetlen és megalázó számára a szabadság első éjszakája, melyet csodával határos módon él túl az őt megkínzó és megalázó rabtársakkal közös cellában. Várja a reggelt, hogy az őrök segítségére siessenek, de a hangjukból érzi, teljesen mindegy nekik, megölik-e a társai vagy sem… Reggel alig tudja felébreszteni őt a szomszédja: „Valaki beléd mártotta kését” – mondja neki a Bajuszos. A továbbiakban a főhős megéli a tábori világot, vagy inkább alvilágot, melyre a megfélemlítés, a hivatalos személyek korrupciója, a beépített titkosügynökök ténykedése, s a gyilkosságok, öngyilkosságok sora a jellemző; a főhős itteni élete éppoly borzasztó, mint az Erdélyből való menekülése utáni első éjszaka. Csak hosszú megpróbáltatások után sikerül valamelyest kitörnie: a láger szabályaival ellentétben munkát talál, feketén, és közben intézi kivándorlását. Az ügyintézés menetét megkapó hitelességgel írja le a regény. A főhős Ausztráliába készül, de végül elfogadja a biztosabb kanadai befogadást.

Az ilyenfajta lágerek létezéséről tudtunk azoknak a barátainknak, ismerőseinknek leveleiből, elmondásaiból, akik a Nyugatra menekülés e rizikós útját választották, és olvashattunk róluk riportokat is, de ennek a regénynek a megjelenéséig az irodalom nem foglalkozott ezzel a témával. Böszörményi nagy tehetséggel vette észre és töltötte ki ezt az űrt: narrációja a lehető legpuritánabb nyelven íródott dokumentum, néha távirati stílusban megfogalmazva, noha az önelemzés sem hiányzik a regényből. A szerző jelentős, jól ismert író Magyarországon, tucatnyi kötete jelent meg. Számos díjai közül a József Attila-díjat említenénk. Torontóban, ahová emigrált, filozófiát végzett, néhány éve pedig könyvkiadója van, újságot és folyóiratot ad ki, az Irodalmi Jelent.